Döntésedben, hogy támogatod a Maladypét, inspirált-e, hogy a színház patrónusai között több egykori és jelenlegi üzletfeled, munkatársad is jelen van?

Király Julinak, akit régóta ismerek, és akinek adok az értékítéletére, meghatározóan jó véleménye volt Balázs Zoliról és az általa vezetett színházról. Ez keltette fel az érdeklődésemet.

Horváth Krisztina – akivel szintén régi jó ismerősök vagytok – a vele készült interjúban elmondta, hogy a pénzügyi szektor decens, precíz világa mellett régóta vágyott ilyen típusú „szabálytalan” közegre.Téged is hasonló dolgok motiváltak?

Én anno benne voltam a diákszínjátszókörben, felvételiztem a Színművészetire és most is sok kulturális, művészeti és jótékonysági projekttel foglalkozom, amik távol esnek az üzleti élettől. A Maladypével való együttműködés mindennek a folytatása.

Először az Übü királyt láttad, utána a Platonovot kétszer is megnézted. Mi fogott meg annyira ebben az előadásban?

Amikor újranéztem a Platonovot, a lányomat kísértem el, aki az én javaslatomra töltötte szakmai gyakorlatát a Maladypénél. Döbbenetes volt, hogy másodszorra is élveztem. Ritkán nézek meg egy előadást kétszer, de a Platonov második alkalommal is ugyanúgy fenntartotta az érdeklődésemet. Valószínűleg ennek a közvetlenség, az emberközeliség, és az improvizációk révén megteremtett folyamatos újszerűség a titka. Magában a Maladypében is a nyitottság a legimponálóbb számomra. Nagy kőszínházi előadásokra ma már ritkán járok, mert nem tudnak annyira lekötni. A Maladypében nagyon tetszik a természetesség, az, hogy nincs a színjátszás „piedesztálra állítva”. Itt az alkotók beengedik a nézőt a saját kis világukba, szellemileg és fizikailag egyaránt. A kőszínházakban mindig ott van a távolságtartás.

Miért javasoltad a lányodnak, hogy itt töltse a gyakorlatát?

Míra francia iskolába jár, de nagyon érdekli az irodalom és a színház, az álma az, hogy könyvkiadással foglalkozzon. Amikor Zolit megismertem, úgy gondoltam, jót tenne neki, ha a Maladypén keresztül nyerne bepillantást a színház világába. Ez egy rövid időszak volt, eltölthette volna akárhol, de úgy gondolom, sehol máshol nem foglalkoztak volna vele ennyit és elképzelhetetlennek tartom, hogy bárhol ilyen rövid idő alatt ilyen intenzív élmények érték volna. Bármit is fog később csinálni, ez hasznos lesz számára. Nemcsak az, amit a színházról szakmailag megtanult, hanem az is, amit saját magáról. Azt hiszem, az önértékelése fejlődött a legtöbbet, ami egy 17 éves gyereknél rendkívül fontos dolog.

Te vezeted a Bankárképző Mentorprogramját, és a te ötleted volt, hogy mentoráltjaidat elhozd a Maladypébe. Balázs Zoli és a színészek önismereti - kommunikációs tréninget tartanak nektek. Miért tartod fontosnak, hogy a jövő bankárjai, pénzügyi szakemberei a Maladype módszertanát, filozófiáját megismerjék?

A Mentorprogramban résztvevő diákok egy kiválasztott csapat tagjai. A program neve: Együtt a jövőbe – a jövő gazdasági vezetői. Ez nem titkoltan egy elitképzés, amelybe olyan gyerekeket keresünk, akikről azt gondoljuk, hogy a későbbiekben vezető gazdasági pozícióban lesznek. Ahhoz, hogy valaki gazdasági vezető legyen, kevés, hogy jól ismeri a szakmáját, ezért mi sok olyan plusz dologgal próbáljuk tágítani a látásmódjukat, ami segíteni fogja őket abban, hogy olyan emberekké váljanak, akik nemcsak a közvetlen gazdasági egységért, hanem a társadalomért is felelősséget vállalnak. A képzés egy jelentős része jótékonysági programokból áll, a másik része pedig olyan készségek, képességek elsajátításából, amik révén később kreatívabb, hatékonyabb, jobb munkaerők lesznek. A Maladypével való együttműködés nagy lehetőség számukra, egyrészt az önismeret fejlesztésére, másrészt arra, hogy elfogadóbbak legyenek másokkal szemben. Az, hogy valaki sikeres vezető-e vagy sem, nem kizárólag attól függ, hogy mennyire okos, hanem hogy mennyire empatikus, tud-e kooperálni, és képes-e közös érdekfelületet teremteni, majd elősegíteni annak kibontakozását.

Te is részt veszel a foglalkozásokon, nemcsak a diákjaid. Miért?

Két okból: egyrészt nagyon érdekel és rettenetesen élvezem, másrészt figyelem a gyerekeket. Ők nagyon bonyolult kiválasztási rendszeren keresztül jutnak be ebbe a képzésbe és rengeteg lehetőséget kapnak, amik során többször megmérettetnek és megtanulják azokat a technikákat, amikkel bizonyos szituációkat könnyen meg tudnak oldani. Amikor azonban kikerülnek megszokott közegükből, előjönnek bizonyos személyiségjegyek – értékek és gyengeségek is – amikkel muszáj tisztában lenniük, amiket tudniuk kell megélni. Ez a tréning sokat segít ebben, mert más, mint a rutin, sokkal őszintébb helyzetet teremt. Nekem is fontos, hogy lássam őket ilyen szituációkban működni, hogy később ennek fényében tudjak segíteni nekik.

Milyen közös értékek mentén halad a Bankárképző Mentorprogramja és a Maladype?

A legfontosabb nem is az, hogy milyen értékek, hanem hogy stabil értékrend mentén halad mind a kettő. Ha egy közösség megbízhatóan és következetesen tartja magát egy jól meghatározott értékrendhez, az igazán nagy dolog. Szerintem a Maladype is azért tudott ilyen sok éven át működni, fennmaradni, mert biztos értékrendet követ. A Mentorképzőben is van egy szakmai minőség, amit próbálunk folyamatosan fenntartani. A másik pedig megint csak a nyitottság, a könnyedség, az hogy néha merjük magunkat nem túl komolyan venni. A bankárszakma persze nem annyira intuitív, nem annyira könnyed műfaj, de az, hogy nyitottak legyünk, figyelmesek akár a makro-, akár a mikrokörnyezetünkre, az számunkra is nélkülözhetetlen képesség.

Hogy látod a gazdasági szféra és a kultúra kapcsolatát, az együttműködés lehetséges irányait?

Amíg gazdasági fellendülés volt, sokkal könnyebben adakoztak az emberek. Most viszont nehéz időszakot élünk, kevesen tudnak jótékonysági célokra pénzt fordítani. Ráadásul, ha nagyobb az elvonás, kisebb teret adnak a vállalatoknak, az egyéni szférának, még kisebb lesz a hajlandóság a kultúra támogatására.

A ti Maladypével közös programotok lehet jó példa a két terület összekapcsolódására? Lehet ösztönző erő a „win-win” helyzet, tehát az, hogy az együttműködésből mindkét fél profitál?

Igen, ez lehet minta mások számára. Ráadásul nem egy olyan projektről van szó, ami pontosan meghatározott időszakra szól, akármikor és akármilyen irányban lehet folytatása. A gyerekekben elülteti a színház iránti érdeklődést, így ez a kör, ez a generáció nyitottabban és intenzívebben fog a kultúra, akár a független színházi szféra iránt érdeklődni. Hosszabb távon ennek nagyobb a hatása, mint az anyagi támogatásnak.

Milyen közös terveitek vannak a jövőre nézve?

Ha ez a program lemegy, nagy visszhangja lesz, ebben biztos vagyok. Szeretném, hogy a jövő évi Mentorprogramban is részt vegyen a Maladype, vagy akár egy kibővített projektben működjünk együtt. Fontosnak tartom, hogy az egyetemisták a szűk szakmai közegükből sokkal nagyobb kitekintéssel rendelkezzenek, és bízom benne, hogy ez a mostani program valaminek csak a kezdete...

Az interjút készítette: Koroknyai Kata