Koncert, kiállítás, találkozók, felolvasószínház szerepel a POSZT off-programján, olyan rendkívüli sűrűséggel, hogy gyakran átfedik egymást az események. A bőséges választék igen izgalmas szelete a színhazi vonulat: például a főiskolások vizsgaelőadásai, vagy a bábszínházi előadások. És június 12-én este a Helyőrségi Klubban a Maladype, vagyis a Találkozások Színháza.

A válaszott darab Ionesco Jaques vagy a behódolás című opusza, amire kényelmes lenne rásütni, hogy abszurd. Az előadás, amelyet Balázs Zoltán rendezett, és amelynek díszlet-jelmezét Gombár Judit tervezte látványvilágában a szürrealizmusra hajaz: Jaques fekete fezben és fekete, bő szárú bugyogójában a közönséggel szemben felállított üvegkalitkában ül. Rezzenetlen. A többiek egyenparókában, seszínű ruhában rajzanak körülötte; izgatottan és felháborodottan, hiszen Jaquesnak esze ágában sincs a rajhoz csatlakozni. Központi kérdés persze a házasodás, illetve, hogy Jaques nem hajlandó polgári szokásoknak megfelelően "működni". Az értetlen és bosszús család tehetetlen nyüzsgése sokkal inkább rabságnak tűnik Jaques vállalt és látszólagos klausztálásához képest. Ha szürrealizmushoz hasonlatosnak mondjuk az előadást, a stílus megnevezése korántsem teljes: hiszen ott ül az első sorban az előadás ritmusát diktátló virtuóz kannás, aki ütemeivel részben vezetgeti a felbolydult családot, részben ironikusan kommentálja nyájszerű megnyilvánulásaikat. Így a műfaj kiegészül rítus-szerű elemekkel. A látványon túl a zeneiségből, mozgásból, gesztusokból olvasunk. A szöveg sokunk számára az indulatokat, az ismétlésből adódó hangsúlyokat teszi nyilvánvalóvá, mivel az előadás jelentős része lovári nyelven zajlik. A későbbiekben csak Roberta szólal meg magyarul (hatalmas, fehér ruhája krinolinfogságra ítéli, ám a találékony menyasszony feje és végtagjai a legváratlanabb helyeken bukkannak elő a kőkemény "habokból"), aki elmondja a gazdátlanul futkosó csikók történetét, mintegy kommentárként Jaques helyzetére. Pedig egyébként is érthető.

Szerencsére jobban és magasabb szinten érthető, mint egy szájbarágós társadalomkritika.

Sebestyén Rita, szinhaz.hu, 2002