Balázs Zoltán Trisztán és Izolda rendezése a maribori Borštnik fesztivál versenyprogramjában
A ljubljanai Mini Teater és a Maladype Színház koprodukciójában készültTrisztán és Izolda c. előadást beválasztották a 47. maribori Borštnik Fesztivál versenyprogramjába. A szlovén színházi szemlén látható válogatást nemzetközi zsűri jutalmazza. Az előadás 2012 október 20-án 20.00 órakor látható Mariborban.
2010-ben, a Maladype Leonce és Léna c. előadásával már nagy sikerrel vendégszerepelt a maribori Nemzetközi Borštnik Fesztiválon. A szlovén színházi szakma meghatározó személyiségei ekkor figyeltek fel Balázs Zoltán különleges színházi gondolkodására és arra a sajátos színházi nyelvezetre, mely társulatát, a Maladypét jellemzi. A társulatvezető-rendező több megkeresés után végül a Mini Teater meghívását fogadta el, így került sor 2012 márciusában a ljubljanai közös bemutatóra.
Balázs Zoltán a Jean Cocteau által feldolgozott Trisztán és Izolda elemi erejű történetét fiatal szlovén színészekkel állította színpadra a Mini Teaterben. Az előadás variációkat ígér az örök egymásra találásra, a mindennapjainkat behálózó szerelmek forrására. Balázs Zoltán a tőle megszokott minimalista eszközöket használva, letisztult színészi játékkal járja körül a számtalanszor feldolgozott történetét. Trisztán és Izolda története állandó lebegés élet és halál, álom és valóság között – szerelmük a pillanatnyi örökkévalóság törékeny élménye. Egyensúly hétköznapi és éteri, konkrét és elvont között. Egy test. Együtemű két-szív. Iker-lelkek reflexei. Történetük esélyt ad újra felidézni az Éden valóra váltott ígéretét... Mi tépte ketté ezt az egy világot? A Mini Teater előadása erre a kérdésre keresi a választ – férfi és nő kapcsolatának kényes egyensúlyát vizsgálva –, nem szokványos eszközökkel.
“Trisztán és Izolda mitológiájának színrevitelekor a rendező radikálisan megrövidítette a történetet, elhagyta a marginális epizódokat és mellékszereplőket, eltekintett bizonyos történelmi utalások megjelenítésétől, továbbá a korábbi bemutatók konvencióitól. Az alapkonfliktus Izolda, Trisztán és Trisztán nagybátyja, Mark lecsupaszított, és gyakran a puszta érzelmek által mozgatott szerelmi háromszöge köré épül. A szöveg meghúzása következtében a dialógusok az alaphelyzetre vannak kihegyezve, és ezzel teret nyitnak a letisztult színészi játéknak, a szüntelen mozgásnak, a szimbolikusan értelmezendő hangoknak és a minimalista díszletnek.“ Zala Dobovšek (Delo, 2012. április 12.)
Koncepció és rendezés: Balázs Zoltán, Dramaturg: Góczán Judit, Díszlet és jelmez: Ana Savić Gecan, Rendező asszisztens: David Cerar, Produkciós menedzser: Huszár Sylvia
Játsszák: Vesna Kuzmić, Ana Urbanc, Jernej Čampelj, Robert Korošec, Rok Kunaver, Tadej Pišek in Marko Ujc
Az előadás nyelve angol.
Bemutató: 2012. március 24., Mini Teater Ljubljana
Az előadás a Puppet Nomad Academy II az EU (EACEA) támogatásával jött létre, melynek folytatása Nomads of the Beauty a Fiatal Látványtervezők Nemzetközi Workshop-ja a horvátországi Splitben, melyre a MALADYPE Színház a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervezői szakával együttműködve két magyar hallgatót delegál.