Elemek megjelenítése címkék szerint: Fészek Művészklub

(Maladype Színház – Witold Gombrowicz: Yvonne– 2020. január 28-i előadás)

Iza: Yvonne története majdnem Yvonne nélkül. Gombrowicz ezt nem egészen így gondolta, de működik. Erőss Brigitta Kamarillja látszatra akár a Kis Hableány Arielje, de belül ő Ursula, Agónia és Begónia egyben. A 90 percen át pulzáló és vonagló kézmozdulat-koreográfiáját még tanítani fogják. Isten tudja, hogy műfaji besorolását tekintve mit néztem, de lekötött, élveztem, tetszett. Valami ilyesmi lehet: összes-művészeti-varieté. A színészek a talpuktól a fejűk búbjáig mindenükkel játszanak, minden műfajban, amit csak elbír a színpad.
Éva: Nincs támpont. Jó, gondolkodjunk kizárásos alapon: nem blöff, nem musical, nem metafora, nem alter, nem impro. Piszkálódósan csillog, de pontos, nem elrajzolt, nem kísérlet, de úgy néz ki. Színészképzés? Ezek készen vannak, alaposan. És akkor még nem beszéltünk Yvonne-ról. Nem is lehet. Balázs Zoli Maladypéje kitalált valami újat, Balázs Zoli mindig kitalál valami új Maladypét. Laza szürreál-irreál? Definiálja majd ezt elmélet. És képviselője - ha eljön -, üljön feltétlenül az első sorba.

Iza: A szereplők: egy gyilkos király (Ignác), egy rossz anya (Margit), egy össze nem illő pár fele (Fülöp) és az udvaroncok kara (Kamarill, Izabella, Innocent). A Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Zsenák Lilla alkotta csapat tablóképbe rendezve, egyszerre groteszk és bizarr testtartású pózban, fapofával nézi úgy tíz percig, hogy a magát közönségnek nevező vircsaftos had miként tolakodik, helyezkedik, vackolódik el a nézőtéren. Lassan elkushad a százötven ember, aki a magas művészetért jött, s végre lesz ideje - gyanakvóan - megbámulni, ami a színpadon van. Száját kicsit eltátani, mert pár percig azt hiszi, valami musicalbe csöppent. Németh Anikó leleményes jelmezeit akár a Ziegfeld-lányok is hordhatták volna a ’40-es években, s ez bizony a királyra és a hercegfire is igaz. Aztán kiderül, egy valaki a kezdeti bambulók közül ráfázott. Nem tudta, hogy címszereplőnek jött, ő lesz az új csapattag, Yvonne, spurizhat a színpadra. A mi esténken Sára, gyapjas szőke hajjal, farmerban, orcáin végig kissé ideges, de türelmes, kíváncsi vigyorral.
Éva: Humoros-gunyoros felnőttmesévé lett Gombrowicz darabja, a kegyetlenség avantgárd könnyűséggé változott. Yvonne, a néma, rút és felesleges nő története fordul egyet, csillogásba lépünk, játékba csöppenünk. Mintha egy jazzkorszakbeli – ad notam Chicago - akváriumban járnánk: csillogás, könnyed mozgás, dögös zene, cuppanós halszájak, kifejező szemek, rebbenő, fodros uszonyok, szikrázó halpénzek. Mindezt a Fészek szűkített színpadán négy tükörrel, pár dobogóval és pontosan célzó akarattal. Magas színvonalú a kamarazenélés, precíz minden lépés a kis helyen. A koncentráltság meghozza a gyümölcsét: könnyednek látszik, ami bitang nehéz.

Éva: Mesés Gáspár Ignác királya a legszemétládább aranyhal a virtuális akváriumban, kegyetlen, jól kondicionált, több generációra visszamenően elkényeztetett, de fegyelmezett perverz. Ölni, élni egy ötlet nála, önzése korláttalan. Mozdulatai a fékezett ütés és a gyáva ijesztés között szóródnak, tekintete eszelős, megvan benne a Rátonyi Róbertes rémítés és a Latabáros cingár mozgékonyság. Királynője, Margit (Lukács Andrea) titka a furcsasága: különbözik, de leplezi, közben őrzi az abnormális normalitást, a napi udvari rutint. Lukács Margitjának titka van, de elfojt, innen a körülötte vibráló feszültség. Jáger Simon hercegje – tényleg hercig – unalma szintet lép, játszik egyet Yvonne-val, aztán megutálja, szabadulna. Rég rossz, ha kiszórakozzák magukat az urak. Jáger mozgását nyújtja a tekintet, mintha tovább érnének-tartanának a mozdulatok, ha utánuk néz.
Iza: Erőss Brigitta a színpadi akvárium éke, tényleg egy elektromos angolna fürgeségével, csillámló ezüst miniben cakkozik és cikkezik az udvarban, ő a kamarás. Soha meg nem pihenő, hullámzó kézmozdulatokkal, mindig, mindenütt, éppen jókor, jó helyen tekereg. Helyezkedik, megfigyel, szintetizál, tervel, érvel, felbújt, cselekszik, öl, csak úgy messziről, Ignác király cimbije, nagyon tudja, hogyan mozgassa azt az eszelőst. Fülöp ideális arajelöltje Izabella (Dőry Brigitta) a rózsaszín-szivárvány Barbie. Egy almauszi macska, passzív-agresszív sértetten csendben kivár, némán, messziről, úgy magában állva legyeskedik Fülöp körül. Persze elsőként érkezik, amikor Yvonne-nak már harangoznak. Innocent Zsenák Lilla csillámló feketében. Mimikája, gesztusai akár Sally Bowles a Kabaréból, hatalmas, okos-üres fekete szempár, furcsa, kicsit perverz szexuális kisugárzás. Ő valóban szereti Yvonne-t, nem lázadó szeszély a vonzalma. Nehéz dolga lehet a színésznőnek, minden este más és más Yvonne-nal meghitten összebújni, meg nem értett szerelmesként a színpad közepén.

Éva: Mozgáscentrikus előadás, agynak való sok szöveggel, eltolt szinten, jelképes szituációkban. Dolgozzon csak az az értelem, lássuk, mire jut. Ja, a Fészekben mindezen közben van valami konstans salsa-tanfolyam, vagy fiesta a földszinten. Szürreális.
Iza: A záróképben az udvari rend helyreáll. Akár a nyitóképben, itt is tablóképet látunk. A megölt, megfojtott Yvonne köré gyülekezik az udvar. Balázs Zoltán rendezése, az általa tervezett látványvilág meseszerű realitás, elvont és groteszk. Lehet, nem kell érteni, nem kell semmit belegondolni, csak élvezni a látványt, a színészek ifjan lángoló szakmai profizmusát, meg a remek zenéket. (Mondjuk annyira bambultam, hogy csak Duffy Mercy-jére emlékszem). Aki akar egy ereszd el a hajam estét, az megnézi az előadást, aztán kifelé balra behúz a kubai bárba egy koktélos levezető fiesta-ra.

Farkas Éva és Cseh Andrea Izabella, izaszinhazbanjart.hu, 2020.02.04.

Utolsó darabjában Shakespeare önmagáról mintázta Prosperot, aki tudós könyveit és pálcáját a tengerbe vetette és örökre odahagyta a szigetet, ahol varázshatalmát gyakorolhatta. Balázs Zoltán szigetét a Mikszáth Kálmán tér 2. második emeletén egy kontár szerelő vízzel árasztotta el, elmosva mindent, ami egy színház működtetéséhez kell. A varázspálca azonban Balázs Zoltánnál maradt. A marosvásárhelyi színművészeti egyetem végzőseiből újraszervezte társulatát, s az özönvíz óta két csodálatos előadást hozott létre. Bruno Schulz kabbalista novelláinak anyagából színre állította az Auguszust, melyet a Duna budai partján veszteglő Trip Hajó huzatos, hideg mélyében adott elő hét fiatal, lelkes, tehetséges színész. Az előadás bejárta a fél világot, mindenütt sikert és elismerést aratott.

A második bemutatóra 2020 januárjában került sor. A színészek száma eggyel kevesebb lett, a játék a hajóról a Fészek Klub színháztermébe költözött. Az új előadás alapja a Lengyelországból Argentinába üldözött Witold Gombrowicz egyszerre mulatságos és fájdalmas színműve, a Magyarországon (és a világon) ritkán látható Yvonne.

A színdarab helyszíne az egykorvolt Burgundi Hercegség, mely a Frank Birodalom felosztása során a 9. században jött létre, s 1477-ig fenn is maradt, míg XI. Lajos francia király be nem olvasztotta királyságába. A darab az egyik burgundi herceg udvarában játszódik, a neve Ignác, de lehetne bárki más. Az igazi burgundi hercegek nem bridzseztek, mint ő, nem szólították Mutyulinak fiuk mennyasszonyát, nem hallgatták a XX. század 30-as éveinek divatos slágereit, nem viseltek pazar, de semmilyen kor divatja szerint szabott ruhákat, s nem keringtek nap mint nap tükrök között.

A pazar színpadi látvány azt sejteti, hogy ha van hely, ahol Gombrowicz Burgundiája megtalálható, az Gulácsy Na’coxypanja. Németh Anikó káprázatosan szép jelmezei tekintetünket valósággal odaszegezik a színpadra. Ott játszódik a különleges anti-szerelmi történet, melynek férfi hőse a herceg fia, Fülöp, és választott partnere, Yvonne, akit Isten úgy teremtett, hogy ne szerethesse senki, se férfi, se nő. Yvonne csúnya, buta, nem kommunikál se testével, se hangjával. Legközelebi rokona Oscar Wilde rút törpéje, aki a spanyol infánsnő iránt érzett egyoldalú szerelmébe hal bele. Yvonne azonban képtelen a választásra: tárgya, de nem alanya a szerelmi történetnek, mely számára végzetesen végződik. Fülöp azért választja jegyesének, hogy apját, anyját, a körülöttük hemzsegő hercegi udvart megbontránkoztassa.

Yvonne a hercegfiú választása által válik társadalomlélektani értelemben valóságos személlyé, addig csak egy báb, mai kifejezéssel élve puszta reagálásra, másra nem képes robot volt. A darab arról szól, hogy a választás által életre galvanizált Yvonne mit vált ki a társaságból, melynek hirtelen a középpontjába került. A sok színpadi tükör itt nyer értelmet. Minden szereplőnek van tükre, de a valódi tükrök az udvar tagjai, akik Yvonne-ban meglátják azt, amit magukban nem akarnak, nem bírnak vagy nem tűrnek meglátni. Gombrowicz szociálpszichológiai példázata azt mondja, hogy éljünk bárhol, a burgundi herceg udvarában vagy Buenos Airesben, Budapesten, bűnöket és ocsmányságokat hordozunk magunkban, melyek terhétől nem tudunk megszabadulni, csak akkor, ha bűnbakba botlunk, akire rávetíthetjük énünk nem látható oldalát.

Yvonne egyszerre nincs és van. Nincs, mivel önmaga képtelen az autonóm cselekvésre, nincsenek szavai, nincsenek gesztusai, nincs akarata. Ugyanakkor van, mert Fülöp provokatív szeretete a többiekkkel észrevéteti és láttatja őt. A happy end azonban - mint Gombrowicznál általában - elmarad. Fülöp kiábrándul Yvonne-ból, s maga is úgy látja, mint anyja, apja és udvar többi tagja, hogy a lánynak nem lehet többé helye az életben, meg kell ölni. Az ölésben, mint kiderült, Ignác herceg és csapata, meglehetősen gyakorlott. Volt már Mutyuli, akit megöltek. Yvonne második a sorban, s Gombrowicz nem hagy kétséget afelől, hogy lesz harmadik, negyedik is.
Yvonne halálával ugyanis nem oldódik meg semmi. A bűnök bűnhődés nélkül további bűnökre hajtanak, a gyilkos továbbra is gyilkol, a tolvaj lop, a hazug hazudik. Felettébb aktuális üzenet ez ma Budapesten.

Az előadás azonban jóval több, mint Gombrowicz Argentinában feladott palackpostájának kibontása. Balázs Zoltán varázspálcájának intésére a színpadon lenyűgözően megkomponált mozgások, színek, beszédek, zenék együttese hat a néző érzékeire, melyek varázslata elfelejteti az iszonyatot, mely a darab valódi magja. Az előadás erejét az intellektuális üzenet és a gyönyörű érzéki benyomás között vibráló ellentét adja.

Utóirat: Van az előadásban egy mozzanat, mely ha lenne az országban erkölcsi érzékenység, nagy vitát válthatna ki. Yvonne szerepét Balázs nem osztotta ki hat színészének egyikére sem. Yvonne minden előadásban más. A első sorban ülő lányok, nők közül választja őt ki Fülöp. Felhívja a színpadra, ott tartja, szelíden ugyan, de kényszeríti, hogy vegyen részt a játékban, mely nélküle eljátszhatatlan lenne. A rendezői elgondolás zseniális, hiszen azt sugallja, hogy mindannyian a burgundi hercegi udvar szereplői vagyunk, mindannyiunk énje - Babits szavával szólva - tökörén, melynek darabjai éppúgy fájnak, mint amiennyre fáj valóságos énünk. Másfelől meggondolkoztató, hogy a mai me-too klímában egy néző alanya lehet-e egy színpadi kísérletnek, képes-e lelki megrázkódtatások nélkül átélni Yvonne pszichológiai szempontból egyáltalán nem problémamentes szerepét, megússza-e trauma nélkül az akaratlan szerepvállalást? Az elődást kétszer láttam, Yvonne -t természeteszerűen más és más lány alakította. A rendezői elgondolás mellett szól, hogy minden előadás karaktere teljesen más, attól függően, kit szemel ki Fülöp az első sorban ülő nők közül a szerepre. A nézők közül kiválasztott, mit sem sejtő Yvonne színpadra léptetése rendkívül hatásosan azt sugallja, hogy nincs különbség az élet és a művészet között, a kegyetlenség köztünk és bennünk van, akiket a színpadon látunk, azok mi magunk vagyunk. A kérdés az, hogy e tanulság érzékeltetésére nem túl kockázatos-e a választott megoldás?

Ignác király: Mesés Gáspár
Margit királyné: Lukács Andrea
Fülöp herceg: Jáger Simon
Kamarill: Erőss Brigitta
Izabella: Dőry Brigitta
Yvonne nagynénje: Zsenák Lilla
Innocent: Zsenák Lilla
Yvonnne: XXX

Csepeli György, Criticai Lapok, 2020 március

A Maladype, az egyik legprogresszívebb hazai független társulat következő bemutatójához igazán különleges teret választott: a Fészek Művészklub színháztermét, ahol január 25-én mutatják be Witold Gombrowicz magyarul legtöbbet játszott drámáját, az Yvonne, burgundi hercegnőt.

Az első magyar nyelvű Gombrowicz-premier a Vígszínházban volt 1978-ban. Az Operettet egy évvel később követte a kaposvári Esküvő. Az Yvonne...-ra 1983-ig kellett várni, pedig a lengyel író-drámaíró már 1958-ban megírta a darabot, amit Veszprémben Krystian Lupa vitt színre. (Az azóta világhírűvé vált rendező – és nem túlzást ezt állítani róla – vajon emlékszik erre a munkájára?)

Ismerjék meg a dráma alapkérdéseit Pályi András, a mű fordítójának segítségével! (A darabot ide kattintva olvashatják el.)

„Hol van az a törvény, melynek lélektelen eszközként kell alávetni magam, s nem szabad emberként?” – kérdi Fülöp herceg a dráma elején. Yvonne-nal való találkozása után a trónörökös úgy érzi, fel kell lázadnia minden konvenció ellen. Szabadságvágya a társadalmi normák kötöttségein túl az ösztönök és az emberi természet korlátait is feszegeti. Eljegyzi Yvonne-t, aki így bekerül a királyi udvarba, s ettől kezdve a próbakő szerepét játssza: Yvonne-hoz fűződő kapcsolatában a történet valamennyi szereplőjének felelnie kell a Fülöp által feltett kérdésre. Yvonne néma jelenléte katalizátorként hat. Szerepe nem egyéb, mint egy színpadi séma megtestesülése. Yvonne mint drámai alak nem létezik, csak mint szerep.

Gombrowicz hőseinek alapvető, belülről fakadó igyekezete: mindenáron megtalálni egymást. „Szükségem van az emberekre. Nem azért, hogy szót értsek velük. Csupán azért, hogy életjelt adjanak.”- írja. Hősei azonban nem értenek szót – nem képesek rá -, csupán „életjelt” adnak egymásnak: így lesz az Yvonne az életről gondolkodó drámai látomás, nyelvi vegyület...

Gombrowicz számára a mű befogadójának különös jelentősége van, legfőbb fórumnak tekinti: a kezdetektől fokozott érdeklődést tanúsít a narrátor és a közönsége közti sajátos kapcsolat iránt.

Ha a modern művészet fő törekvése – mint Susan Sontag állítja -, hogy „túljusson a pszichológián”, akkor ez Gombrowiczra föltétlen érvényes, s e vonatkozásban némileg rokonítható az antiszínház képviselőivel. Mint író azokra a civilizációs sémákra hivatkozik formaként, melyek a nézők tudatában élnek: Gombrowiczot a néző tudati „megrázkódtatása” érdekli.

A Maladype 2001-ben alakult, művészeti vezetője Balázs Zoltán rendező. A név jelentése lovári nyelven „találkozás”, ami magában foglalja az elmúlt 18 évben folyamatosan változó, alakuló társulat filozófiáját: a találkozásokat az új színházi formákkal, a közönséggel, a más színházi rendszerekből és kultúrákból érkező, kalandra vágyó művészekkel, alkotótársakkal. A Maladype történetét több korszakra oszthatjuk, a legutóbbi 2018 őszén kezdődött: akkor indult el az „ÖT KAPU”, egy korspecifikus színház-metodikai koncepció és a hozzá rendelt komplex színházművészeti és tehetségmentő/-gondozó program. Az elképzelés egyfajta szakmai javaslatcsomag a színpadművészet megújítása számára, amelyben Balázs Zoltán több műfajra kiterjedő, hazai és nemzetközi terepen szerzett színházi ismereteire, pedagógiai tapasztalataira alapoz. A program kutatói a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett fiatal színészek, akikkel Balázs Zoltán egy kurzus keretében készítette el az Augusztus című előadást. Az osztály tagjai együtt maradtak, az Augusztussal – túlzás nélkül mondhatjuk – bejárták a világot.

Előadásaikat évekig a Mikszáth téri Bázison láthatta a közönség, onnan azonban önhibájukon kívül el kellett jönniük: a lakásszínház beázott, a technikai eszközök, valamint a repertoáron lévő előadások díszletei és jelmezei tönkrementek. Az új produkció így kifejezetten a Fészek terére, abból inspirálódva készül, a társulat szándéka szerint az Yvonne a nézők és az alkotók mai viszonyára reflektáló párbeszéd lesz a közönséggel. A produkció rendezője és díszlettervezője Balázs Zoltán, jelmeztervezője Németh Anikó, és akik játsszák: Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Zsenák Lilla.

Papageno, 2020. január 21.

 

Fordította: Pályi András
Rendezte: Balázs Zoltán

„Hol van az a törvény, melynek lélektelen eszközként kell alávetni magam, s nem szabad emberként?” – kérdi Fülöp herceg a dráma elején. Yvonne-nal való találkozása után a trónörökös úgy érzi, fel kell lázadnia minden konvenció ellen. Szabadságvágya a társadalmi normák kötöttségein túl az ösztönök és az emberi természet korlátait is feszegeti. Eljegyzi Yvonne-t, aki így bekerül a királyi udvarba, s ettől kezdve a próbakő szerepét játssza: Yvonne-hoz fűződő kapcsolatában a történet valamennyi szereplőjének felelnie kell a Fülöp által feltett kérdésre. Yvonne néma jelenléte katalizátorként hat. Szerepe nem egyéb, mint egy színpadi séma megtestesülése. Yvonne mint drámai alak nem létezik, csak mint szerep.

Gombrowicz hőseinek alapvető, belülről fakadó igyekezete: mindenáron megtalálni egymást. „Szükségem van az emberekre. Nem azért, hogy szót értsek velük. Csupán azért, hogy életjelt adjanak.”- írja. Hősei azonban nem értenek szót - nem képesek rá -, csupán „életjelt” adnak egymásnak: így lesz az Yvonne az életről gondolkodó drámai látomás, nyelvi vegyület...

Gombrowicz számára a mű befogadójának különös jelentősége van, legfőbb fórumnak tekinti: a kezdetektől fokozott érdeklődést tanúsít a narrátor és a közönsége közti sajátos kapcsolat iránt.

Ha a modern művészet fő törekvése - mint Susan Sontag állítja -, hogy „túljusson a pszichológián”, akkor ez Gombrowiczra föltétlen érvényes, s e vonatkozásban némileg rokonítható az antiszínház képviselőivel. Mint író azokra a civilizációs sémákra hivatkozik formaként, melyek a nézők tudatában élnek: Gombrowiczot a néző tudati „megrázkódtatása” érdekli.

(Pályi András)

Szereplők:
Ignác király: Mesés Gáspár
Margit királyné: Lukács Andrea
Fülöp herceg: Jáger Simon / Ádám Kornél
Kamarill: Erőss Brigitta
Izabella: Dőry Brigitta / Vincze Erika
Yvonne nagynénje/Innocent: Zsenák Lilla
Yvonne: XXX

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Szcenikus: Katona-Koós János
Jelmeztervező: Németh Anikó
Mozdulatszobrászok: Erőss Brigitta, Jáger Simon
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató: 2020. január 25., Fészek Művészklub, Színházterem

Az előadás időtartama: 80 perc

Turné:
23. Kartágói Színházi Napok, Tunisz, Tunézia - 2022
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, Románia - 2022
Stúdió Színház, Marosvásárhely, Románia - 2022
Mozaik Országos Színházi Találkozó, Kápolnásnyék - 2022
Művészetek Háza, Kisvárda - 2022
Katona József Nemzeti Színház, Kecskemét - 2022
V. Pristinai Nemzetközi Színházi Fesztivál, Koszovó - 2021
Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros - 2021
Bitef Színház, Belgrád, Szerbia - 2021
XXX. Without Borders Színház Fesztivál, Cieszyn, Lengyelország - 2021
XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020

Díjak:
Fődíj - XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020
Közönségdíj - XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020
Kollektív színészi munka díja - XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020

Támogatók: EMMI, NKA, MMA

Köszönjük az együttműködést a Duda Éva Társulat csapatának.