Egy kevésbé koncentrált közegben, nem biztos, hogy megtalálnám, amit keresek - Interjú Tompa Ádámmal

Nyitrán is letette már a névjegyét. A színházi fesztivál kísérleti programjában szerepelt nem kis feltűnést keltve. Ravel Bolerójára egy fal előtt menetelt tizenöt percig, miközben deréktól felfelé különböző szituációs etűdöket mutatott. De szavak nélkül, puszta testbeszéddel. Tompa Ádám a budapesti Maladype Színház tagja, Balázs Zoltán és Zsótér Sándor állandó játékosa. Nemes Jeles László egyéni hangvételű háborús opusában, a The Counterportban érzéki csatába keveredett katona. A Faludy szerelmei című riportfilmben a költőfejedelem szabadon írt érzelmeit tolmácsolja. Reneszánsz arc, fényes elme, szenvedéllyel átitatott, komoly tehetség.

Tizenhat-tizenhét éves kori énjét szeretném látni. A soproni gimnazistáét. Mi fűtötte, mi hajtotta akkoriban?

A sport. Élsportoló akartam lenni. Olimpiai bajnok. A színészi pálya jó ideig eszembe sem jutott. Hírnévre, elismertségre vágytam különböző sportágakban. Pedig a középtávfutás nem olyan attraktív. Két év után azonban elment a kedvem tőle. Háromszor annyi energiát fektettem bele, mint X vagy Y, ők mégis előbbre tartottak, pedig együtt kezdtünk. Ez engem megtört. Csalódott voltam. Mentem tovább, kezdtem a következőt, de minden elválás egy újabb menekülés volt. Nem árultam el, mi zajlik bennem, el sem köszöntem, csak legközelebb már nem mentem. Aztán egy barátom diákszínjátszó próbára ment, én meg éppen akkor ráértem, hát elkísértem. Ott is ragadtam. Tizenhét évesen már a soproni Petőfi Színház stúdiósa voltam. Otthon látták, hogy ez kezd több lenni, mint hobbi. Főpróba héten hiányoztam a suliból, a tanulmányi eredményeim le is romlottak. Apám úgy gondolta, viszem tovább a családi szakmát, közgazdász leszek vagy építész. Tanultam is rajzolni, matekból nagyon jó voltam. Aztán mégis a színművészetit választottam. Azóta folyamatosan kutakodok, keresgélek magamban. Az eljátszott karakterek segítenek az önismeretben.

Szerződhetett volna kőszínházhoz is. Miért döntött a Maladype, vagyis az alternatív színház mellett?

Az vonzott jobban. Negyedévesként interjút készítettem Balázs Zoltánnal, mert a Maladype és a Krétakör összehasonlításáról írtam a szakdolgozatomat. Mondta, hogy tetszettem neki a vizsgákban, csak éppen nem volt hely nála. Nyáron aztán találkoztunk Gyulán, a Shakespeare-fesztiválon, és szólt, hogy beszéljünk. Nem beszéltünk, de hajnalban, kissé kapatosan egymásba botlottunk, és megkérdezte, miért nem játszom nála. De én már akkor elígérkeztem Szolnokra, és nem akartam kitáncolni belőle. Egy évre kellene lemennem, mondtam, de két nap múlva jelentkezem, végiggondolom, mit tudnék tenni. A vége az lett, hogy elkezdődött a maladypés történet. Ez a negyedik évem a társulatban, és itt érzem jól magam. Egy kevésbé koncentrált közegben nem biztos, hogy megtalálnám, amit keresek. Ez nem gyár, ahol mindenki magára figyel. Itt mindenki erős csapatjátékos, és figyel a másikra. Ezért húzott engem a független szféra. Itt van egy ember, aki összefog bennünket, és motiválja a színházat.

Nehéz, veretes drámákban kap komoly, súlyos szerepeket. Empedoklész, Akropolisz, Woyzeck, Übü király, Lorenzaccio, vagy hogy a legutóbbi bemutatójukat említsem: Figaró házassága.

Nincs kijelölt utam. Ezzel meg kell küzdenem. Sem hősszerepre, sem bohócra, sem buffóra nem vagyok predesztinálva. A bohóckodás mégsem áll messze tőlem. Nem is tartom magam humortalan embernek. A veretes szövegeket, a pázmányi körmondatokat pedig kimondottan szeretem. Élvezem, ha egy szöveget fel kell fejteni. Oresztészt előbb eljátszottam, aztán huszonhárom évesen a Merlinben megrendeztem. Mindig van valami, ami foglalkoztat, magamon keresztül a világ, és ahhoz próbálok helyzetet teremteni.

A könyöke is kemény helyzetről árulkodik.


Vizes volt az aszfalt, buktam a biciklivel. Kicsúszott alólam. Szeretem a sebességet, és túl gyorsan vettem be a kanyart.

Nemes Jeles Lászlóval, a párizsi illetőségű magyar rendezővel milyen „kanyarban” találkozott?

Eljött Nyitrára, hogy megnézze A nagy menetelést. A Middentity Projekt résztvevőjeként Balázs Zoltánnal hoztuk létre ezt a performance-t, amelynek akkora sikere volt, hogy az alapján hívták meg most Zolit A konyha megrendezésére. Öt napig nyolc-tíz órán át próbáltuk az etűdöt a bábszínház festőműhelyében, és ott is ment le három alkalommal. A végén, tizenöt perces menetelés után trégerrel húztak fel a magasba, az ablakpárkányra oda volt készítve egy kürt, és azon szólaltattam meg egy szép, meditatív dalt. Nemes Jeles László pedig azután bízta rám kisjátékfilmje egyik szerepét.

Két gyerekkori jó barát, akik nagyon messze kerültek egymástól, különböző hadtest katonájaként látják viszont egymást. Végletes a helyzet, amelyben találkoznak, és csak egyikük éli túl.


Öt oldal volt a forgatókönyv, de a rendkívüli alaphelyzet miatt ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy beleszeressek. Ebben a történetben minden szabály dől. Egyszeri és megismételhetetlen találkozás zajlik le a két férfi között, fent a havas hegyekben, egy melegedőben. Végleges búcsú szemtanúja a néző, mert mindazt a szépséget, meghittséget, ami a két katonát összeköti, legyalulja a világ. Nem viseli el azokat a helyzeteket, amelyek beilleszthetetlenek bizonyos skatulyába. Két különböző hadtestben szolgáló tiszt fogolycsere címén együtt tölt egy órát, s akkor döbbennek rá, hogy gyerekkorukból ismerik egymást. De a világ nem számol az érzelmekkel, sablonokban, sztereotípiákban gondolkozik. Valószínűleg az általam játszott figura is. Ahhoz egy különleges helyzetet kell megélni, hogy ettől el tudjunk vonatkoztatni. A kegyetlen, érzelmi sivárságban van egy rövidke melegség, ami mindent felülír. Ennyi a film, egy kivételes szituáció érzelmi esszenciája.

A Faludy szerelmeiben narrátorként vett részt. Válogatott verseket mondott. Azt megelőzően milyen kapcsolata volt a költővel?


Hazudnék, ha azt mondanám, hogy két versénél többet olvastam. Nehéz ügy volt, komoly döntés a részemről. Faludy három évvel a halála előtt adta az interjút, meglehetősen sajátos coming out volt ez a részéről, és megígértette a műsor készítőivel, hogy csak akkor adhatják le, amikor ő már nem él. Témába vágó, homoerotikus verseket választott a szerkesztő, amelyek alátámasztották Faludy nyilatkozatait. Nekem ez komoly fejtörést okozott, elvállalni vagy sem a versek elmondását. Át kellett ugyanis fordítanom őket a magam igazára, a saját élményeimre. Megijedtem a tartalomtól, de a végén minden jól sikerült.

Réthelyi András rövidfilmjében, a Kommerszben egy autómosóban dolgozó srácot játszik, aki a tulaj feleségével flörtöl. Ez már testhezálló feladat volt?

Andris nagyon jó barátom, szeretek vele dolgozni. A Kommersz a kitörési lehetőségeket súrolja. A percemberek kitörési lehetőségét, akiknek a vágyaik is percekre szűkülnek. Ezekért a percekért hajtanak, miközben sivárságban, bezártságban vagy éppen elvágyásban élnek. A kocsimosó főnöke éppen nincs jelen, a barátnője pedig teszi-veszi magát, flörtölget a fiúkkal, de nem azért, mintha bármelyikükbe szerelmes lenne. A srácok persze küzdenek a kegyeiért. András azt akarta, hogy a fiú, akit játszom, olyan legyen, mint én.

És milyen volt akkor?


Tépelődő, mint most. És félénk, ami már kevésbé.

Ma már nagyon más?


Nem volt hatalmas pálfordulás. De nincs kizárva, hogy jön majd egy ellenkező irány. Honnan tudhatnám?!

Szabó G. László, Vasárnap