90. Übü király!

Sinkó Lászlóval, a legendás Übü papával, ünnepelünk!

A Maladype közel 5 éve töretlen sikerrel játssza az Übü királyt, ami a társulat nyitóelőadása volt a Mikszáth téri Bázison. Az Alfred Jarry által megálmodott „apokaliptikus bohóckodásra”, február 22-én, szombaton, 90. alkalommal kerül sor a 4 virtuóz színész - Jászberényi Gábor, Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Páll Zsolt - előadásában.

images 25334


A Maladype interaktív színházi kísérleteinek részeként a 2009. december 19-i premiert, egy Magyarországon még rendhagyónak számító nyílt próbafolyamat előzte meg. A nézők a kéthónapos próbaidőszak alatt (az olvasópróbától a bemutatóig), lehetőséget kaptak arra, hogy ”aktív résztvevőként” vegyenek részt a rendező és a színészek közös alkotómunkájában és betekintést nyerjenek az alkotás legintimebb részleteibe is. Balázs Zoltán a játékot fókuszba emelő rendezése a próbákat is ennek jegyében fogta össze. A résztvevők folyamatos, örömteli közös játéka hívta elő a négy színész öntörvényű előadásmódjának cigánykerekeit, eredeti megoldásait, a szerepváltások fergeteges tempóját, könnyedségét és merészségét. A próbafolyamatban részt vevő nézők a színészek számára játszótársakká, figyelmesen értékelő, inspiráló szemtanúkká váltak. Ötleteikkel, aktív közreműködésükkel a produkció részesei lettek, az úgy nevezett Übü-család tagjai.

Február 22-én, 19:00-kor az Übü király 90. születésnapján Sinkó László, Kossuth-díjas színművész lesz a Maladype vendége, akit sokan „a legendás Übü papa”-ként ismernek. Sinkó László 1982-ben egyike volt a Katona József színház alapítóinak, a társulatban 12 évig játszott. Az Übü királyt 1984. október 25-én mutatták be, vele és Básti Julival (Übü mama) a főszerepben. Az előadást 10 éven keresztül játszották, összesen 230-szor, és csak úgy, mint a Maladype Übüje, sok külföldi meghívást kapott. Sinkó László évekkel később így beszélt az Übü királyról: „Úgy készült, ahogy számomra az ideális színház készül. Elkezdtük a próbát, és nem volt semmi a színpadon, nem voltak jelmeztervek se. Nem tudtuk az elejét, hogy hogy fog kezdődni, és nem tudtuk a végét, hogy hogy fog befejeződni. Ez állati jó feszültséget ad az embernek, és még jobban megnyitja a fantáziát.”

A Maladype 90. előadása után közönségtalálkozót tartunk, ahol Sinkó László az 1984-es előadásról személyes élményeit eleveníti fel, Balázs Zoltán és a színészek pedig 30 évvel későbbi tapasztalataikról beszélnek, és arról, hogy Csehország, Románia, és Irán után a 100. előadást az Egyesült Államokban játsszák majd.