AZ ELŐADÁS A TÁNC NYELVÉN MONDJA EL FRITZ LANG BONYODALMAS TANMESÉJÉT

Fritz Lang 1927-ben készült, Metropolis című kétórás némafilmjét igencsak nehéz eltáncolni bonyolult története és legalább háromrétegű társadalomkritikája miatt. A Maladype Színház társulata mégis vállalkozott rá, Metropolisz című táncszínházi előadásukat Fehér Ferenc, a Lábán Rudolf- és Hevesi Sándor-díjas koreográfus rendezte. Az 1927-ben készült Metropolis, Fritz Lang egyik legjobb és legnagyobb hatású filmje kőkemény kritikát gyakorol egyrészt az életet, az ember természetes igényeit figyelmen kívül hagyó vadkapitalizmus felett, amely, miután felszámolta a vidéki hagyományos életmódot és a városba csalogatta az embereket, a munkásokat robotként működő rabszolgává tette. Másrészt viszont az eredeti mű szintén kőkeményen kritizálja a kommunista forradalmat is, amelyet ész nélküli lázadásnak mutat be. Gondoljunk csak a gépek szétverése után bekövetkező tragédiára, a munkásnegyedeket elmosó árvízre, amelybe majdnem belepusztulnak a lázadó munkások gyermekei.

Mária, a prófétanő menti meg a gyermekeket, akinek a város nagy hatalmú ura, Joh Fredersen elkészítteti valósághű robotmását. A Fritz Lang-film ráadásul egy harmadik szinten is kőkemény kritikát gyakorol, ugyanis Mária, a prófétanő (nyilván nem véletlen a névválasztás sem) az istenhit nélküli munkásokat a filmben a vallás, a hit felé szeretné fordítani. Ő békés módon, nem lázadással szeretné jobbítani az arra igencsak megérett világot. A robotnő viszont mindenkit (szegényt is, gazdagot is) a pokolra kíván juttatni az anarchista lázadás révén, ráadásul erkölcstelenül kezd élni Mária képmásaként: ezzel is megpróbálja lejáratni, mai szóval karaktergyilkosság áldozatává tenni az istenhitet hirdető nőt.

A majdnem száz éve készült film teljes verziója (amelynek egynegyede elveszett, de persze a megmaradt filmes dokumentumok alapján pontosan rekonstruálták, és feliratok révén jelen is van a film leghosszabb verzió­jában) tehát igen komplex, legalább háromszintű társadalomkritika. Mindez csak azért érdekes, mert az elmúlt száz évben az esetek döntő többségé­ben a háromból csak egyetlen rétegét emelték ki azok, akik a filmről írtak. Mégpedig a vadkapitalizmus kritikáját, az embert elgépiesítő, rabszolgává alacsonyító tragédiát. Fritz Lang kritikájáról a baloldali anarchista lázadásról, amely majdnem az utódok elpusztulásával végződött, és az istenhitet hirdető nő karakterének gyilkolásáról, vagyis a vallásellenesség kritizálásáról alig esett szó eddig.

A Maladype Színház társulatának Metropolisz című előadása a tánc nyelvén meséli el a Fritz Lang bonyodalmas tanmeséje nézésekor a közönségben megszülető érzéseket. Nem kifejezetten egy történet elmesélését látjuk, hanem Fritz Lang a korban nem túl sikeres, de később igencsak elismert filmjének érzésvilágát.
A fő hangsúly most is a vadkapitalizmus kritikáján van, a gépies mozgás ábrázolására amúgy is igencsak alkalmas a kortárs tánc, amely a hétköznapi mozdulatokat is a tánc részévé tette.
A baloldali lázadás ábrázolásában Fehér Ferenc koreográfus, az előadás rendezője először a felszabadult együtt mozgást mutatta be társulatával, majd jött az egyéni önzőség világa, a mindenki mást akar és másként mozog, amelyből aztán az előadás végén az lett, hogy visszatért a rabszolgatempó.

Fehér Ferenc narrációja Fritz Langgal ellentétben igencsak pesszimista. Nála elveszik az emberiség.
A filmben viszont a fej és a kéz (ahogy a felirat írja) egyesülni akar, a tőkés és a munkás kezet akar fogni egymással, kompromisszumot akar kötni, a megbékélést pedig csak a szív hozhatja el. Az amúgy izgalmas mozgásformákat felvonultató Metropolisz előadás ellenben azt mondja, hogy ma már nem akar egyesülni a fej és a kéz, és szív sincs hozzá, amely létrehozza a kívánatos kompromisszumos megoldást. A táncelőadás felhívás arra, hogy ne legyen így, mert akkor mi is bánatos rabszolgaként fogunk menetelgetni.

Csejk Miklós, Magyar Nemzet, 2020