Mozizz a Maladypében, keresd a stílusokat a moziban!

Januárban már kapható az Örökmozgó Filmmúzeum és a Maladype Színház három alkalmas Kombinált Bérlete, mellyel beülhettek két szabadon választott filmre az Örökmozgóba és megnézhetitek Stílusgyakorlatok című előadásunkat a Maladype Bázison.

Az 1991 óta működő Örökmozgó Filmmúzeum patinás budapesti artmozi, naponta változó filmkínálata – melyben ritkán játszott filmtörténeti klasszikusok és a kortárs film legizgalmasabb alkotásai egyaránt helyet kapnak – éppúgy invitál szellemi kalandra, mint kikapcsolódásra.

Raymond Queneu Stílusgyakorlatok című művét Balázs Zoltán rendezésében „kockákra vágja”, s a történetvariációk mindegyikét különböző, magyar és külföldi filmrendezők stílusában valósítja meg a Maladype négy színésze.

A Stílusgyakorlatok című előadáson a szemük előtt lepergő „film” különleges színházi élménnyé válik, és sajátos dramaturgiájának felderítését film-ínyencek és színházszeretők egyaránt élvezhetik. Az Örökmozgó nívós filmkínálatából kiválasztott két mozifilm megtekintésével pedig még inkább komplexszé válik az élmény, mely egyszerre jelenthet izgalmas játékot is: a nézők próbára tehetik kreativitásukat és figyelmüket a filmes és színházi nyelv különbségeinek és hasonlóságainak felderítésében.

Diák/nyugdíjas bérlet: 2500 Ft
Teljes árú bérlet: 3400 Ft

A bérletek kaphatóak az Örökmozgó Filmmúzeumban (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39., telefon: 06 1 342 2167, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) és a Maladype Bázison (1088 Budapest, Mikszáth tér 2. telefon: 06 70 3268 108, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).