A Balkon - 13 év után újra Genet-darab Zsótér Sándor rendezésében a Maladype Színházban

Október 3-án Zsótér Sándor rendezésében, Ungár Júlia új műfordításával mutatják be Jean Genet A Balkon című darabját a Mikszáth téri Maladype Színházban. A társulat 2004. évi, revelatív kritikai- és közönségsikert hozó Négerek-premierje után tizenhárom évvel ismét repertoárjára tűzi az egyetemes kortárs drámairodalom meghatározó francia alkotójának a realista színjátszás tradícióit fölülíró egyik abszurd vízióját. A színházi esemény exkluzivitását erősíti, hogy a színművet közel húsz éve játszották utoljára Magyarországon.

A bonyolult lélekkel bíró, viharos életű, a színházművészetet mélyen ismerő szerző világhírű darabja a bűn, a bűnhődés és a megtisztulás folyamatán keresztül könyörtelenül leleplezi a külső erők által kikényszerített társadalmi modellek személyiségtorzító hatásait, „a hatalom erotikáját”. A Nagy Balkon nevet viselő „illúzióház” kliensei hiteles díszletek, jelmezek, kellékek és statiszták között olyan szerepekbe képzelhetik magukat, amelyek a valóságban elérhetetlenek számukra. Miközben a szobákban szigorúan titkos szerepjáték-szertartások résztvevői és tanúi, kinn az utcán lázadás és forradalom tör ki. Jean Genet látszat és valóság között egyensúlyoz, amelyek egyre nehezebben definiálhatóak a szereplők számára: lehetséges, hogy talmi valóságérzetük közepette csupán különböző szerepekre vágynak, más és más alakokat játszanak és egyre több maszkot hordanak?...

Zsótér Sándor és a Maladype alkotói kapcsolata 2006–ban a Budapesti Őszi Fesztiválon bemutatott Wyspiański-mű, az Akropolisz bemutatójával kezdődött. 2008-ban Musset darabját, a Lorenzacciót, 2009-ben Beaumarchais Figaro házasságát rendezte a Maladype társulatának, Marcelina szerepében Törőcsik Marival. A nagysikerű romániai és ausztriai fesztiválszereplések után, 2013-ban Brecht Don Juan című drámáját állította színpadra, amely előadás Szerbiába is meghívást kapott. 2016 májusában bemutatott, jelenleg is repertoáron lévő III. Richárd-rendezését Balázs Zoltánnal a címszerepben, a budapesti premier után idén nyáron a gyulai Shakespeare Fesztivál közönsége is láthatta. A bizarr látomásait sajátos dramaturgiai rendszerekbe fogalmazó szerző, a szokatlan színpadi megoldásairól ismert rendező és az újító szellemiségű Maladype Színház társulatának újbóli találkozása különleges élményt ígér a színházszerető közönség számára.

ALKOTÓK

Rendező: Zsótér Sándor
Fordította: Ungár Júlia
Díszlettervező: Ambrus Mária
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Ungár Júlia
Asszisztens: Bartha Lóránd
Produkciós vezető: Balázs Katalin

JÁTSSZÁK

Irma / Chantal: Tankó Erika
A Rendőrfőnök / Roger: Balázs Zoltán
Carmen: Szilágyi Ágota
A Küldött: Huszárik Kata
A Hóhér / ARTHUR: Bödők Zsigmond
A Püspök: Fila Balázs
A Bíró: Márkus Sándor
A Tábornok: Pallag Márton

Bemutató időpontja és helyszíne:

2017 október 3., 19.00, Maladype Színház, 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2.

szinhaz.org, 2017