Névjegy: A kolozsvári születésű 43 éves színész, rendező, társulatvezető, Balázs Zoltán 1989-ben települt át családjával Magyarországra. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán tanult, negyedévesen francia nyelvű alakításával díjat nyert Franciaországban. A Nemzeti Színiakadémián töltött három év után egy időben vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre és a párizsi színművészetire. Pénz hiányában az utóbbit nem tudta vállalni, viszont nyaranta részt vehetett színészkurzusokon olyan mestereknél, mint Bob Wilson, Antatolij Vasziljev, Nagy József. A SZFE-t Benedek Miklós színészosztályában kezdte, harmadévtől rendező szakon is tanult Babarczy László osztályában. 2001 és 2008 között a Bárka Színház tagja volt, egyik legemlékezetesebb szerepe 2003-as a Hamlet alakítása, amire a darab rendezője, a londoni Globe Színház akkori főrendezője, Tim Carroll kérte fel. Még utolsó éves főiskolásként egy szerveződő cigány társulathoz kérték fel rendezőnek, a Jacques avagy a behódolás című Eugene Ionesco-darabhoz. 2001-ben régi tagokkal, de új néven megalapította a formabontó színházi nyelvvel kísérletező Maladype Színházat (lovári nyelven a maladype találkozást jelent). Nagyon rövid idő alatt nemzetközi fesztiválok visszatérő vendégei lettek, olyan meghívott művészekkel dolgoztak, mint Törőcsik Mari, Ladányi Andrea, Zsótér Sándor. A 2009-es Übü király óta egy VIII. kerületi, Mikszáth téri nagypolgári lakásban alakították ki állandó játszóhelyüket, a Maladype Bázist, amit 2019-ben lakótársi gondatlanság következtében elveszítettek. Egyik legutóbbi sikerprodukciójuk a Gombrowicz Fesztivál-díjas Yvonne. A bukaresti Odeon Színháztól a chicagói Trap Door Theatre-ig Balázs Zoltán rangos társulatok meghívott rendezője.

A rendhagyó színpadi megoldásairól ismert társulatvezető egyszerre készül a futurisztikus látványvilágban megelevenedő Nine című musicalre és a Maladype Színház húsz évének megünneplésére a Merlin történelmi revüvel.

- Fellini alkotói válsága, a nőkhöz fűződő ambivalens viszonya adta az impulzust, hogy színre vigye az olasz rendező Nyolc és fél című filmje ihlette musicalt, a Nine-t az Operettszínházban?

- Fellini szellemi öröksége és alkotó személyisége sokféleképpen motivál, rengeteg közös pont van az életünkben: a katolikus neveltetés, a fiatalkori csínytevések máig tartó hatása. Hatévesen én is megszöktem otthonról egy vándorcirkusszal, és bár visszahoztak, a rendezéseimben sokat merítek a cirkusz bizarr, lenyűgöző világából. Szeretem a váratlan és impulzív ingereket, a kockázatos megoldásokat, a sokféle kultúra találkozásából kirajzolódó világokat. A Maladype előadásainak természetes velejárója az interakció, az improvizáció. A formai és tartalmi összefüggések újszerűsége révén a színészeinket sokszor inspirálja az olasz mester Satyriconja, Amarcordja, Zenekari próbája vagy Rómája. Sokféle stílussal kísérletező rendezőként a Nyolc és fél eredeti címének a lényegét, a „szépséges zűrzavart” keresem magam is. Könnyen átérzem a körülmények által determinált férfireakciók ok-okozati vonatkozásait, és jól ismerem a női természet szélsőséges erőinek váratlan kirobbanásait kezelni próbáló férfilélektant.

- Chicagótól Párizson át Bukarestig sokfelé rendez külföldön, olyan színházi újítóktól tanult, mint Bob Wilson vagy Anatolij Vasziljev. A nemzetközi tapasztalatokból mit emelne át a hazai színházi világba?

- Leginkább a közhelyektől és előítéletektől mentes gyermeki lelkületet. A magyar színház pszichéjét régóta rettegésben tartják a saját mítoszai, csapdába ejtették kisrealista beidegződései. Olyan, mint egy szellem, egy alakját vesztett érzelem, ami levegőtlen és művészietlen áramlatok kísértőjeként létezik. Nehéz megértenem, hogy színházi társadalmunk miért ragaszkodik annyira a megdermedt sémákhoz és sztereotípiákhoz, a divatos és hamis impulzusokhoz. Ha azt szeretnénk, hogy színházi rendszerünk falai ne dőljenek össze belső feszültsége(in)k hatására, egymástól eltérő építőelemeket kell alkalmaznunk, kötőanyagnak pedig a józan eszünket kellene használnunk. Az is sokat segítene a blokkolt színházi folyamatok újraindításában, ha a szakmailag éretlen, törpelelkű és kisszerű alkotók kicsit hátrébb húzódnának, és átengednék a terepet azoknak, akik a színház lényegéhez szeretnének visszatalálni és képesek még a nagyvonalúság gesztusára. A legtöbben most üvegházban élnek és kövekkel dobálóznak. A Maladype és én mindig is a kívülálló irányzatot képviseltük.

- Diszkriminatív bűnténynek nevezte a jelenlegi pénzelosztási rendszert, amelyben a Maladype Színház, a nemzetközi viszonylatban az egyik legismertebb hazai független társulat évek óta nem kapott kiemelt státust?

- Ahogy szakmai érvényesüléseinket sem a tudás, az elért eredmények vagy közös értéknyilatkozataink határozzák meg, hanem a kapcsolatok és a pártpolitikai hovatartozások, úgy a különböző pénzelosztási mechanizmusok odaítélésében is ugyanez a helyzet. Működési támogatásunk összegét a kurátorok nem a társulat hazai és külföldi sikereinek fényében határozzák meg. A pályázati kiírások sok esetben nem alkalmazkodnak a világjárvány miatt jelentősen megváltozott színházi valósághoz. A tények makacs dolgok, és attól még nem szűnnek meg létezni, hogy nem veszünk róluk tudomást. Ahogy az is tény, hogy a Maladype sok más társulathoz hasonlóan nem engedheti meg magának a streamelést.

- Hosszú távon kiutat jelenthet a színházak számára a streamelés?

- Kényszermegoldásnak látom. Amikor felütötte a fejét a koronavírus-járvány, hirtelen mindenki versmondó művész lett, borzalmas produkciók születtek, amelyek jó időre visszavetették a versmondás valódi tudományát. De nem szeretnék igazságtalan lenni azokkal a színházakkal, amelyek befektettek a streamelés technikai hátterének kiépítésébe és előadásaikat igyekeztek online formában magas színvonalon eljuttatni a közönségükhöz. Voltak kimagasló eredmények.

- A Maladype Színháznak nincs állandó bázisa. Miből tartja fenn magát a társulat most, hogy a koronavírus-járvány miatt a fesztiválmeghívások elmaradtak?

- Hatalmas művészi és anyagi veszteséget jelent, hogy jelenleg sem itthon, sem külföldön nem játszhatunk. A határzárlat bejelentésének pillanatában huszonhárom fesztivállal álltunk tárgyalásban, több egzotikus ország színházi találkozójának lettünk volna vendégei. A világjárvány alatt végül a Gombrowicz Fesztivál meghívásának tudtunk csak eleget tenni Yvonne című előadásunkkal. Jelenleg a Merlin próbafolyamata tartja össze a csapatunkat, és remélem, hogy hamarosan megfelelő támogatásban is részesülünk, mert másképp a társulatunk színészeit és munkatársait szélnek kell eresztenem.

- A Tankred Dorst német drámaíró Merlin, avagy a puszta ország című ironikus történelmi revüjéből készített előadást júniusban mutatják be a Kisvárdai Fesztiválon. A darabot a húszéves Maladype Színház különböző alkotói korszakai, fejlődéstörténete áttekintésének szánja?

- A Maladype az elmúlt húsz év során több krízist is túlélt, és a legtöbbször önmagát újrafogalmazva született újjá. Nem volt egyszerű feladat a mindenféle rendszerek játszmái közepette megélni „a kiszolgáltatottság gyalázatát” – ahogy Ottlik mondta – és megőrizni a függetlenségünket. Időben rájöttünk, hogy nem elég struktúrán kívülinek lenni, saját szisztémát kell létrehoznunk, és hogy a darabjainkban a valóság értelmezésére kell fókuszálunk, nem annak pontos mására. A (színház)történelmet írók kollektív és személyes felelősségét komolyan vettük és nem menekítettük ki magunkat egyetlen nehéz helyzetből sem. Olyan dolgokon is elgondolkodtunk, ami nem a mi fejünkből pattant ki, és igyekeztünk elkerülni a didaktikus végkövetkeztetéseket. Mielőtt bizonyos színházi igazságok kifakultak volna, a nézőkkel új tartalmat és új értelmet kerestünk. Ezek a felismeréseink szervezik Merlin történetét is, a mű kettős tudatú dramaturgiáját. A darab legfontosabb kérdése: folyamatos zuhanásban miként élhet az ember? Fennakad-e valamin, mielőtt földet ér, vagy a zuhanása könnyű, álomszerű lebegéssé változik?

Szentgyörgyi Rita, HVG, 2021