Szepesi Krisztina: Übü király

Egy nagy rakás papír védelmében és fogságában pöffeszkedik a leendő királykarikatúra hírek és álhírek között. Mert Alfred Jarry műve eredetileg valóban csak egy tréfának indult az idegesítő fizikatanárról.
Ám ha a távoli s közeli történelmet vizsgáljuk, hívhatjuk akár ironikus látleletnek, de valós és még meg nem történt politikai események dokumentációjának is. Mindezek alapján pedig Übü igazán rátermett uralkodó. Kegyetlen, demagóg, nagyra törő, és pontosan tudja, milyen cél vezérli. Vagyis lehetne ez egy vérdráma is, de mivel ez az elvetemült behemót a nagy célratörés közben meglehetősen együ­gyű­nek mutatja magát, valójában az egész egy rettentő nagyszabású vicc, mely, ahogy a történelem igazolta, túlmutat önmagán.
A puccskísérlet pedig a Mikszáth téren, egy első emeleti lakás hátsó szobájában zajlik, spárgával átkötött falra hányt szavaktól övezve. Orosz Ákos Übüként alig is látszik ki a Fátyol Kamilla tervezte, ha­lom­ba hordott, visszamaradt napisajtó közül, mégis centrummá válik. Egy elcseszett univerzum sunyi napkorongjaként terpeszkedik fél­mez­te­le­nül. Néhol olyan, mintha egy jóllakott óvodás kezébe fegyvert adnának, máskor azonban kegyetlenül kifundált tervek hidegvérű végrehajtójaként lép elő. Az újságok közül egyetlen egészében kilátszó eszköze az arca, de ez épp elég neki. Az első pillanattól az utolsóig forrásponton van, miközben társai is kiváló munkát végeznek, pedig egyebük sincs, mint néhány széttépett papír, ragasztó, madzag és olló. No meg a kreativitás, az összhang és a mindent elsöprő rátermettség. Páll Zsolt egyszer meggyőző, gügyén melák kisherceg, máskor az egyetlen, aki kiáll a trónbitorló ellen, de ő az egész nép és a puccskísérlet minden áldozata egyben. Tompa Ádám Poszomány kapitányként az áruló, majd kegyvesztett simulékonyság maga, de a rá háruló további nyolc szerep bármelyikére is könnyedén vált egy papírbajusz, csákó vagy pöszítő fogvédő segítségével. Lendváczky Zoltán mindezek mellé hozza nyilvánvaló táncos-mozgásszínházi képességeit kényeskedő s a háttérből irányító Übü mamaként, máskor pedig felbőszült, áldozatra váró medveként. Übü papa pedig az ő hátukon jut el kegyetlen eszközökkel egy elképzelt Lengyelország trónjára. Arról szól a groteszk mese, hogyan válhat egy remegő, falánk akárkiből valaki, akitől mindenki fél.
Balázs Zoltán rendezése egy, a színészek agyát mindig kondícióban tartó játék, néhol találó improvizációval, máskor pontosan megtervezett koreográfiával. A végeredmény attól válik igazán értékessé, de nem feltétlenül minden esetben követhetővé vagy figyelemfenntartóvá, hogy a viccet teljes egészében viccnek veszik, miközben szép lassan összeáll a történet egy uralkodóváltásról és az ezzel járó „elfogadható” veszteségről. A Maladype érdeme továbbra is a csapatmunka, melyből kiragyognak az egyéni teljesítmények, a játék szeretete és az, hogy a végén megszületik a színház. Egyszerűnek tűnik, mint egy ál-lengyelországi puccs, pedig legalább olyan nehéz. Egy még itt-ott fényesíthető gyöngy a disznók között.

Szepesi Krisztina, Pesti Műsor