Balázs Zoltán rendezésében készül a Merlin és a Nine!

Balázs Zoltán, színész, rendező, a Maladype Színház vezetője azon szerencsés művészek közé tartozik, akik a pandémia alatt – a járványügyi intézkedésekkel szinkronban – a színházak kényszerbezárása és időszakos újranyitása mellett is alkothatnak. A Jászai Mari-díjas rendező a Maladype Színház és az Operettszínház társulatával egyszerre készíti elő a nyitás után bemutatásra kerülő két nagyszabású mű színpadi adaptációját. A Maladype művészeivel Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország című darabját; az Operettszínház alkotóival Arthur Kopit és Maury Yeston közös szerzeményét, a Federico Fellini 8 és ½ című Oscar-díjas filmjéből készült nagysikerű Broadway-musicalt, a Nine-t próbálja. Érdekes egybeesés, hogy a Merlin és a Nine szinte egy időben ünnepli keletkezésének 40 éves évfordulóját.

A két rendhagyó mű színpadra állítása a világjárványt megfékező korlátozások közepette különösen összetett feladat elé állítja a szokatlan rendezői megoldásairól ismert alkotót és társait. A rendkívül intenzív próbaidőszakot mindkét színházban gondosan megszervezett próbatechnika segíti, amelynek köszönhetően a komplex színészi együttlétre épülő játék biztonságosan és az előzetes rendezői elképzeléseknek megfelelően valósulhat meg.

Mivel az elmúlt egy évben a járványhelyzet okozta szigorítások miatt a nemzetközi hírű Maladype társulata számos fesztiválszerepléstől esett el, Balázs Zoltán és a színészek már nagyon várják a határok újbóli megnyitását, és a nemzetközi színtérbe való fokozatos visszatérést. Nemcsak szakmai presztízsük megtartása függ a fesztiválmeghívások elfogadásától, de mindennapi működésük és hosszú távú fennmaradásuk is. Nem véletlen, hogy az idén fennállásának 20. évét betöltő Maladype Színház, T. Dorst kultikus drámájával, a Merlinnel kívánja feldolgozni sajátos fejlődéstörténetét és különböző alkotókorszakait. A készülő előadásban a társulat színészei több szerepben is megmutathatják tehetségüket; Merlin alakjának megformálását a rendező Bognár Gyöngyvérre bízta.

Az Operettszínházban három szereposztással valósul meg a Nine. A színház többgenerációs sztárcsapata mellett vendégként színpadra lép Bánsági Ildikó és Keresztes Ildikó is. A budapesti bemutató különlegességét tovább fokozza az a rendkívüli gesztus, amellyel a Broadway-mű zeneszerzője, Maury Yeston járult hozzá a Balázs Zoltán rendezésében megvalósuló előadás bővített zenei anyagához. Ennek köszönhetően, a mű színpadra alkalmazásának történetében a budapesti Operettszínházban hangzik majd el először a Nine filmváltozatának három ikonikus slágere – a Cinema Italiano, a Take it All és a Guarda la Luna.

Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország

Tankred Dorst darabja a világ drámairodalmának egyik legterjedelmesebb és legösszetettebb műve, a kerekasztal lovagjairól sajátos humorral mesélő, rendhagyó alkotás. A XX. századi ember történelmi és metafizikai tapasztalatainak monumentális összegzése. Egyfajta „történelmi revü”, ami Európa múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél. A szerző eredetileg Peter Zadek rendezőnek írta, aki a düsseldorfi halpiacon szerette volna előadni, cirka kilenc órában. A darab világpremierje végül 1981-ben volt a düsseldorfi Schauspielhausban. A mű keletkezésének 40. évfordulóján a Maladype Színház a budapesti Goethe Intézettel és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljával együttműködve tervezi bemutatni saját változatát Merlin címmel. A magyar színpadokon ritkán látható dráma-eposzt a társulat a tőlük már megszokott „minimalista-monumentalizmus” jegyében fogalmazza színpadra, akárcsak korábbi repertoárjuk hasonló komplexitást igénylő német szerzőinek műveit, Goethétől Hölderlinig.

Játsszák: Ádám Kornél, Bognár Gyöngyvér, Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Pál Zoltán, Zsenák Lilla

Rendező: Balázs Zoltán, Dramaturg: Juraszek Zsuzsanna, Díszlettervező: Balázs Zoltán, Jelmeztervező: Németh Anikó, Szcenikus: Katona-Koós János, Kreatív producer: Huszár Sylvia, Produkciós vezető: Balázs Katalin

Tervezett bemutató: 2021. 04. 30. Eötvös10 Színházterem

Arthur Kopit – Maury Yeston: Nine

Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekműve a filmtörténet első rendezői önvallomása, egy zseniális és újító alkotás, ami nagy hatást gyakorolt más művészekre is. Ahogy az lenni szokott, idővel a zenés színpadokra is eljutott a mű, az 1980-as évek elején Mario Fratti feldolgozásában, Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el a Nine című musical. A darabot elkészülte után fél évig kisebb vidéki színpadokon játszották, míg végül 1982. május 9-én megérkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is. A Nine-t 12 Tony-díjjal jutalmazták. Többek között: a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.

Szereposztás

Guido Contini, filmrendező: Dolhai Attila,Homonnay Zsolt, Szomor György
Luisa Contini, Guido felesége: Széles Flóra, Vágó Zsuzsi, Nádasi Veronika
Carla Albanese,Guido szeretője: Gubik Petra, Kékkovács Mara, Dancs Annamari
Claudia Nardi, Guido múzsája:Polyák Lilla, Füredi Nikolett, Janza Kata
Guido anyja: Ullmann Zsuzsa, Kalocsai Zsuzsa, Bánsági Ildikó
Liliane La Fleur,Guido producere: Siménfalvy Ágota, Szulák Andrea, Szilágyi Enikő
Stephanie Necrophorus,újságíró: Vágó Bernadett,Auksz Éva, Benedekffy Katalin
Sarraghina, prostituált:Peller Anna, Papadimitriu Athina, Vásári Mónika, Keresztes Ildikó
A fürdő igazgatója: György-Rózsa Sándor, Németh Attila, Földes Tamás
A bíboros: Pálfalvy Attila, Petridisz Hrisztosz, Dézsy Szabó Gábor

Rendező: Balázs Zoltán, Zenei vezető: Bolba Tamás, Dramaturg: Balázs Zoltán, Díszlettervező: Szendrényi Éva, Jelmeztervező: Németh Anikó, Koreográfus: Szőllősi András, Karmesterek: Bolba Tamás, Makláry László, Karigazgató: Szabó Mónika, Világítástervező: Dreiszker József, Játékmester: Angyal Márta

Tervezett bemutató: 2021. 05. 07., 08., 09. Budapesti Operettszínház, Nagyszínpad

bdpst24, 2020