Béres Ilonát, a Magyar Szabadságért Díj idei díjazottját, Balázs Zoltán köszöntötte
A Magyar Szabadságért díjat olyan személyiségek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez, a minőségi magyar kultúra műveléséhez és terjesztéséhez itthon és a nagyvilágban.
A díjat 2000 óta adják át, az elismerést többek között a Novák Ferenc koreográfus, a Kaláka, Sebestyén Márta énekes, Makovecz Imre építész, Bálint György kertészmérnök, Halász Judit és Bánffy György színművész, Beer Miklós váci római katolikus püspök, Tempfli József nagyváradi megyés püspök és Roszík Gábor evangélikus lelkész is megkapta.
A Magyar Szabadságért díj idei kitüntetettje Béres Ilona. A díjátadóra Gödöllőn a Királyi Váróban 2023. június 24-én 14 órakor kerül sor. A színművészt Balázs Zoltán rendező laudálja.
„Végső soron mindenki életét meghatározza »a kor, mely szülte őt«. Az hatalmas luxus, ha az ember úgy él – még a maszatos, komplikált időkben is –, hogy nem hasonul meg önmagával. Én ebben a luxusban élhettem végig az életemet, és erre nagyon büszke vagyok” – fogalmazott Béres Ilona a korábban lapunknak adott interjúban. Az MMA Kiadó gondozásában megjelent, különös műfajú kötetről, Ablonczy László nagyesszéjéből pedig azt írtuk: „Béres Ilona életének és karrierjének prizmáján át kirajzolódik a magyar színház, film, színházi újságírás, sőt nem állunk távol az igazságtól, ha úgy fogalmazunk, Magyarország elmúlt nyolc évtizede.”

Kultura.hu, 2023. június 13.