Németh Mónika: Outlét-állapot

OUTLET: megnyilvánulási alkalom; kivezetés, kivezető nyílás, kijárat

A Maladype Színház Outlét előadása a társulat két színésznője: Szilágyi Ágota és Tankó Erika által írt, előadott performansz egyedi vállalkozás a színház életében.
Az idén fennállásának 15. évfordulóját ünneplő társulat előadásaira jellemző az összművészeti jelleg, a kockázatvállalás, a kreatív, alkotó színészi jelenlét, a külső ingerek és változó tényezők beépítése az előadás menetébe, a közönséggel folytatott folyamatos interakció. Repertoárján rendszeresen előfordulnak egyszeri események - valamely kortárs dráma felolvasószínházi adaptációjának formájában. Az eredetileg egyszeri alkalomra tervezett performansz – mely szinte valamennyi fentebb említett jellemzőt magában foglalja - most először került bemutatásra.
A két színésznő saját életét, gondolatait, történeteit, számvetését, azaz személyiségét viszi színre. A létállapot-jelentés fő pillérei: ki vagyok, honnan jöttem, hová tartok, milyen értékek mentén értékelem az eredményeimet - „outlétből”, kívülről szemlélve, reflektálva a fordulópontokra, a döntésekre, a karrierre, a világra, az eddig le/meg/átélt 30 évre…

Egymásra hangolódva, lelki társakként kezdik közös utazásukat a belső világ felé…
Együtt-lét, out-létben: a születés előtti, a halál utáni és a tudaton kívüli közös univerzumban a tudat/tudattalan, az álom és az ébrenlét határán, a felismerések, ráébredések megvilágosodásában, mintegy kívülállóként tekintve saját élethelyzeteikre, az „outlétben” belülről létezve, kívülről reflektálva önmagukra. Együtt, mégis külön utakon indulnak, hogy újra és újra találkozzanak, csatlakozzanak egymáshoz, vagy figyeljék, segítsék a másik „utazását”.

A kiindulópont, a szellemi hovatartozás, a tudás, a hagyomány, az otthonról kapott értékek jelképes talapzattá állnak össze: a személyiség fundamentuma a család kultúrája. A két színésznő képekben, mozgásos akcióban fogalmazza meg identitását/személyiségének lényegi elemeit.
Tankó Erika számára a „készen kapott” több évszázadon keresztül épült alap a hagyomány. A gyimesi csángó népviselet lassú, szertartásszerű felöltése, a virtuális „hazatérés” rítusa: a lélek felkészítése az édesanyával való találkozásra, a kezdetekkel való szembesítésre. Az identitás fő alkotóelemének képi megfogalmazása a könyvekből emelt kothurnus - az elszigetelt közösség, a magyarság ősi hagyománya, a kultúra, a tudás – tartást, megfelelő alapot ad, „kiválasztottságánál”, „súlyánál” fogva a haladást jelentőségteljesebbé, de nehezebbé is teszi.
Szilágyi Ágota az otthon és a környezet inspiráló hatásai alapján saját maga építi szellemének felfelé törő útját – a jelenlévők, a közönség összehangolt együttműködésével. A kézről kézre adott könyvek a színésznő talpa alatt épülő emelvény „téglái”: a könyv praktikus, szintkülönbséget kiegyensúlyozó, alátámasztó funkcióját véve alapul – nem kevés iróniával. A vállalkozás kockázatos: a megfelelő együttműködés és koncentráció hiányában az előre megtervezett folyamat - a növekedés - a cél elérése előtt leállhat, vagy éppen romba dőlhet. Az eseménysorban egyszerre van jelen a testi és szellemi épülés, növekedés mellett a praktikus gondolkodás, a hétköznapi őrültség és a művészi kreativitás.
Mindkét színésznő a saját öndefiníciójának akciója végén, előttünk felbontva a postai úton kapott levelét – azt hangosan felolvasva/felolvastatva „találkozik” önmagával, minden este más-más személy általi visszatükrözésben.
Erdélyi magyarként a nemzeti identitástudat a személyiség alapvető összetevője; a családtól kapott hagyomány, kultúra meghatározó eleme. Nem engednek a kísértésnek, hogy költői kifejezésmóddal éljenek magyarságuk megfogalmazásában: Erika profán népdallal, Ágota (német nyelven) nyers garázszenével él.

Egyfajta „outlét” az egzisztenciális magány elnyomása, a környezeti hatások tompítása, feszültségoldás - az eszképizmus.
A futás a mindennapok része: monoton, ritmikus, ciklikus – ezáltal kiszámítható, biztonságot adó. Hétköznapi - ahogy az emberi erőszak. Monoton, ritmikus, ciklikus – ezáltal nyomasztó: vissza-visszatér, jelenléte már-már állandó. Kívül maradni, a tudaton kívülre száműzni lehetetlen. A tudatalatti és a tényleges menekülés a mindennapok része.
Az összesűrűsödött feszültség, a forrpont enyhítése a lázadás, kiabálás, üvöltés, düh, szabadság érzelmi kitörése – a protopunk zene. A feltekert erősítő elnyom minden zavaró tényezőt: a pillanat uralásának, irányításának illúzióját adva. Időn és téren kívülre katapultál.
Az élet, a színészet a szívben kavargó fénycsóva, a belőle kiáramló ív: érzelem, vibrálás, kisugárzás, égés. Meddig tart? Meddig vesz körül? Meddig sugárzik?
Elégni minden pillanatban, szerepben. Élni és zuhanni; az elesés-felkelés örök folyamatában, az újrakezdés és a tanulás energiájában létezni, haladni a cél felé.

A „maladypés” hagyományokhoz kötődő „közönségtalálkozó”, azaz a verbális alkotói reflexió sem maradhat el, ezúttal az előadáson belül – (ön)iróniával gazdagon tálalva. A kérdések, dilemmák, célok megfogalmazása; a szakmai hovatartozás, presztízs kérdése mind a számvetés részét képezik. A külső és belső elvárások feszültsége: karrier/család, hírnév/szakmai előmenetel kettős értéke: „inlét” vagy „outlét”.

A záró kép e kettősségre épül. A színházi fényben cirkuszi tányérpörgető mutatványként induló produkció a fény lekapcsolása után különleges, vibráló élményt nyújt. A pörgetett tányér glóriává alakul, az angyali lebegés ismét a közös univerzumba, a tudat/tudattalan, az álom és az ébrenlét határára röpít. A sötétben foszforeszkáló glória a színésznők feje fölött nem készen kapott dicsőség. Teljesítmény tartja a fej fölött: összpontosítás, türelem, tanulás, játékosság, kreativitás,– és humor.

Németh Mónika, 2016.