Elemek megjelenítése címkék szerint: bödők zsigmond

Aranyló napfény, búzamezők, csillagos éjszakák, álmok, hajnali harmatfátyol. Rezzenéstelen ereje a délnek, megpihenő fénye a délutánnak, a sárga és a zöld tánca. Aratás és számbavétel. Az ősz sugallata, az elmúlás finom hártyája lengi be az időt, s teszi fel a kérdést, elérted-e, amiről álmodtál.

Az augusztus – teljében a nyár még, de – magában hordozza a betakarítást, az új kezdetet. A nyár utolsó hónapja, melyben el kell engedni a mozdulatlan forróságot, az évszak tomboló hatalmát, rejtélyes ígéretét. Ha kimondjuk e megfoghatatlan időszak nevét, emlékezünk. Hol télen, mikor azt mondjuk, tavaly augusztusban, hol pedig előreszaladunk, majd augusztusban. Várunk. Magunkra, a vágyainkra, a régmúltra. Beleköltözünk egy érzésbe, mert ez az idő soha nem semleges: hol a szabadság kezdete, hol pedig a vége, de nem érzésnélküli, mert maga az átmenet, a felkészülés. Az elkövetkezőkre vagy a visszatekintésre, mely kér belőlünk. Az augusztusnak adni kell.

Bruno Schulz Fahajas boltok című novellafüzérének különleges világa és a Maladype színház művészei Balázs Zoltán gondolati erdejében szintén minket óhajtanak. Nem egy odavetett darabot belőlünk, hanem a teljességet. Kérnek, hívnak, csábítanak, és ezt már akkor is lehet tudni, amikor még csak az út elején állunk. Bruno Schulz ugyanis dús világát szavak gazdagon díszített fűzérével ékesíti, szavakból szőtt tarka szőnyegen repíti olvasóját, de hogyan lehetséges ezt a világot visszaadni, ha kivonjuk a betűket, elvesszük ezeket a szavakat?

A nonverbalitás meg tudja-e festeni a vásznat? És ha mit sem tudunk se a szerzőről, se a könyvről, se a benne foglalt körmondatokról, már akkor is szembesülünk magunkkal, vajon fogjuk-e érteni? Képesek vagyunk-e érezni, figyelni, észlelni, együtt lélegezni? Tudunk-e befogadni, ha nem kapunk szavakból font kötelet, amibe kapaszkodhatnánk? Amint mondtam, itt adni kell.

Az pedig, hogy adni kell, az egyik legnagyobb csoda lehet, ha sikerül. Nem érdemes viszont előreszaladni, ahogy a nyári esték tompa melege sem szokott sürgetni. A gondolkodás szükségessége nélkülözhetetlen alkotóeleme a Maladype művészeti utazásainak, így a színpadon búzaszemek válogatása közben érjük hőseinket, csillogó, színes selymek és a fekete kontrasztos ölelésében, miközben a tér teljes befogadása érhető tetten elnyúló, kezdeti mozdulataikban. Uralják a padlót, a levegőt, a kitett zsákokat, almákat, az alakzatot, melyet felvesznek, mi pedig felelünk a hívásra; a mozdulatok ritmusos kibontakozása magához ragadja képzeletünket. Elindulunk velük. Kilenc fiatal és tehetséges művész, köztük a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett hallgatói, a juniorok, kiknek vizsgaelőadása elevenedik meg, és két oszlopos, szenior művész, az aranyló fénnyel bevont Szilágyi Ágota és a nagyszerű átváltozó, Bödők Zsigmond, régi kedvenceink.

Ahogy a karok és lábak hullámoznak, a szereplők egyszerre közelednek s távolodnak, így válik érezhetővé az egység, mely e társulást mozgatja. A tekintetek ereje, a távolságok váltakozása, a hívás és taszítás ösztönössége. A reagálás tudatos figyelme, az izgalom a másik keltette hangulat visszatükrözésére maga a kifejezés leplezetlen eredete, elrejtetlen igazsága a belső rezdülésnek. Olyasfajta tudatosság, melyet spontaneitás járhat át és teremthet meg, s e játék keretei meghagyják a művészi megszületés önazonosságát, azt, hogy megszemélyesítői, a maguk belső késztetése szerint is részesei legyenek az interakciónak. E folyamat része a megosztott színpad használata, ahol az egyes mozzanatok lazán, mégis harmonikusan illeszkednek egymáshoz a tér különböző pontjain, hálóként fogva föl az inspirációs mezőben gomolygó művészi erőket.

Társa e térnek a kísérőzene és a szövegek műfaji sokszínűsége, ami kötőanyaga lesz a előadásnak. Speciális, egyedi mozgáselemek kombinációit vonultatják fel, helyet adva a fantáziának, a változásnak, és annak a szavak nélküli információcserének, mely mind párban, mind csoportos egységben tapintható – a szenvedély, a féltékenység, a csábítás, a düh, a magára hagyottság érzékelhető, látható az arcokon, a mozdulatokon, a gesztusokon, követhető a tetteken. E nonverbális eszköztár bravúrosan kezelt ecset a játszók kezében, a színpaletta teljes skáláját kikeverik, s tiszta, könnyed mozdulatokkal hordják vászonra érzéseiket és rezdüléseiket, egyedi tónust adva a kép egészének. Olyat, amit szeretünk nézni.

Miért szeretjük nézni, ha egy szóval nem említettük még, hogy miről szól az Augusztus? Miért, miről szól egy augusztusi este? – kérdeznénk vissza. Hangulatokról, vágyakról. S erről szól a Bruno Schulz inspirálta előadás is, melynek nincs egységes, egyetemes értelmezési köre, se klasszikus történetvezetése, de épp ez az erőssége.

Várja, hogy adjunk, méghozzá emlékeket, érzéslenyomatokat, adjunk hozzá fantáziát, töltsük ki, fedezzük fel, hogy nekünk mit jelent a közelség, a tánc vagy akár egymás leköpése. Mit hoz ki ez belőlünk, hová tud elrepíteni, vagy éppen hol lennénk e pillanatban most? Mit vált ki elemi volta: tetszést, félelmet? Akarjuk-e ezt a világot? Vágyunk-e vissza a gyerekkorba, melyet megidéz, vagy mindez valami más, távoli? Elértük-e, amiről álmodtunk? Válaszolni kell.

Felelni arra a tisztaságra és eredetiségre, mely Balázs Zoltán alkotásainak mindig esszenciája, amit társulata színről színre megvalósít, átadva magát neki. A szavak sokszor elfednek és félrevezetnek – sugallja Schulz, és ez a szavak nélküli transzformáció igazat ad neki, ugyanis ott van benne a gyermeki felfedezés tisztasága, a beszéd előtti igazság, amikor még minden megtörténhet, mert a gyermek figyel, magába szív majd kifejez, és tökéletesen érthető anélkül, hogy egy szót is szólna. Mert mondanivalójának őszintesége átszüremlik és hat, mert nincsenek benne hazugságok, színlelés, csalás, hízelgés – a világ csalárd dolgai.

Az Augusztus tiszta és romlatlan manifesztuma a belső világ kifejezésének, nem óhajt titkolni, se elrejteni; ott és akkor enged a megszületés lehetőségének, a pillanat múló, de örök érvényű teremtésének, és teszi ezt bátorsággal, hévvel, ám közben érzékkel ügyelve a formára, azt soha fel nem áldozva.

A történet ezért magát írja, bennünk is írja. Megszületik az alkotókban és bennünk; ahogy a művészek kapcsolódnak, úgy kapcsolódunk mi is világukhoz, s kitölthetjük magunkból, saját történeteinkből mindazt, amit látunk, hallunk, befogadunk. Ez az a ritka alkalom, amikor csak együtt születhet meg az élmény, ahol a színészek és mi is felépítünk egy láncolatot. Hogy ez egyezik-e? Nem biztos. Hogy egyezik-e bárkiével? Az sem.

Az viszont igen, hogy ha nem félünk figyelni, magunkban elmerülni, az érzésszínház történetdarabkáit kiegészíteni, akkor Balázs Zoltán vezetésével olyan augusztusi varázslatban lehet részünk, mely egyedi és megismételhetetlen. Alkotás csak nekünk, személyre szabottan. A mi saját történetünk, amelyet csak nekünk játszanak el, mert mi is kellünk hozzá, hogy létrejöjjön. Az Augusztus a saját imaginációs terünkben megteremtett szellemi ajándék, amihez nyár este sem kell. Csak ők és mi. Szavak nélkül.

Simon Sára, Criticai Lapok, 2019

– Augusztus a TRIP Hajón - 

Kellemes fény, melyről a búzatábla jut eszembe. Esős napon a pajtában rekedni, sült almát enni a vásár forgatagában, focizni a haverokkal, miközben a késő délutáni nap melege cirógatja a hátamat. Bruno Schulz Fahajas boltok című novelláskötete alapján Balázs Zoltán rendezett előadást Augusztus címmel a TRIP Hajón. A Maladype Színház előadásán jártunk.

A Maladype produkciója száz meg száz asszociációt ébresztett bennem, minden jelenet egy árnyalattal másabb hangulatot árasztott. Mégis, mindegyikben van valami, ami miatt a szövegalap egyértelmű közös nevező lesz. Ez a szál pedig annak a gyermeknek a nyara, aki valamikor a befogadó volt. Olyan képek és érzetek vannak a középpontban, melyek bizonyos formában mindenki számára ismerősek lehetnek, mintha valamely különös utazásra hívna a társulat a múltba, a gyermekkorba, a Fahajas boltok nosztalgikus világába. Egyben érdekes megfigyelni az emlékezés mechanizmusának megjelenését, ahogy egyik kép folyik a másikba, az érzet langyosodik, majd átfordul. Ettől lesz igazán izgalmas élményben részünk, ez az, ami az előadást dinamikussá, figyelmet megragadóvá teszi.

Ugyanakkor formailag is különleges mindaz, ami a színpadon történik. Az előadás szereplői átéléssel közvetítenek, szavak nélkül. A nonverbalitás azonban, úgy gondolom, nem teszi nehezebben emészthetővé a darabot, hiszen a cél itt elsősorban nem is a történet közlése, sokkal inkább egyfajta érzelmi bevonás, amelynek elsődleges eszköze a nyelvi jelen túlmutató a kép. Ezt taglalva akár olyan véleményre is juthat a néző, hogy a látottak a mozgásszínház határát súrolják, mégsem lépik át azt, hiszen a főszerepben nem a test áll, hanem a gondolat kifejeződése, illetve a néző, még ha nem a hagyományos értelemben véve is, de gondolkodtatása. Hiszen az emlék (merthogy emlékképeket látunk) maga is gondolat, még ha érzelemmel társul is. Ugyanakkor nem szabad elsiklanunk a zene fontossága felett sem. A színészek nem táncolnak, hanem a szó legtisztább értelmében játszanak a zenére. A szereplők a régebbi, már jól ismert társulati tagokon, Bödők Zsigmondon és Szilágyi Ágotán kívül a társulat új tagjai, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett hallgatói, akik hihetetlen energiával alkotnak világot a szemünk előtt. Csodálatos nézni azt, ahogyan játékosságból remekmű születik.

Bár a darab nem szövegközpontú, különböző szimbólumok jelennek meg a színpadon, melyek kitágítják az értelmezési lehetőségeket. A búzamag, a zsákok, az alma egyfajta termékenységszimbólumként kísérik végig a történéseket; jelképezhetik a kamaszkorban feléledő szexuális kíváncsiságot, erre több utalást is találhatunk. Ám ha nem ezen a vonalon futtatjuk végig gondolatainkat, pusztán a természetet is jelképezhetik, az anyaföld ajándékait; általában pozitív asszociációkat vonnak maguk után. Ezeken a tárgyakon kívül a kellékhasználat nem jellemző, ahogyan a díszletet is csak az elme festi a háttérfüggönyre. Ettől a látvány letisztult, egyszerű lesz, a színészek maguk töltik be a befogadóban keltett bármiféle hiányérzet nélkül a teret.

Az előadás kedves, játékos és érzékeny. Rövidsége kissé “hirtelen érintett”, de semmiképp sem kellemetlenül, hiszen úgy gondolom, nem percre mérik a színház értékét.

Mindenképp ajánlom az alternatív szerelmeseinek és azoknak, akik valami újra, valami (jó értelemben) „csöppet sem kőszínházira” vágynak. Mindemellett az előadások után sokszor beszélgetésre invitálja Balázs Zoltán társulatvezető a nézőket, melyek emlékezetes élmények lehetnek befogadó és alkotó számára egyaránt. Pátosz nélküli magasművészet élő, hús-vér figurákkal.

Molnár Flóra, f21.hu, 2019

... a legyőzöttek Kukk Zsófi, a Színművészeti Egyetemen tavaly végzett dramaturg diplomamunkája. Ez az új magyar dráma egy különösen izgalmas vállalkozás. Az azték birodalom bukását mutatja be indián forrásokra támaszkodva, dokumentarista módon. Tehát a legyőzöttek szemszögéből láttatja egy kultúra, egy teljes civilizáció pusztulását. Ebben a drámában azok szólalnak meg, akiknek a történelemben nincs hangja.

A Trójai nők az esztelen háborút követő keserű béke krónikája: női szemmel. A bemutatót március 17-én tartják a Maladype Bázison.

A legyőzött trójai ház lányai, asszonyai a kegyetlen megtorlás tehetetlen prédái. Megcsúfoltan, reményvesztetten várják a rájuk kiszabott csapást, kinek a számkivetettség, kinek a halál jut. Négy karakter (a honanya, a feleség, a szűz és a kurva) sajátos szemszögéből megvilágítva láttatja a háborút; érzelmi és racionális értelmezési síkokat ütköztetve, tiszta képet kapunk arról, aminek nem kellett volna megtörténnie, mégis elkerülhetetlennek bizonyult, mert az Istenek, fennkölt unalmukban, kockát vetettek, és így vagy úgy, de Trójának vesznie kellett.

Az előadás tulajdonképpen egy installáció: egy iszonyú méretű konfliktus koncentrált megjelenítése pár négyzetméteren úgy, hogy annak valódi térfogata asszociatív módon, a néző fantáziája által tágul. A végzet előszobájában vagyunk, hős(nő)ink mögött a leégett Trója, előttük megannyi változata a kilátástalanságnak. Ahogy Euripidész drámájának, Sartre és Illyés Gyula átdolgozásai által egyre inkább fellazul az idő egysége, Szabó K. István rendező átiratában teljesen feloldódik, és a történelem nagy olvasztótégelyéből kísértő hangok, képek által utal valami örök tűzre, megannyi füstölgő romra, mert a hiúság Helénája újabb, pusztításban gyönyörködtető hadjáratokra sarkall, s nincs az a férfi aki, ellenállna a csábításnak. S a halál csendjében „ Hangot csak a trójai nők adnak”.

Készült Euripidész-Sartre-Illyés Gyula nyomán, Szabó K. István átiratában. Szereplők: Varga Mária m.v., Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika, Bödők Zsigmond. Zene: Ovidiu Iloc. Jelmez: Florina Bellinda Vasilatos. Játéktér-Rendező: Szabó K. István. Bemutató: 2019. március 17., Maladype Bázis.

Színház.org, 2019. 03. 14.

A Maladype Színház nagy sikerű nonverbális előadása, az „Augusztus” Pozsony, Prága, Nagyszeben és Maribor után a Nyugat-Balkáni Kulturális Évad bosznia-hercegovinai „Magyar Kulturális Hetek” elnevezésű programsorozatában március 8-án Szarajevóban, és március 9-én Zenicán mutatkozik be a Téli Fesztiválon. A társulat ezt követően április 23-án Moszkvában, a „Your Chance” Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepel.

A Szarajevói Téli Fesztivál február 7-től március 21-ig gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket Bosznia-Hercegovina fővárosának utcáin, terein, a különböző galériákban és színházakban. A fesztivál tizenkét helyszínén a világ 41 országából mintegy 1200 művész mutatkozik be. A nagy múltú nemzetközi kulturális és művészeti fesztivál 1984-ben, a XIV. Téli Olimpiai Játékok alatt indította első évadját (innen származik elnevezése is). Idén a “zaj és düh” („buka i bijes”) mottó jegyében zajlanak majd a színházi és összművészeti események. A Téli Fesztivál a nyitottság és a szabadság határtalan eszméjét a művészet eszközeivel hirdeti a térség országainak közelmúltbeli újrarendeződése után. Az idei fesztivál díszvendége Magyarország.

Április 12-27. között kerül sor Moszkvában az Orosz Színházi Szövetség által rendezett “Your Chance”elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztiválra. A Maladype társulata Augusztus c. előadását április 23-án a Na Strastnom színházban mutatja be. A 12 éve megrendezett „Your Chance” fesztivál a világ legjobb pályakezdő színészei számára nyújt lehetőséget szakmai tudásuk megmutatására. Évről évre, Moszkvában találkoznak Oroszország, Európa, Ázsia és Amerika legtehetségesebb fiatal színházművészei. A híres “Na Strastnom” színházi központban számos kísérletinek indult projekt később a moszkvai és az oroszországi kulturális élet szerves részévé lett. Sok, mára híressé vált színész és rendező első lépéseit ennek a színháznak a színpadán tette meg. Új irányzatok és új nevek kapnak lehetőséget idén is.

Az alkotók ajánlója:

A mágikus-realista szerző Bruno Schulz Fahajas boltok – Összegyűjtött elbeszélések (1934) című művében a Monarchia végnapjait írja meg egy galíciai kisvárosban, amelyben saját apja, Jakub a szolid kereskedő és filozófus-mágus alakjában Józef, a gyermek szemével láttatja a régi világ letűnését. A novellák a városban élő kereskedő család történetét beszélik el. Bár Bruno Schulz a német expresszionisták, Robert Musil és Franz Kafka szellemi társa, velük ellentétben az egyetemes méretűre dimenzionált rettegés helyett ő inkább saját gyerekkorából épít házat magának. A rendező, Balázs Zoltán, a novellák alapján készült Augusztus c. nonverbális előadásban a szerző nem mindennapi nyelvezetét fordítja át képekre, a test, a mozgás, a gesztus nyelvére, amelyet a társulat színészeinek bravúros játéka és finom intellektusa tesz plasztikussá.

Bruno Schulz: Augusztus

Rendező: Balázs Zoltán
Játsszák: Bödők Zsigmond, Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Szilágyi Ágota, Zsenák Lilla
Produkciós vezető: Balázs Katalin
Nemzetközi kapcsolatok: Huszár Sylvia

2019.03.08. 19:30 – Sarajevsko Narodno pozorište, BIH
2019.03.09. 19:30 – Bosansko Narodno pozorište, Zenica, BIH
2019.04.23. 19:00 – Na Sztrasztnom, Moszkva, RUS

A Maladype Színház vendégjátéka Szarajevóban és Zenicán, a Nyugat-Balkáni Kulturális Évad eseménysorozatának keretében, a KKM Balassi Intézet támogatásával jött létre. Az oroszországi vendégjáték Magyarország Moszkvai Nagykövetségének támogatását élvezi.

BDPST24.hu, 2019. 03.07.

 

Fordította: Illyés Gyula 
Rendezte: Szabó K. István

A trójai nők az esztelen háborút követő keserű béke krónikája: női szemmel. A legyőzött trójai ház lányai, asszonyai a kegyetlen megtorlás tehetetlen prédái. Megcsúfoltan, reményvesztetten várják a rájuk kiszabott csapást, kinek a számkivetettség, kinek a halál jut. Négy karakter (a honanya, a feleség, a szűz és a kurva) sajátos szemszögéből megvilágítva láttatja a háborút; érzelmi és racionális értelmezési síkokat ütköztetve, tiszta képet kapunk arról, aminek nem kellett volna megtörténnie, mégis elkerülhetetlennek bizonyult, mert az Istenek, fennkölt unalmukban, kockát vetettek, és így vagy úgy, de Trójának vesznie kellett.

Az előadás tulajdonképpen egy installáció: egy iszonyú méretű konfliktus koncentrált megjelenítése pár négyzetméteren úgy, hogy annak valódi térfogata asszociatív módon, a néző fantáziája által tágul. A végzet előszobájában vagyunk, hős(nő)ink mögött a leégett Trója, előttük megannyi változata a kilátástalanságnak. Ahogy Euripidész drámájának, Sartre és Illyés Gyula átdolgozásai által egyre inkább fellazul az idő egysége, Szabó K. István rendező átiratában teljesen feloldódik, és a történelem nagy olvasztótégelyéből kísértő hangok, képek által utal valami örök tűzre, megannyi füstölgő romra, mert a hiúság Helénája újabb, pusztításban gyönyörködtető hadjáratokra sarkall, s nincs az a férfi aki, ellenállna a csábításnak.

S a halál csendjében „ Hangot csak a trójai nők adnak”.

Szereplők:
Hekabe: Varga Mária m.v.
Andromache: Huszárik Kata
Heléna: Szilágyi Ágota
Kasszandra: Tankó Erika
Talthybiosz/Menelaosz: Bödők Zsigmond

Alkotók:
Rendező: Szabó K. István
Díszlettervező: Szabó K. István
Jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos
Zeneszerző: Ovidiu Iloc

Bemutató: 2019. március 17., Maladype Bázis

Az előadás időtartma: 100 perc

Támogatók: EMMI, NKA

(Igaz történet alapján)
Út a szabadságba. Legalábbis ebben bízik az a 937 zsidó, aki 1939 májusában útra kel. "Engedélyt kaptak", hogy elhagyják Németországot, Kubában fognak - legalábbis ideiglenesen - menedéket kapni, ahogy ez korábban már működött más menekültekkel. A remény nem hal meg - bár a hajótársaság az utolsó pénzüket is elvette, bár a legénység tele van nácikkal. De a bizakodás hamar rémisztő felismeréshez vezet: Kuba már senkit sem fogad be...

Május végén Brnóban, a Világszínház Fesztiválon vendégszerepelt a Maladype Színház III. Richárd előadása.

A csehországi bemutatónak a valamikori Alfa moziban működő, immár 44 éves múltra visszatekintő, HaDivadlo kísérleti színház adott otthont. A Maladype társulata nem ismeretlen a cseh közönségnek: 2010-ben, Brnóban, az éppen akkor induló THEATRE WORLD Nemzetközi Színházi Fesztiválon mutatta be először a mára már legendássá vált Leonce és Léna c. előadását, majd 2011-ben, Prágában, a nemzetközi színházi terepen szintén jelentős sikereket megélt Übü király c. előadása szerepelt a Divadlo Na zábradlí színház által szervezett fesztiválon.

A Divadelní Svět Brno (DSB, Világszínház) elnevezésű nemzetközi színházi fesztivál az egyik legjelentősebb csehországi fesztivál, amelynek szervezői évről-évre a hazai és a világszínpad legjobb előadásaiból válogatnak. A közönség számára változatos műfajokat kínáló – a prózától a mozgás színházig, a klasszikus daraboktól az alternatív performanszokig terjedő – színházi szemle fő lebonyolítója immár második éve a brnói Nemzeti Színház. Az idei látogatottság jelentősen felülmúlta a tavalyit; a közel 8000 néző a 20 előadásra már több héttel a fesztivál megnyitása előtt, elővételben megvásárolta a jegyeket. A fesztivált számos szakmai esemény kísérte, de a több mint negyven templommal büszkélkedő morvai nagyvárosban a vendégtársulatok számára talán a legérdekesebbnek a Templomok éjszakája elnevezésű program bizonyult.

A nemzetközi színházi fesztivál idei mottója a Szabadság! volt. A fesztivál előadások szinte mindegyike a szabadság törékenységére figyelmeztetett. A kollektív és egyéni felelősségre, hogy nem lehetünk közömbösek a körülöttünk zajló események iránt, hogy véleményt kell formálnunk és állást kell foglalnunk valahányszor az alkotás, a művészet, a szólás szabadsága a tét. A Világszínház Fesztivál a Forman-fívérek Színházának legújabb, a helyszínre szabott előadássorozatával, a Deadtown-nal nyílt meg, amely produkció a fesztivál 6 napja alatt minden este látható volt a város főterén. A nemzetközi mezőnyben jelen volt a bukaresti Bulandra Színház Macbeth előadása, amelyet a Magyarországon is jól ismert Michal Dočekal rendezett. A szlovák Nemzeti Színház a rendszerváltás témáját járta körül Elitek c. előadásában, amelyet a cseh Jiří Havelka rendezett.

A Maja Pelević és Olga Dimitrijević szerb drámaíró-rendező-előadó páros a Szabadság: a legdrágább kapitalista szó c. darabjában az egyik utolsó kommunista államról, Észak-Koreáról festett megrázó képet. Oliver Frljič horvát rendező két előadása is szerepelt a fesztiválon: a varsói Powszechny Színház Frljič Átok című előadását mutatta be; a ljubljanai Mladinsko Gledaliste több nemzetközi koprodukciós partner bevonásával készült A mi erőszakunk és a ti erőszakotok c. előadása a korábbiakhoz hasonlóan Brnóban is kiváltotta a katolikus egyház elitélő nyilatkozatát és a bemutatót itt is petíciók és tiltakozások özöne kísérte. Egy ultra nézeteket valló csoportnak, akik a „Tisztességes emberek” elnevezésű mozgalom tagjai, a színpadon közel fél órán át sikerült fizikai jelenlétünkkel és sípolással blokkolni az előadást.

Shakespeare III. Richárdját Zsótér Sándor állította színpadra Szigligeti Ede több mint százéves fordításában, a címszerepet a társulat vezetője, a színészként több éves szünet után visszatérő Balázs Zoltán alakítja. A rendező és a társulat alkotói kapcsolata évekkel ezelőtt Wyspianski Akropoliszával kezdődött, és olyan előadásokkal folytatódott, mint Musset Lorenzacciója, Beaumarchais Figaro házassága, Brecht Don Juanja vagy Genet Balkonja.
A Maladype Színház III Richárd előadása a 2017-es Gyulai Shakespeare Fesztivál és a 2018-as Brnoi Theatre World Nemzetközi Színházi Fesztivál után 2019-ben Macedóniában, Németországban és Dániában mutatkozik be a Nemzetközi Shakespeare Fesztiválokon.

„A panelek sokszor nagyon kedvezőek, mert ha valaki elég gyorsan szeretne eljutni a közönséghez, akkor egy beazonosítható kódrendszert tud használni: ő volt népünk vezetője, ő most népünk vezetője, vigyázzatok tehát emberek!, mert ő lesz népünk vezetője. És akkor az emberek azt hiszik, hogy értik a dolgot. De az nem ilyen egyszerű. A III. Richárdban egy olyan emberről van szó, aki pontosan tudja, hogy mi a jó és mi a rossz. Sokkal könnyebb lenne egy olyan embert bemutatni, akinek nincsen erkölcse, és átszáguld mindenkin. Ennél nehezebb egy olyan embert bemutatni, aki tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, és valamiért az utóbbi mellett dönt. És közben sajnos nincsen senki a közelében, aki jobb lenne a Deákné vásznánál. Inkább ez a közeg az ijesztő, és az számunkra a kihívás, hogyan lehet ezt megmutatni egy színházi előadásban” – mondta Zsótér Sándor az előadásról.

Színház.org, 2018. június 17.

A Maladype májusban Jean-Luc Lagarce: Ez csak a világ vége című színpadi műve nyomán készült előadás előbemutatóját tartja a Bázison.

Lagarce-dráma Magyarországon első alkalommal kerül színpadra. A szerző sajátos univerzumát és a fikciós játék szereplőit ezúttal Bartha Lóránd fordításában és a Maladype színészeinek – Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota és Tankó Erika – előadásában ismerhetjük meg. Az előadás, mely a legnagyobb testvér, Louis hiánya köré festi fel családjának fájdalommal átitatott átváltozásait, a hátrahagyottak szemszögéből vizsgálja a halállal való szembesülés lehetőségeit. Louis jelenlétének hiánya felszámolja az időt és végigvezeti szeretteit az elengedés különböző fázisain.

A kegyetlen költőiséggel megírt anyagból a társulat egyfajta saját liturgiát hozott létre, amelynek maguk alkották meg dalait és jelmezeit. A Louis-előadás egyéni és kollektív zuhanásokból összeálló “hiányoratórium”, amelyben a színészek egészen közel merészkednek nézőkhöz...

Bartha Lóránd és a társulat kollektív munkájának eredményét az évad vége előtt négy alkalommal: 16-án, 22-én, 23-án és 30-án láthatja a közönség.

Szereplők:

Anya: Huszárik Kata
Suzanne: Szilágyi Ágota
Antoine: Bödők Zsigmond
Catherine: Tankó Erika

Alkotók:

Fordítás, adaptáció: Bartha Lóránd
Zene: Szilágyi Ágota, Bödők Zsigmond
Díszlet: Bartha Lóránd
Jelmez: Tankó Erika
Produkciós vezető: Balázs Katalin
Rendező: Bartha Lóránd és a társulat

Színház.org, 2018. május 22.