Gyerekjáték - Interjú Orosz Ákossal

"Ez olyan, mintha most leejteném a poharat, majd rögtön kiugranék az erkélyről, hogy elkapjam, beleesnék egy medencébe, megörülnék annak, hogy nem haltam meg, de nem tudnék úszni, ezért ráfeküdnék egy épp arra úszó gumimatracra" - mondja Orosz Ákos, aki Übü papa a Maladype versenyző előadásában. Hogy miért? Interjúnkból kiderül.

Látom, hogy feldúlt vagy a szakmai beszélgetés után. Miért?

Vita kerekedett, aminek nem nagyon értettem az apropóját. Arról szólt, hogy miről kéne szólnia egy beszélgetésnek. A darabról nem sok szó esett. Negatívumként hozták fel, hogy nagyon tempós az Übü.

Ezt mennyire érzed magadon az előadás közben?

Ennek az előadásnak gyors a tempója, ami kívülről talán rohanásnak is tűnhet. Az a magyarázata, hogy Übü király leginkább gondolkodás nélkül cselekszik. Ez olyan, mintha most leejteném a poharat, majd rögtön kiugranék az erkélyről, hogy elkapjam, beleesnék egy medencébe, megörülnék annak, hogy nem haltam meg, de nem tudnék úszni, ezért ráfeküdnék egy épp arra úszó gumimatracra. Übüvel összefüggéstelen dolgok is megesnek. A kavalkádot Übü mama indítja be, ő az ész a történetben, ami gyors jelenetek egymás utánisága. Nem lehet nagyon elidőzni dolgokon, különben értelmét veszíti ez a gyerekjáték. Azért használom ezt a kifejezést, mert a gyerekek nem nagyon szoktak elgondolkozni azon, fejbevágjanak-e valakit egy kővel vagy sem. Szerintem, ha valaki túl gyorsnak érzi a tempót, annak a mi feszültségünk lehet az oka, az, ha mi félünk valamitől és nagyon hajtjuk. De azt hiszem a tegnapi előadás felszabadult volt.

Hogy érezted magad a próbafolyamat alatt, mennyit adott neked, hogy közönség előtt készült az Übü? Mivel szembesültél?

Nagy vállalásnak tartom ezt a két hónapot, amikor bárki, bérmentve végigkövethette a próbafolyamatot. Délelőttönként is próbáltuk, de nem dolgoztunk előre az esti nyílt próbára, nem volt műsor. Azért jelentett ez kihívást, mert az ember hajlamos rejtegetni a saját hibáit, botladozásait, keresését, ráadásul az Übü elég nagy falat, de közben mégsem féltem. Felszabadító és meglepő volt, hogy már az olvasópróbákra is eljöttek körülbelül negyvenen, mert azt hittem nem így lesz. Egy idő után kialakult egy kb. harminc fős mag, akik mindig minden próbán megjelentek. Emiatt kialakult egy csapat, és olyan hangulat kerekedett, mintha a társulat nem nyolc hanem harmincnyolc tagú lenne. Így sokat tanultunk egymástól. Ha ők azt mondták, „ez most nem jött ki olyan jól", akkor hinni lehetett nekik ebben a bensőséges hangulatban. Értették a nyelvünket, így a kételyeim gyorsan eloszlottak. Ebben az is szerepet játszott, hogy ők is beálltak, olvastak, szerepeltek és nem voltak szégyenlősek. Jött jogász, virágkötő, informatikus, 16 éves lányok, gimnázium után. Mindenféle kultúrkör képviseltette magát közös üggyé vált az előadás. Nekik is felszabadultságot hozott, hogy rendszert vittünk az életükbe, hogy olyan volt, mintha esténként elmentünk volna buliba együtt. Ez talán a legjobb hangulatú próbaidőszak volt az életemben.

Úgy tűnik megtaláltad a helyed a Maladypénél. Zsótér Sándor azt mondta rólad: "nulla forintért nagyon sokat fejlődsz".

Azért nem "nulla forintért". Tény, hogy nem vet fel a pénz, de kit vet fel 24 évesen a pályája elején? Érzem, hogy Zoli (Balázs Zoltán, a szerk.) figyel ránk, felelősséget vállal a szakmai fejlődésünkért. Jó lehetőségeket kapok és ez nagyon fontos nekem. Nálunk irányelv, és egyszerre módszer, hogy nagyon fontosnak tartjuk a játékot, és téthelyzeteket idézünk elő, hogy mindig kondícióban tartsuk magunkat. Olyan előadásokat csinálunk, amiket nem lehet rutinból megoldani, ahogy az Übüt sem, mert lassú, béna, ritmustalan lesz. Mindig hagyunk helyet az improvizációnak és ha én nem szívvel lélekkel vagyok jelen, ezek nem fognak sikerülni. Alapvetően lusta ember vagyok, de ezt nem engedhetem meg magamnak. Olyan feladatokat kapok, amik nagyon izgatnak, így a lustaságom nem kap teret.

Hogy tartjátok fenn az egymás iránti érdeklődést?

Nem ismerem még igazán magam. Itt kezdődik a dolog. Ezért minden szerep apropó arra, hogy egyre mélyebbre áshassak önmagamban. Ez néha sikerül, néha nem. A társaimat sem ismerem teljesen, ők is mindig újabb jó szerepeket kapnak, újat látok meg bennük mindig. Újabb és újabb dolgokat tudunk kihozni egymásból. Olyan, mintha ennek sose lenne vége. Mindig van valami új forma, érzés, íz. Ha megunnám, olyan lenne, mintha a kajálást unnám, pedig egy lecsó soha nem lesz kétszer ugyanolyan. Lételemünk a kíváncsiság. Még nem tudom mit fogok csinálni a Platonovban, de van egy irány amit próbálok követni. Az Übünél sokáig nem tudtuk ki mit fog játszani, az egész darabot ismertük meg, miközben alakultak a dolgok. Fogalmam sincs, mik rejlenek még bennem, de nagyon kíváncsi vagyok rá.

Ezt a Zolitól is kérdeztem: mennyire van lehetőségetek kiszakadni a folyamatos közös munkából?

Nekem fontos, hogy legyen egy csapatom, olyan irányelvekkel, amelyeket magaménak érzek, miközben vezetnek. Ugyanakkor jatszom több más színházban és szerencsére volt alkalmam több ízben filmezni is. Vannak barátaim, akikkel zenélni szoktam. A Maladype nem egy belterjes dolog. Néha megiszunk egy sört próba után, de nem járunk össze minden este. A munka a legfontosabb. Színesek az emberek: Tompa Ádám rendezéssel próbálkozik, a Papp Zoli bábozik, Páll Zsoltnak filmes munkái vannak, Kamilla installációkat készít. Nem lehet beleragadni egyvalamibe.

Tóth Berta, szinhaz.hu