Kovács Bálint: Gyerekjáték

A Maladype megalakulása óta keresi a helyét – ezúttal a szó fizikai értelmében véve. A kezdeti hontalanság, a hosszú bárkás társbérlet után, és a legújabb tháliás jelenlét mellett megnyitották saját Bázisukat egy belvárosi bérházban. Az új játszóhely felavatására Alfred Jarry Übü királyát választotta a társulat.
A fiatal Alfred Jarry brutálisan gúnyos rém-diákcsínyéből kinőtt Übü király a Maladype előadásában leveti magáról azt a ruhát, amit a világirodalom és -színház utólagos elismerése aggatott rá (a még az abszurdnak, szürreálisnak is kijáró színház- és színpad-generálta emelkedettséget, komolyságot), és a színházi környezetből is kilépve visszavedlik kisdiák-fantáziává. Balázs Zoltán rendezésében az Übü király egy agresszív, akaratos gyerek(csoport) délutáni játéka – s ez kihangsúlyozza a darab dramaturgiájának sajátos esetlegességét és a cselekmény kegyetlen, gyerekesen őrült fantazmagória-jellegét.
Bár a rendező nem bízza a véletlenre e koncepció megértését (mivel az előadás kezdete előtt a közönséghez szólva nagy vonalakban értelmezi is azt), az előadás megannyi szimbólumát sem nehéz megfejteni. A színészként ezúttal passzív Maladype-tag, Fátyol Kamilla jelmezei egytől egyig sematikus és eltúlzott gyerekruhák, a színészek kizárólag az iskolához szükséges felszerelés darabjait használják eszközökként (hurkapálcát, stift ragasztót, ragasztószalagot), de a robbanások hangjait vagy a verekedést is a gyerekek összetéveszthetetlen módján utánozzák. Mindemellett Balázs siet kiemelni, hogy ez a durva játék „fiús” elmeszülemény: a női szerepeket az anyuka túl nagy, folyvást lecsúszó ruhájába bújtatott Lendváczky Zoltán játssza.
A lakás-bázis előadásra szolgáló sarokszobáját hatalmas újság-halom uralja (szintén Fátyol Kamilla munkája); a több száz kötegnyi egymásra tornyozott napilap szűk lyukat fog körbe – ez a legfeljebb egy-másfél négyzetméteres tér minden, amiben az Übüt játszó Orosz Ákos mozoghat. A majd’ két óra alatt egyszer sem mászik ki innen, legyen a szöveg szerint akár tengeren, akár trónon, akár csatában, s ez a bezártság minden egyébnél jobban segít elhelyezni a játékot: Übü itt ugyan sehova nem mozdul a valós térben – minden mozdulat és esemény helyszíne az ő saját belső, elmén belüli tere. S ahogy a király, úgy a gondolataival a játék-eseményeket mozgató én-központú gyerek pozícióját is jól szemlélteti ez, hiszen így a világ szó szerint körülötte forog. Maga az újságpapír-halom (amely egyébként minden egyéb mellett az ételt is jelöli, s mint ilyenből a színészek több napra való lapot elfogyasztanak belőle) a legtalányosabb szimbólum mind közül: lehet egyszerűen csak az iskolából ismert papírgyűjtő akciók felidézése, de az újságokban írottak munícióul is szolgálhatnak egy gyerek képzelgéseihez – ezzel összefüggően akár azt a csaknem demagóg tézist is a szimbólumba láthatjuk, miszerint az übüi embertípus nem csak a színházban él tovább, de az újságok is ezekkel az Übükkel vannak tele. Balázs Zoltán mindenesetre néha beépíti a jelent az egyébként abszolút kortalan előadásba: a színészek néha felolvasnak egy-egy hírt, s a lengyel nemesek is mind az újságok szereplőinek nevét viselik.
Mindebből már egyértelmű lehet, hogy a Maladype Übü papájában semmi nincs meg a konvencionális (ha van ilyen) Übü-ábrázolásból, a potrohos, böfögő-káromkodó förtelemből – Orosz Ákos elsősorban infantilis, elkényeztetett gyereket játszik. Ez a gyermetegség kisebb mértékben, de igaz a másik három színészre is – Páll Zsolt játéka változatosabb, összetettebb, részben, mert az általa játszott szereplők is érettebbek; Lendváczky és Tompa Ádám pedigazt játsszák, hogy szerepeket játszanak, ezzel asszisztálva Orosz játékához. S noha mindezt következetesen végigviszik az egész előadás alatt, ez a játékstílus nem mindenütt alkalmas arra, hogy fenntartsa a figyelmet – különösképp, mivel az előadás szövege is húzás után kiált. Így a játék és a szöveg alkalmanként erősen gyengíti egymást, zavarón megtörve az előadás lendületét.
Balázs Zoltán remekül ráérzett a Jarryhoz maximálisan passzoló világ mibenlétére, és jó ötletekkel, következetesen meg is valósította azt – létrehozva egy legfőbb elemeiben rendkívül érvényes interpretációt. Az érvényesség azonban még nem teszi könnyen befogadhatóvá vagy azonnal élvezhetővé az előadást, s ennek csak részben okozója Jarry különleges világa. Az összképen lehetne még javítgatni – a továbbjátszás mindenesetre bizonyosan használni fog a színvonal egységesítésének.

Kovács Bálint, kultura.hu