Elemek megjelenítése címkék szerint: Operettszínház

Valószínűleg sokan felkapták a fejüket a hírre: Budapesti Operettszínházban musicalt vitt színre Balázs Zoltán. Ráadásul nem is akármilyen darabot: a Nine, Mario Fratti, Arthur Kopit és Maury Yeston darabja Federico Fellini 8 és ½ című önvallomásos filmjéből készült. A rendezőt kérdeztük a darabbal és a műfajjal való találkozásáról, különleges munkamódszerének operettszínházi és musicalspecifikus alkalmazásáról, de olvasóink azt is megtudhatják, Guido Contini mennyire hasonlít egy igazi rendezőre.

– Egy bulváros mindjárt az elejére: mi a musical- és a Fellini-top3-ad?

– Rocky Horror Picture Show, Sunset Boulevard, Chicago. Amarcord, Satyricon, Zenekari próba.

– Mitől lesz a 8 és 1/2-ből Nine? Csak a zenétől?

– A zenének közvetítő és fikcionalizáló szerepe van, metaforikus síkra emeli a librettóba foglalt személyes vonatkozásokat. A kilences számnak valódi értéket azonban a szándékainkat helyesen értelmező mondatvégi írásjelek adnak. Az, hogy mit és hogyan szeretnénk elmondani magunkról; hogy gondolatainkat ponttal, felkiáltójellel, kérdőjellel vagy kettősponttal akarjuk-e nyomatékosítani. Az 1/2 azt jelenti, hogy fél, azaz valaminek a fele. A kérdés csak az, hogy miként értelmezzük a „félig üres” vagy a „félig tele” pohár esetét: optimista vagy pesszimista tudatosulási folyamat részeként tekintünk-e rá. Hosszan lehetne sorolni a Nine című musicalt meghatározó kilences szám történelmi, pszichológiai és kulturális kötelékeit, a germán, kelta vagy görög mitológiában betöltött szimbolikus szerepét. Beszélhetnénk a kilenc Múzsáról vagy Trója kilenc évig tartó ostromáról.

Arról, hogy a Bali szigetén vagy a Szibériában élő népek számára e szám a varázslás, a szuperlatívusz kifejezője, a keresztény kultúrában az isteni triász háromszorosaként pedig maga az abszolút tökély. Szót ejthetnénk még a konfuciánus hagyomány kilenc alapvető szertartásáról és a babonás hiedelmek végtelen számú kapcsolódási lehetőségeiről is. A konklúzió ugyanaz lenne: a kilenc nagy befolyással bíró szám, amely a születés, a megújulás, a tökéletességre való törekvés univerzális jelképe.

– A zene(iség) erősen jellemzi a prózai rendezéseidet is, de nem egy operát rendeztél, különös-különleges, besorolhatatlan műfajú zenés előadásokat szintén – plusz tanítottál zeneakadémistákat -, de a musicallel ez az első találkozásod. Milyen tapasztalatokat lehet adaptálni ezekből a Nine-ra, és mi az, ami eddig ismeretlen terepet, új kihívást jelentett? Egyáltalán: hogyan került el eddig a műfaj?

– Az Operettszínház korábbi vezetésével is folytattam már tárgyalásokat egy esetleges musical vagy operett rendezésről, de e közös szándék furcsamód csak most realizálódott. Azt hiszem sok múlott a vezetőség kurázsiján is. Köztudott, hogy vonzódom a nem szokványos tartalmi-formai feladványokat képviselő művekhez és a színpadra állításuk sem a klasszikus módon történik. Speciális darabválasztásaim és sajátos munkamódszerem szakmai megújulást ígér az adott színház társulata számára, de műsorpolitikai kockázatot is hordoz. Paradox módon a meghívásomat fontolgató igazgatók számára épp azon képességeim a megnyerőek, amelyek atipikus jellegük miatt ijesztőek is egyben: a szabálytalan, reformer típusú szemléletem, a koncepciózusan felépített alkotói stratégiám és a workshop-szerű színészvezetésem. Mindezek fényében érthető, hogy eddig elkerült a musical műfaja, hiszen itthon és külföldön erősen determinált játszási hagyományok, valamint a szerzők által markánsan felállított szabályok határozzák meg az alkotók mozgásterét.

Nem véletlen, hogy épp a Nine, Fellini 8 és ½ című önvallomásos filmjének musicallé alakított zenés története lett végül a befutó.

Maestro Fellini szinte minden filmje beleillik a „besorolhatatlan műfajú” kategóriába, újszerű, szélsőséges és személyes fogalmazásmódja a különböző művészeti ágakban alkotók számára egyaránt inspiráló. Arthur Kopit és Maury Yeston nagy sikerű szerzeménye is ezt a sokszínű, többféle kultúrából és műfajból merítkező kaleidoszkópszerű teremtőjátékot testesíti meg, amely a rendezőtől és alkotótársaitól megköveteli az egyedi látásmódot, a stílusbeli változatosságot. Az összművészet nyelvén megszólaló alkotást a perszonális impulzusokból kirajzolódó találkozási pontok és az önleleplező, szatirikus fogalmazásmód teszik még érvényesebbé, igazán emberivé számomra.

– Te nagyon elmélyülten, hosszan és egy-egy darabon folyamatosan dolgozol a saját társulatoddal, ami nem a megszokott hat-nyolc hetes próbaidőszakot tételezi fel. Amikor – nevezzük így – alkalmazott rendező vagy, ráadásul zenés előadásban és olyan helyzetben, amikor több szereposztással dolgozol, hogyan működsz? Mennyi lehetőség van a kísérletezésre? Miben kell magaddal kompromisszumot kötnöd?

– Mivel a saját társulatom mellett sokféle együttessel volt már alkalmam a világ számos pontján együtt dolgozni, az „alkalmazott rendező” feladatkörét hamar kitanultam. Ilyenkor az egyedüli változó tényező a próbafolyamatra szánt időkeret. A módszer, az eszközök és a lendület állandó, hisz elsősorban a személyiségem indukálja őket. Bármilyen műfajban alkottam is, alkalmazásukban sosem kellett kompromisszumot kötnöm. Igaz ez a Nine-ban részt vevő színészekkel történő közös munkára is.

Személyükben az együtt gondolkodásra, az elmélyülésre, a bonyolultabb összefüggések megértésére igényt tartó játszótársakat ismertem meg, akik a próbák során bátran és szabadon, előítéletek nélkül kölcsönözték gyermeki énjüket kreatív kalandozásainknak. Egy pillanatig sem nehezedett rám a hármas szereposztás révén jelentkező plusz teher. Inkább aktivizálta a különböző színésztípusok által életre keltendő szerepalakok variabilitását és a partnerek között megfogalmazódó kapcsolati impulzusok sokféleségének lehetőségeit. Nem volt más feladatom, mint megfelelő légkört és munkastratégiát biztosítani a fokozatosan feltáruló viszonyrendszerek megértéséhez.

– Guido Contini filmrendező problémái közül mivel tud azonosulni egy színházi rendező?

– Sajnos szinte mindennel. Az alkotás anatómiáját és az alkotó ember felelősségét is szemérmetlen nyersességgel vizsgáló mű főszereplőjének vívódásait nehéz nem átéreznem. Tudom, milyen, ha eluralkodnak rajtam bizonyos körülmények. Színházi rendezőként azonban arra a kérdésre kell választ találnom, hogy miként lehet mindezt a nézők számára is átélhetővé tenni. Hogyan lehet az ihletzavarral küzdő rendező szubjektív tudatvilágát a színház eszközeivel úgy megragadni, hogy a „szépséges zűrzavar” jegyében megszülető emlék és fantáziaképekből a tudat kaotikus kavargásán át a nézőt is visszavezethessük a „fehér lap”, a gyerekkor tisztaságának élményéhez. Miként lehetséges Guido Contini nőkhöz fűződő viszonyának sokféleségéről az álom és a valóság szűrőjén keresztül hitelesen beszélni. Mi módon kap értelmet az ő megkettőződött tudatában a „színház a színházban” impressziójára épülő, örvényszerű zuhanás, és hogyan tárul fel idegrendszerének bonyolult mechanizmusa.

– A kapcsolatai közül melyiket volt a legnehezebb megfejteni, és melyik a legegyértelműbb?

– A főszereplő nőkkel szembeni szorongásának eredetéről nem könnyű pontos diagnózist felállítani, ezért rendezőként inkább az ok-okozati összefüggések hátterének mélyebb megértését szeretném felkínálni a nézők számára. Az igazság, mint a művészet, a szemlélő szemszögéből létezik. Döntse el tehát a közönség, hogy Guido kapcsolatai között van-e „könnyű eset”...

– A Nine a mozikban nálunk is nagy siker volt, de azt megelőzően a magyar közönség a békéscsabai előadása révén már találkozhatott a musicallel. A Jókai Színház és az Operettszínházi bemutatók között Szomor György a dalszövegek fordítójaként és főszerepben is egyfajta hidat jelent. Mennyire veszed figyelembe az ilyen összekapcsolódást? Építesz-e erre?

– Bár a felkészülési folyamathoz szorosan hozzátartozik, hogy feltérképezem a mű keletkezésének körülményeit, megismerem a társadalmi és a kulturális előzményeit, a különböző adaptációk kritikai fogadtatását és megnézek egy-egy emblematikus előadást is, a saját koncepcióm kialakításában mindez mégsem befolyásol. A Nine előtörténetének magyarországi vonatkozásait kutatva, hamar eljutottam a musical 2005-ös békéscsabai feldolgozásához, és nagyon izgalmasnak tartom, hogy Szomor György ennyi év után újra eljátszhatja Guido Contini szerepét. Biztos vagyok benne, hogy az azóta megszerzett élettapasztalatok másféle hangsúlyokat kölcsönöznek majd a játékának, és az általa „újramagyarított” dalszövegekben is erőteljesen megmutatkoznak. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az előadásban szereplő művészek megérthessék az általuk képviselt szerepalakok személyes indíttatásait és valódi kommunikációt kezdeményezzenek egymással a színpadon.

– Az előadást a közönség még nem láthatta a járványhelyzet miatt, de a Látványtér kiállításon már megismerhettük a Nine díszlettervét. Hogyan jött ez a furcsa, lebegő tér, Szendrényi Éva alkotása?

– A szerzői és rendezői vízió egységességét az asszociatív történetben fokozatosan megelevenedő tudat-képek erősítik. Ebből kiindulva, az előadás díszlettervezőjével, Szendrényi Évával, szerettünk volna egy olyan természetes átváltozásokra lehetőséget adó áttetsző és légies teret megalkotni, ahol az allegorikus, szimbolikus és szürreális jelenetek könnyedén tudják váltani egymást. Contini fantáziájának személyes terében az események és az idő újrarendezését a mágikus teremtés koncepciójára bíztuk. A főszereplő külső-belső transzformációinak jelképes helyszínét, a gyógyfürdőt, ritmikus térkompozíció formájában fogalmaztuk organikus egésszé. Így, a futurisztikus és fantasy elemeket is magába ötvöző előadás olyan összefüggő és folyamatos történetmesélési lehetőséget biztosít az alkotók számára, amihez a nézőnek sincs szüksége térképre.

– Miben bízol, mikor kerülhet nézők elé a Nine?

– Nagyon remélem, hogy a koronavírus helyzet okozta kényszerleállások miatt, a közel egy éve tartó operettszínházi rendezésem nem tart ki a nyugdíjba vonulásomig és szeptember végén végre bemutathatjuk a Nine-t.

Papp Tímea, Papageno, 2021

Balázs Zoltán, színész, rendező, a Maladype Színház vezetője azon szerencsés művészek közé tartozik, akik a pandémia alatt – a járványügyi intézkedésekkel szinkronban – a színházak kényszerbezárása és időszakos újranyitása mellett is alkothatnak. A Jászai Mari-díjas rendező a Maladype Színház és az Operettszínház társulatával egyszerre készíti elő a nyitás után bemutatásra kerülő két nagyszabású mű színpadi adaptációját. A Maladype művészeivel Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország című darabját; az Operettszínház alkotóival Arthur Kopit és Maury Yeston közös szerzeményét, a Federico Fellini 8 és ½ című Oscar-díjas filmjéből készült nagysikerű Broadway-musicalt, a Nine-t próbálja. Érdekes egybeesés, hogy a Merlin és a Nine szinte egy időben ünnepli keletkezésének 40 éves évfordulóját.

Mennyivel másabb „zárt ajtók mögött” színházazni a jelen helyzetben?

Egy olyan nyitott színházi műhely esetében, mint a Maladype, különösen összetett feladatot jelent. A helyzetünket az is nehezíti, hogy előadásainkat nem tudjuk streamelni, mivel nem rendelkezünk sem megfelelő technikai apparátussal, sem elegendő támogatással. Így, összhangban a járványügyi intézkedésekkel, társulatunk színészei leginkább Tankred Dorst Merlin című darabjának próbáira koncentrálnak, amelynek bemutatóját a közönséggel való újbóli személyes találkozás alkalmával, az újranyitás után tervezzük megtartani.

Egy darab rendezésénél mit kell másképp csinálni a „megszokott” menetrendhez képest?

Az alkotási gyakorlatot most a COVID-szabályozások határozzák meg; ezekhez alkalmazkodni nem kis teljesítmény. Fontos, hogy a speciális próbaidőszakot gondosan megszervezett próbatechnika tegye mindenki számára biztonságossá, ezért az előzetes rendezői elképzeléseket megvalósító színészi játékot ebben a gúzsba kötött formában kell tudatos komplexitással felépítenünk. Lényeges szempont, hogy a minőségi összjáték ne sérüljön.

Nem véletlen, hogy az idén fennállásának 20. évét betöltő Maladype Színház a Merlinnel kívánja feldolgozni sajátos fejlődéstörténetét és különböző alkotókorszakait. Mit jelent önnek a Maladype? Mit jelent ez a 20 év?

A Maladype szó lovári nyelven Találkozás-t jelent. A szó konkrét és elvont tartalmai egyszerre képviselik mindazt, ami a színházról alkotott elképzeléseim lényege. A Maladype számomra egy húsz éve véletlenül létrejött találkozásnak a legszabadabb platformja, ahol a legteljesebb, legboldogabb és legönazonosabb létezés élményét élhetem át újra és újra. Közös szakmai evolúciónk során számtalan kényes témáról beszéltünk már a kortárs színház nyelvén és olyan rendkívüli alkotótársakkal szövetkeztünk, akik maguk is a rendhagyót, az újat keresték. Ezekben a nem szokványos kalandokban legfőbb cinkosaink mindig a nézők voltak. Az ő megújuló figyelmük és kalandvágyuk bizonyítéka az elmúlt 20 év.

Mit kell tudni a Merlin c. darabról?

A Merlin a XX. századi ember történelmi és metafizikai tapasztalatainak monumentális összegzése. Egyfajta „történelmi revü”, ami Európa múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél. A Dorst által megálmodott történet, amely a kora középkor Angliájában játszódik, a bonyolultan ellentmondásos főhős megszületésével veszi kezdetét. Merlin a kelta mitológia népszerű varázslója, az ördög gyermeke, akit az apja halandónak nemzett, hogy így beteljesíthesse majd akaratát és felszabadítsa az emberek tulajdonképpeni természetét: az eredendő gonoszságot. Ő azonban nem akar engedelmeskedni és szembeszállva apja sátáni tervével, megalkotja a béke, az egyenlőség és az igazságosság alapelvein nyugvó alternativ világrendet: a Kerekasztal eszméjét, amelyet az ifjú Arthur király lesz hivatott valóra váltani. A mű korokon átívelő központi kérdése: képes lehet-e valaha is az ember az eszményi, harmonikus társadalom megteremtésére?

A Nine című Broadway-mű zeneszerzője, Maury Yeston hozzájárult az előadás bővített zenei anyagához. Ez azért nagy dolog lehet...

Óriási megtiszteltetés. Yeston úrnak köszönhetően a Broadway-siker 40 éves történetében a budapesti Operettszínházban hangzik majd el először a Nine filmváltozatának három ikonikus slágere – a Cinema Italiano, a Take it All és a Guarda la Luna. A dalszövegek magyar fordítását Szomor György készítette, aki az általam rendezett előadásban egyben a filmrendező főszereplő, Guido Contini megszemélyesítője is. Mivel az Operettszínházban három szereposztással valósul meg a Nine, a főszerepet Dolhai Attila és Homonnay Zsolt is megosztja egymással. A kaleidoszkóp-szerű játékban a különböző nőtípusok megformálóiként a közönség láthatja majd Bánsági Ildikót, Kalocsai Zsuzsát, Szulák Andreát, Siménfalvy Ágotát, Nádasi Veronikát, Vágó Zsuzsit, Janza Katát, Polyák Lillát, Peller Annát és Keresztes Ildikót is.

Mit kell tudni a Nine-ról?

A különleges musical, amely Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekművéből inspirálódott, az 1980-as évek elején Arthur Kopit librettójával, valamint Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el. Fellini legendás alkotása nemcsak a filmtörténet első rendezői önvallomása, zseniális és újító mű, de nagy hatást gyakorolt más művészekre is. A Nine 1982. május 9-én érkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott a nézők és a kritikusok körében is. 12 Tony-díjjal jutalmazták. Többek között: a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több ismert sláger is felcsendül a darabban.

Mikor látta először a Fellini-filmet, és mi volt róla az első benyomása?

A kultikus filmet a szentesi drámatagozat diákjaként láttam először és teljesen rabul ejtett az a cirkuszi forgatag, ami a Marcello Mastroianni lelkében zajló alkotói folyamatok örvényszerű mozgását szimbolizálta. Tetszett, hogy a főszereplőt körülvevő világ a fantázia, az álom és az emlékezés szűrőjén keresztül jelenik meg. Gyerekként én is bohóc szerettem volna lenni, így könnyen át tudtam érezni Fellini vonzalmát a cirkusz világához és gond nélkül azonosultam a különböző archetípusokkal. A film sajátos nyelvezetének „bonyolultan egyszerű” jellegét persze csak évekkel később tudtam igazán megérteni és élvezni.

Volt szerencséje a két darab valamelyikét színpadon látni korábban? Ilyenkor tudatosan törekszik a hasonló megoldások elkerülésére?

Bár mindkét művet láttam már többféle feldolgozásban, egyik előadás sem befolyásolt a saját vízióim megalkotásában. A színészeket is arra szoktam buzdítani, hogy nézzenek meg minden lehetséges adaptációt és maguk szűrjék le a szükséges tanulságokat. Egy produkcióban már sikeresen megoldott színészi pillanat még nem hordozza magában automatikusan az adott figura viselkedésére vonatkozó ok-okozati összefüggések általános érvényű átfogó magyarázatát. A próbák során arra törekszem, hogy az általam megrajzolt koordináták között a színészek a saját igazságukat találják meg, önmaguk személyiségéből kiindulva.

Mennyire embert kívánó feladat két ekkora volumenű művet egyszerre kézben tartani? Hogyan lehet ezt megoldani?

Rengeteg ember összmunkája szükséges, hogy e két nagyívű darabnak a színpadra állítása ideális feltételek között történjen. Szerencsére a Maladype Színházban és az Operettszínházban is rendkívül felkészült, profi csapattal dolgozhatok együtt, akiknek az előadás sikere ugyanolyan fontos, mint nekem. A legfontosabb, hogy maximálisan megbízzak azokban a szakemberekben, akik a rövid és hosszú távú szervezési, valamint kivitelezési feladatokat elvégzik körülöttem.

Mennyire nehéz vagy éppen könnyű egy adott színházi darabban reflektálni az aktuálpolitikai, közéleti helyzetekre? Kell egyáltalán?

Direkt kiszólásokkal nagyon könnyű elnyerni azon nézők tetszését, akik mindenféle elvektől és ideológiáktól megittasulva pártpolitikai elkötelezettségüket demonstrálni járnak a színházba. Közéletünkről árnyalt és részletgazdag képet festeni, már sokkal nehezebb és kockázatosabb vállalkozás. Feszültségekkel teli társadalmunkban különösen veszélyes emberi és művészi feladat. Rendezéseimben igyekszem azokra a valóságimpulzusokra rátalálni, amelyek tényszerűségük által nem ítélkeznek, és nem diszkriminálnak.

Ön hogyan látja a színház jövőjét? Jelenleg mi a legfontosabb – akár az alkotó, akár a közönség szempontjából? Mit tehetünk?

A világjárvány kitörése után közvetlenül, amikor otthonaikban önkéntes száműzetésüket töltötték az emberek, az volt a benyomásom, hogy a színház csak a lakosság viszonylag kis hányadának hiányzik. A mindennapos színházi események és a személyes találkozások utáni sóvárgás főleg a színházi szakembereket jellemezte. Akkor úgy éreztem, hogy a pandémia örökre megváltoztatja a színházba járás klasszikus szokásait és a karantén után a kultúrafogyasztás másféle módjait választják majd az emberek. Mostanra azonban tisztán látható, hogy mindenki telítődött a különféle online tartalmakkal és az emberekben kezd újraéledni a közösségi élmények által átélhető közvetlen és emberi pillanatok iránti igény. A színháznak nemsokára újra „mozgósító” szerepe lesz és bízom benne, hogy ezt hitelesen teszi majd.

Császár Gergő, Budapest BEAT, 2021