Balázs Zoltán, színész, rendező, az általa vezetett Maladype Színházzal együtt, elszerződik a Bárkából. Egy előadást rendez a Nemzetiben, egyet Franciaországban, a többi idejét a Maladype társulatára fordítja.

- Mindig szertartás-jellegű, gyakran számomra túl akkurátus produkciókat rendeztél. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen színpadra állított A Mikádó bizonyította először, hogy elementáris humorod van. Ezt hová dugtad idáig?

 - Más műfajokban dolgoztam. A Mikádó, ami egy operett-opera, esetében botorság lett volna álkomolyságot ráerőltetni a darabra. Adott volt számomra egy báb - és egy operaosztály, amelynek tagjait tanítottam, és azt gondoltam, hogy jó lenne, ha találkoznának. Ebből született ez a sajátos előadás, amit nagyon szeretnek a nézők, és több külföldi meghívást is kapott. Hárman játszanak egy-egy szerepet, a bábszínész, az operaénekes és maga a bábu, így rengeteg kikacsintásra, groteszk pillanatra van lehetőség.

- A Bárkán bemutatott Vihar pedig mintha kicsit közelítene a realista játékmódhoz, amit eddig tőled nem szoktunk meg.

- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy történet-centrikusabb darab, mint amiket eddig rendeztem. Azt gondoltam, jó, ha ilyet is csinálok, mert sokan azt hitték, hogy én csak nagyon furcsa, történetnélküli szertartásjátékokat tudok rendezni. De az a jó, ha egy rendező sokfélével foglalkozik. Bár azért a Leonce és Léna rendezésem alapötlete A Mikádóból származik.

- Azonkívül, hogy mindkettő tulajdonképpen mese, túl sok hasonlóságot nem látok. Mi köze a két darabnak, produkciónak egymáshoz?

- A játékosság, a fantázia szabadsága. És az is, hogy az előadás lényegében etűdökből épül fel. Büchner 25 jelenetben írta meg a Leonce és Lénát. Nagyon sok törekvés volt már a rendezők és dramaturgok részéről arra, hogy a töredékes jellegű drámát egységes előadássá forrasszák össze. Én viszont önállóan kezelek minden jelenetet, mint egy-egy etűdöt. A Maladype Színház társulata nyolctagú, négy fiú, négy lány adja majd az egész darabot, méghozzá úgy, hogy valamennyi jelenetet négy variációban próbálták be, vagyis összesen száz jelenet készül el a bemutatóra. És a színészek mindegyik jelenet „játszási jogát” majd a nézők előtt pályázzák meg speciális, koncentrációs játékok segítségével. Így áll össze, hogy az adott este kik milyen partnerekkel játsszák a huszonöt jelenetet. Ehhez iszonyú figyelem és felkészültség kell. És így gyakorlatilag soha nem látható ugyanaz az előadás.

- Általában úgy éreztem, hogy a Maladype társulatának összteljesítménye jó, de az alakítások egyéni árnyaltsága, a személyiségek kibontakozása hiányzik. Ezzel a módszerrel éppen a színészek egyéniségét akarod fejleszteni?

- Kimondottan arra építek, hogy a személyiségük és a kreativitásuk éltesse a produkciót. Minden jelenet alapkoncepciója a színészektől származik, a próbák során az ő ötleteik alapján dolgoztunk.

- A Bárkában továbbra is játszol?

- A Sirály előadása valószínűleg jövőre is megy, ebben megtartom Trepljov szerepét. De a következő szezonban számomra a legfontosabb a Maladype lesz, mellette nem vállalok túl sok munkát. Franciaországban rendezem a Vámpírok című operát, és a Nemzeti Színházban az Amalfi hercegnőt. Az összes többi időt a Maladypére szánom.

- Az elmúlt időszakban elég sok főszerepet játszottál…

- Sokat játszottam a Bárkán, ahol tag voltam. Most azonban eljövök onnan.

- Miért?

- Mert már három éve ott vagyok. Nem bírok ennyit egy helyben lenni. Nem vagyok üldögélős típus, már ez az idő is nagyon sok volt. Elsősorban a Maladype miatt maradtam, hogy legyen egy helyünk, ahol viszonylag nyugodt körülmények között tudunk dolgozni.

- Ilyen alapon a Maladypét nem unod meg?

 - Jaj, dehogyis.

- Miért annyira fontos neked?

- Mert szabad emberek alkotják, akik nem kényszerből, nem luxusfizetésekért, muszájból dolgoznak. És bármilyen őrültségre képesek azért, hogy magukat próbára tegyék, fejlesszék.

- Úgy hallottam, hogy a Maladype is eljön a Bárkából.

- Igen, együtt megyünk el innen, s így minden strukturális hátterünket megszüntetjük. A jövő évadban az a cél, hogy minél több helyen és többfélét tudjunk játszani. A Bolerót a nyitrai fesztivállal közösen mutatjuk be, a Woyzecket egy olasz rendező irányításával, évad végén pedig Zsótér Sándor is rendez nálunk.

- Hasonló struktúrájú működést akarsz, mint amilyenben eddig a Krétakör Színház dolgozott?

- Igen. Több helyen játszunk, és közben a társulatot nemcsak bemutatókkal, de tréningekkel, turnékkal is terheljük.

Bóta Gábor, Pesti Műsor, 2008