Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Maladype a TRIP Hajón
Jövőre ünnepli fennállásának 18. évét a Maladype. A magyarországi független színházi szféra egyik legmeghatározóbb alkotóműhelyének vezetője, Balázs Zoltán és a színház társulatának régi és új tagjai a „nagykorúvá válást” megelőzően rendhagyó évadnyitó sajtótájékoztatót tartottak a TRIP Hajón, amely játszóhelynek a 2018/2019-es évadban a Maladype kiemelten fontos és meghatározó társulata lesz.
A sajtótájékoztatón a TRIP Hajó igazgatója és művészeti vezetője: Magács László színházrendező, valamint a Maladype Színház alapítója és művészeti vezetője: Balázs Zoltán színész, rendező ismertették a következő szezonra tervezett együttműködés szakmai és strukturális stratégiájának alapjait. A Maladype jelenlegi repertoárjának három emblematikus előadása - III. Richárd (r. Zsótér Sándor), Csongor és Tünde (r. Balázs Zoltán), Augusztus (r. Balázs Zoltán) – 2018 novemberétől a TRIP Hajó Színháztermében lesz látható. A koprodukcióban készülő két új bemutató pedig - T. S. Eliot: A kopár föld (r. Szabó K. István – bemutató: 2019. január 11) és Witold Gombrowicz: Yvonne, Burgundi hercegnő (r. Balázs Zoltán – bemutató: 2019. április 11) – már a helyspecifikus játszóhely adottságait veszi figyelembe.
Bemutatásra került a Balázs Zoltán által megfogalmazott „ÖT KAPU” elnevezésű korspecifikus színház-metodikai koncepció és a hozzá rendelt komplex színházművészeti és tehetségmentő/gondozó program is, amely elképzelés egyfajta szakmai javaslatcsomag a színpadművészet megújítása számára, amelyben a független színházi alkotó több műfajra kiterjedő, hazai és nemzetközi terepen szerzett színházi ismereteire, pedagógiai tapasztalataira alapozva jutott el egy a „lényeglátás” jegyében megfogalmazódó modern színházelméleti alternatíva gyakorlati kidolgozásához. A szakmai innováció jegyében megfogalmazott koncepció a projektben résztvevő Junior csapat és állandó alkotótársak mellett teret szeretne biztosítani a különböző szakmai szervezetek és kultúráért felelős intézmények, valamint személyek számára is, hogy a módszeresen felépített többéves programhoz stratégiai partnerként időben kapcsolódhassanak.
Az ÖT KAPU színházelméleti kísérlet gyakorlati kidolgozásának és bevezetésének célja, hogy - a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének és igazgatójának, Dr. Miszlivetz Ferencnek a megbízásából megjelenő tanulmány megjelenésével párhuzamosan -, a programban részt vevő kísérleti tesztcsoport színészeivel végzett folyamatos kutató munkába színházi- és társművészeti szakembereket, valamint civileket is integráló projekt gyakorlati eredményeit nemcsak hazai, hanem nemzetközi szakmai szervezetek és partnerek számára is elérhetővé tegyék.
Az ÖT KAPU program olyan tehetséges fiatal pályakezdő színészeket kíván felkarolni, akik a színházi megértés általános folyamatainak új perspektívába helyezése által a módszer elsődleges elsajátításával a jövő színházművészetének „modern művészei”-ként fogják tudni kamatoztatni mindazt a művészi-szakmai igényességet és specifikus tapasztalati tudást, amelyre a „régi” és „új” tudás közötti kapcsolatok kialakítása révén pályájuk során szükség lesz.
A Maladype művészeti vezetője kivételes lehetőségnek tartja, hogy színházi műhelye a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME) végzős színészosztályának együttes leszerződtetésével – az ÖT KAPU kutatási tapasztalataira és fejlesztési produktumaira építve - hozzájárulhat egy újfajta színházi modellként szolgáló, nagyobb léptékű innovatív és hiánypótló tevékenység megvalósításához is. Ennek köszönhető, hogy 2018. szeptember 1-től a Maladype jelenlegi társulatának öt tagja (Szeniorok) hét új játszótársat (Juniorok) üdvözölhetett a független színházi alkotóközösségben.
A sajtótájékoztatón bemutatkoztak a Maladype Junior csapatának tagjai (Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Mesés Gáspár, Zsenák Lilla) és az ÖT KAPU koncepcióban trénerként részt vállaló alkotók (Dr. Illés Györgyi beszédtanár, Huszárik Kata színművész, Mogyoró Kornél ütőhangszeres előadó, Szilágyi Ágota színművész) is megosztották oktatói elképzeléseiket az érdeklődőkkel. Huszár Sylvia, a Maladype nemzetközi kapcsolataiért felelős személye a színház külföldi sikereiről, a 2018/2019-es évad fesztiválmeghívásairól és vendégjátékairól beszélt, valamint vázolta az ÖT KAPU program által generálható lehetséges nemzetközi vonatkozásokat is.
Balázs Zoltán végezetül kitért a független társulatok mindennapi fenntarthatóságának és finanszírozási nehézségeinek több éve húzódó ellentmondásaira és kérte a kulturális élet felelős fenntartóit, hogy kiemelten segítsék és támogassák azokat a stabil szakmai értékrendet képviselő művészeti közösségeket, akik alkotómunkájukban hosszú távú koncepcióval rendelkeznek és folyamatokban képesek gondolkodni, hogy közösen szervezhessék meg a jövő „terra incognita”-ja felé vezető expedíció egységes koncepciójának és komplex stratégiájának a jövő színházszerető és értő generációi számára is érvényes alapjait és feltételeit.