Simon Sára: Egyszemélyes kiáltvány – a bátorságról

Én a szabadságot választottam: egyszemélyes kiáltvány, monológ, egy ember élete, mely Balázs Zoltán művészeti kohójában megmunkálva, magával ránt, felkiáltójeleket mutat.
A gondolataidat követeli, borzongat és mélyre ás, húsbavágóan rámutat, könyörtelenül, finomságok nélkül megrémít, örvénybe húz, és mindössze csak a remény a tiéd, hogy feloldoz a végén. Hatással van, bekúszik a bőr alá, és minden parányi darabodat igényli, miközben félni fogsz, újra meg újra, hogy az élet milyen sorsok, milyen tragédiák árnyéka szüntelen. Szembesít és átjár, és nem csak ott tart fogva, még hosszan nem enged el.

Egyszemélyes kiáltvány ez a szabadságról, csakhogy itt még egy jelen van.

Balázs Zoltán művészete, mely egyszemélyes kiáltvány a bátorságról. Arról, mit jelent felkutatni és hozzányúlni a tabuhoz, megszerezni, elhozni, nem félni tőle, vállalni és átadni, azért, hogy ne a múlt legyen, hogy ne lehessen kitérni előle. Bátorság ez, a kockázattal való hősies megbirkózás fehér falak között, gyanakvó, kapaszkodók nélkül hagyott nézőkkel farkasszemet nézve, akik a szobába lépve nem tudhatják, hogy az első percekben jegyet váltanak a robogó vonatra, és már útban is vannak a rémségek földjére, egyetlen társuk a figyelmük. Bátorság ez, vadidegenek fantáziáját kézbe venni, majd felépíteni, és könyörtelen pontossággal, tapintható közelségbe hozni számukra a szovjet borzalmakat. Bátorság nem félni a reakcióiktól. Bátorság védtelenül állni tekintetüket, megpróbálni teljesen egyedül, puszta szavakkal hatni, és alámerülni oda, ahova még a néző is alig mer benézni. Bátorság vállalni a kockázatot, és csatába indulni, hogy mennyit bír el az emberi lélek aznap este, idomulni és észlelni, tűélésen felmérni a befogadót, és a határain lépdelni. Bátorság ez, a művész valódi ősereje, tehetsége, páratlan érzéke, ahogy figyel, fogalmaz, ahogy nem fél a néző fejébe költözni, és onnan is meríteni. Bátorság ezt nagy fényben tenni. Díszlet nélkül, jelmez nélkül, civilben. Pőrén hadba szállni, megküzdeni a szöveggel, a történettel, a múlttal. Bátorság, valódi bátorság az eredője a bravúrnak, ahogy a szöveg megelevenedik, ahogy a néző ott jár a helyszínen, ahogy állandó reflektálásban formálódik a mondanivaló, együtt rezegve a sok emberi sorssal szemközt, félelmekkel, érzésekkel. Bátorság másoknak mesélni, mesélni, így mesélni. Bátorság nem félni attól, hogy a szöveg terjedelme, összetettsége, a mentőövek teljes hiánya fulladáshoz vezetheti a figyelmet, és bátorság ezt úgy csinálni, hogy bármikor meg lehet bukni, mert a néző a trükköt keresi folyton. Bátorság bízni, bízni abban, hogy mindennek hatása van, hogy számít, hogy megéri csinálni, megéri küzdeni, hogy általa a világ jobb lehet, hogy a művészet ereje, a megmutatás segíthet. Bátorság megmártózni az iszonyat világában, majd feljönni a víz tetejére. Bátorság megcsinálni azt, amit senki nem mert. Bátorság megcsinálni így. Bátorság ilyen átéléssel előadni és hozzányúlni, a valódi tehetség lelki bátorsága, mindaz, amire csak az igazi művész képes igazán. Nem félni. Bátran zseniálisnak lenni. Ilyen bátorsága viszont csak annak a léleknek van, aki az élet színpadán már szövetségesként áll, mert van egy elvehetetlen ereje, a tiszta, megmásíthatatlan tehetsége. Amitől szabad. És örökké az lesz.

Simon Sára, 2017