A Partiarc és Drakula

NÉMETH MÓNIKÁNAK, A MÁNDY IVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA TANÁRÁNAK BESZÁMOLÓJA AZ EGMONT PRÓBÁN SZERZETT TAPASZTALATOKRÓL

Az iskolánk diákjainak nagy része alulmotivált, magatartási, beilleszkedési problémákkal, tanulási zavarokkal küzd. Olyan szociális-kulturális háttérrel rendelkeznek, ahol a társadalmi és erkölcsi értékrend felborult, a kultúrának – vagy épp a színháznak – nincs értéke. Diákjaink gyakran az első színházélményüket élik át velünk, szocializációs problémákkal rendelkeznek, az előadásokon azonnali reflexióiknak adnak hangot...

A fiatalok fentebb említett háttere és szociális kompetenciái miatt rendkívül fontos szervezési kérdés a megfelelő darabválasztás. Elsődleges szempont számomra az előadás nyújtotta színházélmény (nézőtér-játéktér viszonya, színházi jelrendszer, színészi hitelesség), valamint a tartalom: a tanulócsoportnak mennyire a sajátja a téma.

Többéves tapasztalataim alapján a tantermi színházi forma volt eleddig a legmegfelelőbb tanulóink számára, hiszen más, közvetlenebb színházi élményt ad: közük van hozzá – nekik, róluk szól; több előadásban a konvenciók lerombolása, tabutörés történik (téma, nyelvhasználat), a nézői munka aktív (a díszlet és jelmeznélküliség alkotói fantáziát mozgósít), személyes kapcsolatba kerül a színésszel a foglalkozás, beszélgetés alatt; a személyesség kötődést alakít ki: máskor, más előadásban is szívesen nézi majd meg. Praktikus előnyei: tanórai időkeretbe építhető, a színház „házhoz jön”; a pályázati lehetőségeknek köszönhetően ingyenes, vagy kedvezménye áron rendelhető; feldolgozó beszélgetés vagy foglalkozás kapcsolódik hozzá.
A feldolgozó beszélgetések előnyei: friss nézői reflexiók, azonnali visszacsatolás, problémafelvetés/problémakezelés, a tapasztalatok elmélyítése; A színész koordinátor szerepet tölt be, a közvetlen kapcsolat az alkotókkal a nézővé nevelés része. A foglalkozások előnyei a beszélgetések előnyeit magukban foglalják. A diákok aktív részvétele által komplex készségfejlesztés történik, változatos gyakorlatokkal, munkaformákkal. A színész partneri szerepet tölt be, a drámatanár koordinálja a játékot.

Az eddigi tapasztalatok összegződnek a Maladype Színházzal történő együttműködésünkben: tanítási időben „próbákat” – eseményeket - nézünk a Maladype Bázison. Iskola és színházi társulat hasonló kapcsolatára talán nincs is példa. Találkozásaink eseményeit beszámolók formájában rögzítem. Események, hiszen mindegyik egyszeri és megismételhetetlen. Ezek a játékok csak itt és most, csak nekünk és csakis velünk jönnek/jöhetnek létre. Nézők nincsenek, csak résztvevők, akik az alkotói is az adott eseménynek.
Problémafölvetés, színházi jelrendszer értelmezése, közös dramatizálás, improvizáció, buli.
Ez mind a részét képezi az alkalmi összejöveteleknek. Az esemény fölépítése szertartás-jellegű: az alkotói munkába beavatottak a végén örömünneppel köszönnek el a Bázistól. Nézőből résztvevővé, passzív befogadókból aktív alkotókká válnak. Megváltozik a minőségük, tűzkeresztségen esnek át: részesülnek a SZÍNHÁZ élményéből.

Tanulóink nevében köszönöm!
Németh Mónika
Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola

A Partyarc és Drakulina
2012. október 25. 10.30 – 12.45
16-19 éves korcsoport
Létszám: 16 fő

Színészek: Jászberényi Gábor, Lendváczky Zoltán, Keszég László, Orosz Ákos, Tankó Erika, Varga Gabriella

A színházi tér egy lakás szobájában berendezett aréna színpad, melynek centrumában egy csonkakúp alakú lépcsős emelvény látható, tetején mikrofonállvány és mikrofon áll. Körbeüljük a játékteret, a színészek közöttünk ülnek. Az eseményt Balázs Zoltán koordinálja.
A közös dramatizálás kiindulópontja az Egmont név, melynek hangzása alapján a diákok asszociációi alapján alakul ki a szerep: fő jellemvonásai, történelmi kora. Egmont egy nemes, aki igazi „partyarc”: hős és (pop)sztár egy személyben, aki gőgös és persze „kockahasa” van. (A „jellemvonásokban” a személyiség felületes, külsőségek alapján történő megítélése, a sikeresség média által közvetített kritériumai jelennek meg.)

A dramatizálás újabb fázisa a főszereplő történetének megalkotása: a kapcsolati rendszerek, motivációk meghatározása. A hívószó az „ügy”: „Egmontnak milyen ügye lehet?” A téma kialakításánál dominál az, ami a résztvevőket érdekli: jelen esetben a magánszféra, a férfi-nő kapcsolat. Eleinte egy szerelmi páros történetét képzelték el, de az még nem lehet ügy, hiszen nem hordoz konfliktust, így nem drámai (dramaturgiai alapok ismeretátadása). Így egy szerelmi háromszög kerekedik Egmont, Elizabeth és a király között. A liezon még a kezdeti fázisban van Egmont és a királyné között: egy csóknál tovább nem jutottak.

A színpadkép adott: a helyszín meghatározása a látvány nyújtotta képzettársítások (kút, tér, kert, tárgyalóterem) és a jelenet tartalma alapján történt. A cél: jelentése legyen mind a díszletelemnek, mind a kelléknek (mikrofon). A titkos találka végül egy kis romnál zajlik, melynél fesztivál /koncert volt, ami rég befejeződött, de a mikrofon ott maradt.

A név alapján a diákok térben és időben távolították a történetet, ebből a játék csak a térbeli távolítást tartotta meg: így a nyelvezet, a helyzetek ismerősek maradtak, a társadalmi hierarchia azonban erős maradt (uralkodó). Elizabeth - a királyné - hisztis, skizofrén, képmutató. Tankó Erika játéka során egy kedves, játékos, izgalmas és (csak kicsit) hisztis nő jelenik meg, aki az első randevún a hajtűt, mely a hajából kerül ki vámpírfogakat imitálva a szájába veszi – ezzel a korosztály nagy kedvencét, a Twighlight filmeket megidézi, egyúttal játékosan utal a szexualitásra. Orosz Ákos jóvoltából egy emberi, kedves, romantikus, játékos lovagias Egmontot láttunk, aki néha gőgös is tud lenni, de jól táncol, gitározik és énekel. Mivel Elizabeth feleség és nem barátnő, a felnőtt kapcsolatokról szól: fölvetődik a megcsalás fogalma, látensen a házasság értéktelensége.

Az ármánykodást az udvari bolond (Jászberényi Gábor) kezdi, aki kitűnő parodista és stand up virtuóz. Zenés paródiája - mely egyszemélyes zenekar-imitáció - tánckart kíván: a színészek és a diákok önfeledt bulizása következik. Ezt a fesztiválhangulatot szakítja meg a király belépése - azaz a hatalom megjelenése (a szereposztásnál egyértelműen Keszég Lászlót választották a király szerepére: „félelmetes” kisugárzása miatt). A szerepbe és ünnepbe szólított diákok jelenléte a játéktérben, az üdvözlő beszéd alatti játék mindannyiunkat alattvalóvá avat: a nézőtér játéktérré válik: a magánügy nyilvánossá válását kockáztatják a szereplők. Míg a légyott idején voyeurok voltunk, itt az események nyilvános szereplőivé váltunk: jelentésessé vált ottlétünk.

A játékban a csoportot nem a megcsalás, inkább a tiltott szerelem érdekelte, így a király és Egmont barátsága - és annak változása - nem került terítékre. A játék során a király/the President of US (apa?) nem hiszi el a pletykát, majd amint rajtakapja feleségét Egmonttal – kompromittáló, de kimagyarázható helyzetben - mint érzelemmentes hatalom dönt az ügyben: a botrány megelőzése érdekében Egmont „kap” egy barátnőt, „Tinát” (Varga Gabriella), aki csupán pár hétig tartózkodik az országban: ennyi elég ahhoz, hogy a pletyka elüljön. Kézenfekvő megoldás a királyi udvar képmutató világában... Utóéletük homályba vész, csupán „Tina” gyönyörű dalából érezzük ki vonzódását, szerelmét Egmont iránt.

A történet tehát négy epizódból állt össze: az első az ügy, a második a leleplezés (fesztivál), a harmadik a lelepleződés (a király rajtakapja Egmontot és Elizabethet a Drakulina -jelenet után) a negyedik a (Goethe-darabbeli) szereplők lelkiállapotának közismert dalokba öntése: a dalszövegbe ágyazva irodalmi vagy rögtönzött szöveg jelenik meg.

Mind a négy rész esetén közvetlen visszajelzés, elemzés is történt: a résztvevők elmondhatták véleményüket a látottakról. A rendező - Balázs Zoltán – mind a színészi, mind a nézői reakciókat elemezte irányított beszélgetésben. A helyzetek, viszonyok, érzetek, a látvány mind az elemzés tárgyát képezték. A játék alatt a közvetlen és állandó kommunikáció a játszó és néző között a kis térben intenzívebb. A befogadói élmény verbális megfogalmazása, a rezdülések pontosítása a színészek és a rendező felé egy teljesebb visszacsatolást tesz lehetővé, a nézőkben pedig tudatosítja – így maradandóvá teszi - a tapasztalatot. Az esemény drámapedagógiai vonása a részvétel minőségében rejlik. Összetevői: közös dramatizálás, összevető és elemző képesség fejlesztése, kommunikációs képesség fejlesztése, improvizációs készség fejlesztése, a test színrevitele, előadás-elemzés, beavató színház. A program beavató jellegét elsősorban a rendezői instrukciók és a nézők szereplése adta. A játék leállítása, a nézői verbális visszajelzés (a király a leleplező fotót látva mit súghatott a bolondnak?), a történet közös alakítása az adott fordulóponton.

A diákok az eseményt az alábbi szavakkal jellemezték: vicces, érdekes, fölvidító, ötletes, karakteres, meglepő, újszerű, kreatív, váratlan, humoros, lendületes, spontán, szórakoztató, fantáziadús.
Legszívesebben maradtak volna egész nap...