Átadtuk a szót a nézőnek - Íme a Maladype-kérdőív eredménye

2014 januárjában színházunk kreatív együttgondolkodásra invitálta nézőit, online párbeszéd formájában: A Maladype átadja a szót a nézőnek Vol.2 címmel anonim kérdőívet tettünk közzé, melyen keresztül nézőinknek lehetőségük nyílt rá, hogy megosszák velünk gondolataikat a Maladype Színház múltjáról, jelenéről és arról, mire számítanak tőlünk a jövőben.


A kérdőív szerint közönségünk elsősorban a Maladype által nyíltan vállalt értékekkel jellemezné színházunk szellemiségét: a válaszok között nagy arányban szerepelt az átgondoltság, az intellektus, a megértés igénye, az elemzés és megfogalmazás tisztasága és érthetősége. Többször említésre került a színház nevének jelentése: a „találkozások” a kitöltők szerint találóan és esszenciálisan foglalja össze a Maladype egyik kulcsfontosságú szervezőelvét, amennyiben előadásainkon és programjainkon termékeny találkozások kapnak teret mind az alkotók és közönségük, mind a színészek és a tartalom, mind a közönség és a tartalom között. Nézőink számára fontos a folyamatos frissesség, újdonság és kreativitás, melyet rendre fel is fedeznek előadásainkban.
A színházat mint találkozási felületet a megismerés eszközének tekintik és ezt keresik a Maladypében is. Szerintük a színház működésmódjának fontos eleme, hogy tükörként funkcionálva alkalmat ad az élet és a művészet különböző, ismeretlen területeinek feltérképezésére, ismerős elemek használatán keresztül. Az elgondolkodtatás igényével fordulnak színházunkhoz; a Maladypében megtalálják azokat a formákat és tartalmakat, melyek közelebb viszik őket önmaguk és a világ megismeréséhez.

A válaszadók váltást éreznek a Maladype korábbi és új előadásainak szemlélete közt; sokan inkább a hosszú évek óta repertoáron lévő előadásainkat részesítik előnyben: a legkedveltebb előadások a Tojáséj, a Leonce és Léna, a Lorenzaccio, a Platonov, az Übü király és a Don Juan. A kitöltők majdnem 100%-a újranézné darabjainkat; a fenti kedvencek mellett eddig a Don Carlos kapta a legtöbb visszatérő nézőt, de a Mester és Margarita korábbi közönsége is szívesen megtekintené újra az előadást. A programjainkra és előadásainkra rendszeresen visszatérő nézőinket a kíváncsiság és a színészek szakmai tudása és odaadása motiválja.

A kérdőív eredményei szerint közönségünk nem igényli, hogy társadalmi és közéleti kérdésekben többet hallassuk a hangunkat. Sokan megemlítik a Don Carlost, mint jó példát arra, hogy független színházként hogyan lehet politikáról, közügyekről beszélni.
A maladypés programok vendégeként elsősorban szerzőket, fiatal írókat, színészeket és pszichológusokat látnának szívesen.
A kérdőív eredményei szerint nézőink leginkább honlapunkról és színházunkat szintén látogató barátaiktól tájékozódnak a társulatot érintő legfrissebb hírekről. A Maladype kommunikációs stílusát pozitívan értékelők a függetlenséget és közvetlenséget emelték ki, negatív oldalról túlzottan visszafogottként, nem elég intenzívként jellemezték.

Néhány adat a kitöltőkről:


Nemek aránya: 50-50%
Korosztály: a kitöltők több mint fele (56%) a 26-38 éves korosztályból került ki.
A válaszadók többsége budapesti lakos.