Újra a Maladypében a világhírű ukrán rendező, Vlad Troickij

A kijevi DAKH színházi és művészeti központ vezetője augusztus 11 és 16 között tart workshopot a Maladype színészei számára. Troickijt nem először látja vendégül a Maladype Színház, 2012-ben a Szabad Akadémia sorozat vendégeként találkozhatott vele a magyar közönség. Idén azonban nem a nézők élvezhetik az ukrán rendező előadását, hanem a Maladype színészei ismerkednek meg közelebbről különleges módszertanával.

Vlad Troickij nem mindennapi színházi szemléletmódja következetesen lemond az ábrázolt valóság illúziójáról, nem a cselekmény, hanem az állapot áll figyelme fókuszában. Célja az, hogy a lineáris történetmesélés helyett előadás-világokat teremtsen, amelyek azonban nem előre legyártottak, az előadás során konstruálódnak mindazon alkotók kreativitása által, akik az adott darab színpadra állításában közreműködnek.

Vlad Troickij már többször dolgozott Magyarországon, először 2006-ban a Csongor és Tündét rendezte Székesfehérváron, 2009-ben Kecskeméten, 2011-ben pedig a budapesti Bárka Színházban, illetve Debrecenben debütált. Legutóbbi magyarországi rendezését, A halott várost (Korngold) 2012 januárjában mutatták be, szintén Debrecenben.