Ősszel indult a Balázs Zoltán által megfogalmazott „ÖT KAPU” elnevezésű korspecifikus színház-metodikai koncepció és a hozzá rendelt komplex színházművészeti és tehetségmentő/gondozó program. Az elképzelés egyfajta szakmai javaslatcsomag a színművészet megújítására, amelyben a független színházi alkotó több műfajra kiterjedő, hazai és nemzetközi terepen szerzett színházi ismereteire, pedagógiai tapasztalataira alapoz. A Maladype társulatának junior tagjait bemutató interjúsorozatunkban most Dőry Brigittával, az ÖT KAPU program kutatójával beszélgetünk.

Miskolcon nőttél fel, onnan jelentkeztél a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakára. Miért vonzott ez a pálya? Hogyan kerültél Zalaegerszegre, majd Budapestre a Maladype társulatába?

Körülbelül másodikos korom óta színésznő szeretnék lenni. Nagyon szeretek játszani, szeretem az embereket, a pörgést. Soha nem tudtam magam egy olyan szakmában elképzelni, ahol reggeltől estig egyhelyben kell ülnöm. Szerencsére a családom maximálisan támogatta elképzeléseimet és soha nem akartak olyasmit rám erőltetni, amit nem szeretnék. Drámatagozatos középiskolát végeztem, majd egy évvel később felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész szakára. Romániában nem osztatlan a színészképzés, ezért három év után újra felvételiznem kellett és csak ekkor kerültem a színészosztályba. Még ebben az évben megkeresett Bartal-Kiss Rita a zalaegerszegi Griff Bábszínház művészeti vezetője, hogy szerződjek hozzájuk. Elfogadtam az ajánlatot, így az egyetem utolsó két évét már a bábszínházi teendőimmel párhuzamosan végeztem el. A színházi évadtervet nem volt egyszerű összeegyeztetni az egyetemével, a rengeteg utazással, de amikor a tudomásomra jutott, hogy Balázs Zolival lesz lehetőségem dolgozni, akkor minden tekintetben prioritást élvezett a vele való közös munka. Pár éve már találkoztam Zolival és a Maladype társulatával, ezért pontosan tudtam, hogy mit képviselnek; biztos voltam benne, hogy számomra ez nagy lehetőség. Ekkor még nem sejtettem, hogy mennyire meghatározó lesz ez az újbóli találkozás az életemben. Most pedig hat osztálytársammal együtt itt vagyok a Maladypében...

Milyen körülmények között találkoztál korábban Zolival? Mi vonzott a gondolkodásmódjában?

Középiskolás éveim alatt a miskolci Vasgyárban volt egy kortársművészeti fesztivál, ahol a színházi projektet Zoli irányításával a Maladype színészei vezették. Meghatározó volt számomra a velük való közös munka. Úgy emlékszem, hogy a tábor után játszottam el először a gondolattal, hogy felvételizzek Marosvásárhelyre, mert tudtam, hogy a színház több színésze is ott végzett. Az is megfordult a fejemben, hogy jó lenne egyszer hozzájuk tartozni és Budapesten játszani. Zoli a táborban egy nagyon speciális színházi látásmóddal ismertetett meg bennünket. Már a két hetes munkafolyamat első napján leszögezte, hogy nem lesz semmiféle bemutató, mert ez a találkozás nem erről szól. Ehelyett sokat beszélgettünk, improvizáltunk, és végül a miskolci Vasgyár tárgyalótermében egy tárgyalás keretében megvitattunk egy a miskolci embereket érintő fontos ügyet. Az ok-okozati összefüggésekre, valamint a logikai és retorikai fordulatokra épülő játékban mi voltunk az ügyvédek, a tanúk, a bíró és az esküdtszék. Ez az esemény mindenki számára nyitott volt és a fiktív tárgyalás idejére bárki részesévé válhatott a rendhagyó játéknak. A legnagyobb élményt az jelentette számomra, hogy a társulati tagok mellett, a nézők is velünk játszottak. Együtt gondolkodtunk, vitáztunk és érveltünk.

Ma mik a legfontosabb gyakorlatok, amelyeket megtanulhatsz Zolitól?

Zolinak kifogyhatatlan a figyelme és az energiája, így következetes kérlelhetetlenséggel bátorít minket a koncentrált, gazdaságos és produktív munkára. Sikerült felnyitnia a szememet a színészet sokoldalúságára és újratervezhető jellegére. A közös munka során olyan beidegződéseimre hívja fel a figyelmemet, amelyeket eddig nem vettem észre magamon. Játékomban például néha a legjelentéktelenebbnek tűnő grimaszok vagy mozdulatok válnak a leghangsúlyosabbá; ha nem tanulom meg uralni őket, könnyen ellenem fordulnak és az eredeti szándékaimmal ellenkezőleg hatnak. Zoliban a leginspirálóbbnak a színházművészet értékei iránti elkötelezettségét tartom és a különböző gyakorlatok által szeretném az általa kidolgozott ÖT KAPU kutatóprogramban megfogalmazott célokat és eszközöket minél komplexebben megérteni és elsajátítani.

Fontos számodra a futás. Idén már a Maladype csapatát erősítetted. A futás által megtanult lazítási folyamatokat hogyan tudod kamatoztatni a színpadi jelenlétnél, a próbafolyamatoknál?

Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, mert eddig ilyen nagyszabású futóversenyen még nem vettem részt. Tankó Erika ötlete volt, hogy nevezzük a színházat a „Fut a színház” elnevezésű maratoni váltóversenyre és Fekete Róberttel, Bartha Lóránddal kiegészülve képviseljük a Maladype társulatát. Büszkék vagyunk, hogy negyedik helyezést értünk el és csak kevéssel csúsztunk le a dobogóról. Korábban több évig kézilabdáztam, de abba kellett hagynom, mert a színház egyre nagyobb teret kapott az életemben. A mozgásról azonban képtelen voltam lemondani, ezért kezdtem el jógázni és futni. Nagyon szeretem a futást és jó látni, hogy egyre több ember űzi ezt a sportot, ráadásul a színészek körében is egyre népszerűbb. Engem fizikálisan és mentálisan is feltölt, kikapcsol. Rendesen igénybe veszi a testemet és a lelkemet, de van egy olyan pozitív hatása, amitől jobban összpontosítok, és állóképességem, kitartásom is folyamatos edzésben van. Egy-egy nehezebb nap után tökéletes levezető.

Bábszakot végeztél. Milyen plusz készségeket ad ez a gondolkodásodhoz, a színészi eszköztáradhoz? Hogyan tudod kamatoztatni ezt a tudást a Maladype társulatában és hogyan tud kiteljesedni az ÖT KAPU program által?

Fontosnak tartom, hogy egy színész más művészeti ágakkal, irányzatokkal és műfajokkal is szoros kapcsolatot ápoljon. Ilyen számomra a bábművészet, az animáció technikája. Azért is szeretek a Maladypében dolgozni, mert tudom, hogy itt számít ez a fajta plusz tudás. Zolinak több legendás bábelőadása is született már, így biztosra vehetem, hogy közös munkánk során igényt tart majd bábos képességeimre. A Maladype előadásai is gyakran épülnek a teremtő-teremtmény kettős funkciójára és a színház játékról alkotott filozófiája is megengedi, hogy egy tárgy, egy anyag – formájában vagy mozgásában – szimbolikus jelként működjön. A bábművészet hagyományai és korszerű törekvései egyaránt igénylik a kreativitást és az újragondolás, az újraértelmezés képességét. Az ÖT KAPU koncepció éppen erre az alkotói rugalmasságra ösztönöz.

Miért érzed sajátodnak az ÖT KAPU programot, a kutatási folyamatban való részvételt?

Egy olyan csapatjáték részese lehetek, ahol vakon megbízhatok a társaimban. Kiváltságos helyzet, hogy végzős osztályként együtt kaptunk lehetőséget a Maladypében a szakmai fejlődésre és a megmutatkozásra. Az ÖT KAPU által vizsgáljuk magunkat, a színházat, kutatjuk a részeket, keressük az összefüggéseket, átfedéseket, amikből idővel kiteljesedik az egész. Sok mindent máshogy látok és érzékelek amióta a színház-metodikai program kutatója lehetek. Minden alkotói gesztusban az emberi tényezők jelenlétét keressük. Számomra talán a legesszenciálisabb az „emberszínész” fogalma. Színpadon és azon kívül egyaránt. Zoli sokszor emlékeztet minket arra, hogy a színészek többsége könnyen elfelejti, honnan jön, és időnként érdemes újra emlékeztetni őket, hogy valaha ők is „csak” emberek voltak. Mi minden előadásunk után tartunk közönségtalálkozót, ahol elbeszélgetünk a nézőkkel és ezek a személyes hangvételű találkozások nagyon sok emberi impulzussal gazdagítják színpadi jelenlétünket. Ez a fajta emberközpontúság, a közvetlenség, szerintem nagyon vonzóvá teszi a játékunkat. Talán ennek köszönhető, hogy vannak nézők, akik többször is megnézik az előadásainkat.

Mit vársz a következő három évtől?

Biztos vagyok benne, hogy ahogy eddig, ezután is sokat fogunk utazni, turnézni külföldön. A magyarországi társulatok közül csak keveseknek van lehetősége olyannyira részévé válni a világszínházi áramlatoknak, fesztiváloknak és szakmai fórumoknak, mint a Maladypének, ezért különösen boldoggá tesz, hogy én épp egy ilyen társulat tagja lehetek. Ősszel bemutatjuk a TAO támogatás hiánya miatt elmaradt előadásunkat és olyan kutatóintézetekbe látogatunk el, ahol neves rendezők, színházi alkotók sajátos módszereivel ismerkedhetünk meg egy-egy workshopon. Mindezek mellett továbbra is keresünk, kutatunk, figyeljük a körülöttünk lévő világot, és megpróbálunk lépést tartani a változással. Arra vágyunk, hogy anyagilag kiszámíthatóbb helyzetbe kerüljünk, és hogy itthon jobban megbecsüljék társulatunk munkáját, szakmai alapú elkötelezettségét és kitartását. Kíváncsian várom az elkövetkező időszakot, hiszen jubileumi évad előtt állunk – a Maladype a 2019/2020-as évadban 18 éves lesz!

Szegő Hanna, Színház.org, 2019. 04. 23.