Balogh Tibor: Tébolyszvit
A rokokó látomásvilágú rendező, Balázs Zoltán ezúttal egy szigorúan rögzített képzeletkotta megszólaltatására vállalkozott. Roy Chen izraeli dramaturg szövege alapján, pszichiátriai intézetbe került, viselkedészavarral élő fiatalokat, a kezelőiket és a szüleiket mutatja meg. Elmeállapotrajz négy hétben. Rácson innen vagy rácson túl, melyikünk kártékonyabb vajon?
Retró. A Gézagyerek című Háy János darabban Banda Lajos és Herda Pityu meghökkenve teszik szóvá, hogy a falu ifjú, kőfejtői munkára szegődött hibbantja vajas-kenyeret eszik reggelente parizerrel, s hozzá málnaszörpöt fogyaszt. Miért, a Pityu bácsiék nem minden nap a tokaszalonnát és a pálinkát? – kérdez vissza a srác.
„A srácokat. Jobb szeretem, ha egyszerűen „srácoknak” hívják őket. – inti frissen érkezett drámapedagógusát a fiatalkorúak osztályának vezető főorvosa, Dr. Dorian – Bár néhányan többet megéltek, mint maga meg én együttvéve. Van, aki csak látogatóba jön – itt van, elmegy, és soha többé nem jön vissza. Mások jönnek, azután mennek, majd megint visszajönnek... és itt ragadnak. Számukra nincs remény.”
A rendező képzeletét a darabhoz adott személyiségkotta fékezi. E szerint Max szerepében Jáger Simon dühkitörésekkel társult oppozíciós zavarban szenved, és színész szeretne lenni. Gabriel alakítója, Pál Zoltán Asperger szindrómával társuló autista jellegű betegséget mutat, bámulatos a memóriája, és szeretne ostoba lenni. Erőss Brigitta Miaként bipoláris zavarral küzd és pszichiáter szeretne lenni. Tamara/Tom – Lukács Andrea – arról álmodik, hogy úgy nézzen ki, ahogyan érez. Ádám Kornél játssza Aharont, az ortodox zsidót, aki fejében hangokat hall, és oroszlán szeretne lenni. Ahhoz, hogy az előadás ne csupasz, elmekóri tantörténet legyen, az alkotóknak rá kellett lelniük a szabadság ösvényére.
A diliház mikrokozmosz. Rögeszmebolygók keringenek uralkodó bolygójuk, a gyógyász (Dr. Dorian: Mesés Gáspár) körül. Hétköznapjait az intézet lakója csöndesen tölti, a rögeszméje szerint. Kétféle kizökkenés van. a kiújuló téboly (rögeszmeroham) és a tébolyszünet (a megvilágosodás, a bölcsesség) katartikus, néma pillanata. Balázs Zoltán leleménye, hogy a terápiás együttlétnek nem annyira a napirendje, mint amennyire a koreográfiája lehet közösségteremtő erő. A tébolyszvit kórtermi alapszabálya, hogy érzelem- és akarat-kifejezéshez a fizikai kontaktus minden formája tilos, ezért a partnerek egymáshoz fordulása, a frontalitás vagy a ritmikus divergencia, de elsőrendűen a kezek jelbeszéde a tánc.
A hullámtalan kedély a közöny, amely lehet kóros vagy pompás. Az előbbi tartós, az utóbbi, az egy-egy villanásnyi kizökkenést követően, a katarzis bambasága. A villanásnyi szabályszegés kritikus pillanatokat idézhet elő. A drámatanár érkezése – Caroline: Dőry Brigitta –: idegen bolygó feltűnése a mikrokozmoszban: közönség a láthatáron. Pezsdüléssel elegy zavart okoz, hogy a diliházban két uralkodó bolygó keletkezik, pillanatnyilag. A kórteremlakók szerepjátékba kezdenek, feltárul előttünk a psziché a pszichében tünet-együttese, ami a színpadi megvalósulásában izgalmas jelenetsor. Hangsúlyozom, a színpadi megvalósulásban, mert leírva roppant tankönyv ízűek az összezártak egymást vagy önmagukat jellemző mondatai, jelenetté körítetten azonban telítődnek játékos személyességgel, kamasziróniával, s ez a stílus kaput nyit a legfontosabb célközönség, a diákság figyelme iránt. Ha van haszna egy ilyen játéknak, az a tanulócsoportok elfogadó-hajlamának fokozása lehet: a különcségük okán megkedvelt különc társukra, talán nem fogják rávetni magukat a megélhetési diagnoszták.
A megélhetési diagnoszták eltartói a szülők. Nem ismerek olyan nőt, aki elmehibás gyermekre vágynék vagy férfit, aki ilyet szeretne nemzeni: a családtervező párok tipikus rögeszméje, hogy ideálisan teljes értékű lesz a gyermekük. A gyermekvállalás magában foglalja a hibakockázatot. Az ideálistól eltérő teremtmény garanciás, szervizbe kell adni, gondolják egyformán mindahányan: tudatos, hogy a szülőszerepeket ugyanaz a két színész, Zsenák Lilla és András Gedeon m.v. játssza. Max szüleinek élelmiszer boltja van, Mia művelt, gazdag, elvált szülők gyermeke, a Gabrieléi üres házban élnek, Aharon apja egy zárt ortodox zsidó közösség tagja, Tamara / Tom anyja Szentpéterváron született, egykori balerina. Miközben a színészek alkalmat kapnak – kiválóan élnek vele – a többszöri epizód-karakterformálásra, igazi feladatuk a viselkedésazonosság megmutatása: eszébe sem jut semelyik szülőnek, hogy a saját génje örökletesen része a hibának, s mindegyikük gyógyíthatónak képzeli azt, ami nem betegség, hanem elmeállapot, és leplezni igyekszik azt a környezete előtt.
„Caroline: Tudom kezelni őket!
Dorian: Tisztában vagyok vele.
Caroline: Nem, nincs tisztában. Az ő korukban én is idekerülhettem volna – ha rajtakapnak. Tudom, hogy min mennek keresztül, hogy milyen egy pengével csíkokat vágni ide, ahol senki sem látja. Tudom, mit jelent legyőzni a fiúkat evésben, aztán a lányokkal versenyt hányni. Tudom, milyen, ha a szüleid szégyellnek téged.”
A drámapedagógus kamaszkori különcségét nem diagnosztizálták elmehibaként: szabadlábon különc, most éppen abban, hogy a reá bízottakat vigyázza. Példázza sorsa, hogy nem feltétlenül kórisme a deviancia. Gyógyügyi az előadás, az önfelfedezés alkalma. Esély arra, hogy az éntükröződés pillanatában tegyen az ember önmaga ellen valamit: fojtsa mosolyba a búját, kínjában fakadjon kacajra vagy duguljon el, ha környezetében a túltengésére ráérez. Legyünk éberek, amikor tudományoskodunk. Különösen az autizmus a feltáratlan tudományterület: annak már a nevében benne van, autonóm: egyedi, mint az ujjlenyomatunk. Az autista minél több tipikus vonását ismerjük fel, annál messzebbre távolodunk az egyén (kliens) tényleges megismerésétől. Szilvalekváros túrós csusza tepertővel: ilyen az Asperger szindrómával társított autizmus.
Balázs Zoltán rendezése gyógyászati előadás. Nem gyógyerejű, mert a darab szereplői közül legfeljebb Caroline szabadulhat meg az emésztési panaszaitól. Is. A drámapszichológus hölgy az intézeti együttlétben elveszíti balgaságát, a pszichiáter pedig belátja a tradicionális elmegyógyászat korlátait. Zsenák Lilla és András Gedeon kettőse olyan, mintha Platón engedékenysége feleselne Arisztotelész realizmusával, hogy aztán, megszegve a kórtermi játékszabályt, kanti magánvalóan összeérintkezzenek. Huszár Sylvia érzékletes fordításában, a köznyelvi tudományosság szintjére redukált szöveg a játékuk (és a többiek játéka) által lesz esztétikai örömet okozó tananyag.
Balogh Tibor, Magyar Teátrum Online, 2022