"Ha azt mondjuk: Don Juan, mindenkinek megjelenik egy viszonylag határozott alak. Annak is, aki soha nem olvasott Don Juan-történetet, nem látott sem opera-, sem színházi előadást, aminek a hőse Don Juan. A csábító, az ellenállhatatlan férfi archetípusává, ősképévé vált. Mitől ez a vonzerő? Szép külső? Előkelőség? Gazdagság? Szép szavak? A pofátlanság lefegyverző? A szokatlanság? A rossz, a bűn, a gonoszság izgalma? Hogy nem hétköznapi? De Molière és Brecht darabjában a házassággal veszi le a lábukról a nőket, vagyis a lehető legerényesebb (?), legbiztonságosabb (?), leghétköznapibb élet ígéretével. Pofátlanul közhelyes. És talán itt rejlik a titok. Nem neki van démonikus csábereje. A mi vágyunkat használja ki. A mi hiányérzeteinket. Brecht megfordítja a dolgot. Nem Don Juan alakja az érdekes, hanem az: mért teremtünk magunknak Don Juanokat?"

Ungár Júlia/Zsótér Sándor

Jákfalvi Magdolna színháztörténész, egyetemi tanár (Színház- és Filmművészeti Egyetem), szerkesztő (Theatron színházelméleti periodika), a MTA Színháztudományi Bizottságának titkára. Főbb kutatási területei a modern színháztudomány, színházelmélet, kortárs színházi formanyelvek,
színháztörténet, drámatörténet, dramatikus hagyomány és a XVII. századi francia klasszicizmus színháza.