Gabnai Katalin: Platonov

Csehov ifjúkori műve, melynek - mint mondják - szinte minden sora megtalálható a későbbi, érett alkotásokban, mint minden terjedelmében is nagy szövegépítmény, meg sem közelíthető határozott rendezői „olvasat" nélkül. Balázs Zoltán és Góczán Judit nem csontra, hanem, ha lehet mondani, „izomra" húzta vissza az iszonyú mennyiségű dialógust. Így aztán, mint feszes macskabölcső, a sokak által ismert „levetetős" játék, úgy működik jelenetről jelenetre a történet. Platonovval, a szépségnek-jóságnak-ifjúságnak hódoló, ezért senki vágyát vissza nem utasító, hajdan többre vágyó fiatal értelmiségivel már mint zuhanni kezdő falusi tanítóval találkozunk. Körötte négy férfi és négy nő „vonzza és taszítja egymást", hatalmi és érzelmi játszmák gubancait bogozva.

A műben szereplő mindennemű játékok (sakk, kártya stb.) és játszadozások egy biliárdasztal köré sűrűsödnek. Minden és mindenki itt jelenik meg, dákó és kréta jelzi a felállások pillanatnyi helyzetét. Szájharmonika szól a bor csordulását idézve, s a szobaszínház sötétjében sárgás gyöngyház színben világító játékasztal lesz ágy, kerítés, s maga a csupasz föld is a későbbiekben. A fényes, tarka golyók „lükkenése" (a szóval Apáczai Csere János annak idején a planéták mozdulását írta le) oda-vissza rímel a térben ide-oda csapódó testek mozgására. Ligeti Kovács Judit, Fátyol Kamilla, Kerekes Vica és Tankó Erika, a történet női szereplői, mint a központi csillag vonzásától szabadulni nem tudó holdak keringenek Orosz Ákos végül összeomló Nap-ja, a férfiakat rivalizáló, gyűlölködő izgalomban tartó Platonov körül. Felejthetetlen a visszautasított kereskedőt játszó Páll Zsolt arca, egyszerre bájos és ördögi Tompa Ádám élveteg, ifjú orvosa, izgalmas és esendő Lendváczky Zoltán fölszarvazott férje, s már-már Dosztojevszkij figuráit idézi a szerepösszevonások révén létrejött bajkeverő világpolgár alakja Faragó Zénó megformálásában.

A biliárdjáték szinte folyamatos improvizációt kikényszerítő finom pókhálója mindvégig megmarad, mi több, működik is, mint másodlagos cselekmény az igazi történések hálózata alatt. A darab fordulópontjai sarkosan és szabatosan fogalmazott, körbejárható szoborkompozíciókban csúcsosodnak ki, hol itt, hol ott sarjadva ki a négy oldalról körbeülhető térben. Olyan plasztikusak ezek az emberi testből font formák, mintha Rodin kicsit bedolgozott volna a mozgást tervező rendező dinamikus térszobrászati gyakorlatába.

Érdemes, de nagyon kell is figyelni minden impulzusra. A zárlat előtti húsz perc talán tíz is lehetne, mindazonáltal - az általam látott kb. három órás formában - mindvégig követhető volt ez a rendkívül artisztikus, mégis, nyers erőtől duzzadó, szenvedélyes játék.

Nem gondolom, hogy a színházban eddig még sose járt fiatal felnőtteket először ide kellene csábítani, bár még azzal is meg lehetne próbálkozni. A művészeti iskolásoknak, 15 évtől fölfelé viszont föltétlenül javasolnám az előadás megnézését. Van mit tanulni.

Gabnai Katalin, Mindenki Színáza