A Maladype Leonce és Léna előadására örömmel mentem, Balázs Zoltán eddigi rendezései láttán nem kellett feltennem az a kérdést, hogy akkor most mi végre, miért is jött létre az, amit láttam.

A legtöbb posztos versenymű kínálta csőlátás helyett egy összefüggésrendszerbe kerültem, ahol újra és újra átértékelhettem, hol is vagyok. A játéktér egy fehér felületből és a talajba fúrt lyukakba tűzött bambuszrudakból állt. Az előadás keretét a klasszikus darab adta, a többit az alkotók hozták.

Az első sorban ülve végig fényképezhettem a számomra hangsúlyos jeleneteket (kértem rá engedélyt). Az interaktivitás alig volt több, mint illúzió, a nézők kérhették a jelenetismétlést más stílusban. A Leonce és Léna egyszerre volt fizikai, szellemi és színészi teljesítmény, amely hol ironikus, hol lírai, hol pedig katartikus hatással bírt. A jelenetismétlésen túl – belső variánsok –a legfontosabb az volt, amennyit a színészek elárultak magukból. Mi foglalkoztatja őket, mire reflektálnak a világból – zenei trendek, idiotizmusok, színházi technikák – s azt olyan magas szintű produkcióvá formálták, amellyel nem találkoztam még az immár IX. POSzT története során.
Ilyen tisztaságú játékot magyar színpadon csak a Hólyagcirkusztól és Pintér Béla Társulatától láttam (korábban). Az előadás valódi interaktív részében bevonták a közönséget is a játékba, Leonce-t és Lénát választottak közülük, s összeadták őket (ami ugye azért releváns, mert az eredeti szöveg szerint is a pár az esküvőn ismeri meg a másikat.

Az külön örömöt jelentett, hogy az első sorban ülőként kiválasztottak hercegnek, s meg kellett házasodnom. Balról Fátyol Hermina, jobbról Fátyol Kamilla fogta a kezem, s hurcibáltak ide-oda a színpadon. Innen hát a fátyolos tekintet.

A színészeket, csak dicséret illeti: Bakos Éva, Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Simkó Katalin, Orosz Ákos, Papp Zoltán, Páll Zsolt, Tompa Ádám. Ahogy a többi alkotót is, az ütőhangszerek mögött Mogyoró Kornélt, az asszisztenseket: Tóth Péter, Mátrai Mirella, a díszlet és jelmez kitalálóját: Gombár Juditot, a dramaturg: Góczán Juditot és hát a rendező Balázs Zoltánt.

Nálam ők kapták meg a POSZT fődíját.

Balogh Róbert, terasz.hu, 2009