Nyílt napot tart a Maladype Gyerekbázis!

2012. november 5-én 17:00-kor betekinthetnek az érdeklődők a Gyerekbázis foglalkozásába.

Várjuk azokat a szülőket és 4 – 8 éves korú gyermekeiket, akik kíváncsiak az itt folyó játékra, munkára.

A nyíltnapon tartott foglalkozásra nem kérünk belépőjegyet.
Mivel a Maladype Bázis befogadóképessége korlátozott, kérjük, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. előzetesen jelentkezzenek be! Jelentkezéskor adják meg a gyermek(ek) nevét és korát. Mindenkit szeretettel várunk!

GYEREKBÁZIS
A Maladype Színház drámapedagógiai foglalkozásai óvodásoknak és kisiskolásoknak

Foglalkozásainkon a mese, a költészet, a zene, tánc és a színház - különféle műfajok- sajátos formanyelvével és kommunikációs lehetőségeivel ismerkedhetnek a résztvevő gyermekek. A gyermekek művészetek iránti nyitottságát, alkotóképességét és kreativitását, bontakozó tehetségét önálló alkotó tevékenység közben drámapedagógiai módszerekkel fejlesztjük, olyan módon, hogy a résztvevő gyermekek közösségben és ugyanakkor egyéni adottságaiknak, képességeiknek és érdeklődésüknek megfelelően bontogathassák tehetségüket.

A foglalkozások anyagát a mesékből, versekből születő, vagy éppen meséket, történeteket létrehozó rögtönzött etűdök és játékok, illetve a zenéhez kapcsolódó mozgás- és tánc improvizációk alkotják.

A foglalkozásokat Tarján Kata drámapedagógus és gyakorlatvezető pedagógus vezeti.

A Gyerekbázissal kapcsolatos további információkat a Maladype honlapján, a Program fejezetben találhatnak.