Zsedényi Balázs: Utó-előtanulmány

Hatalmas bulvárújsághalmon folyik a második emeleti bérház egyik kibelezett szobájában a játék. Nem előadás, mert hiszen az este elsősorban a kreatív eszközhasználatról és az elidegenített színjátszásról, nem pedig a gondosan kivitelezett tartalomról szól. Mintha egy posztmodern játszótér fantáziadús gyerekei elszórakoznának egy történettel, amely szórakozást nagyon is komolyan vesznek. Az ilyen próbálkozásoknak pedig valóban egy szobaszínházban a helye, mert a nagyközönség számára a miliőn kívül mélyebb benyomást nemigen tartogat az este.
Ugyanis majdnem két órán keresztül azt figyelni, hogyan kiabálnak finoman torz és harsány stílusban a színészek, miközben Ászt meg Blikket kajálnak, nem a lehető időtöltések legjobbika, főleg akkor, ha fél óra után egyértelművé válik a stílus meg a nyelv, és onnantól kezdve a már ismert elemek ismétlése zajlik, ritkán csattanva igazán nagyot, inkább csak amolyan mosolyfakasztón. Ez akkor lehetne hosszabb ideig izgalmas, ha a forma mögé rétegzett tartalom is társult volna, amelyek így együtt termékeny szimbiózisban vezethették volna a maroknyi nézőt az újságpapírbálákon át, de ez nem történt meg. Orosz Ákos infantilis, hataloméhes, gonosz kisfiúján kívül ugyanis még csak megfogható karakterek sem születtek (igaz, ezt az előadás ezt nem is tűzte ki célul), így a többi színészről (Lendváczky Zoltán, Tompa Ádám, Páll Zsolt) is inkább azt lehet elmondani, hogy hatalmas energiabefektetéssel és fegyelmezetten játsszák végig az előadást.
A sekélyesség elkerülése végett azért megcsendülnek politikai párhuzamok is, és némi erőfeszítéssel néhány mondatot meg lehetne fogalmazni a hatalom és a nép közötti viszonyról, de ezt azért nem tesszük, mert ugyanez a társulat ugyanezt a tartalmat, hasonló formában (csak éppen nem újságpapírral, hanem kesztyűkkel), már megtette (lásd: Lorenzaccio). Ráadásul ott nem néhány mondatot, hanem egész bekezdéseket lehetne írni erről a témáról (ahogy ezt meg is tettük), így nehezen érthető, hogy a társulat miért is vállalkozott egy már hónapok óta készen lévő előadás utólagos workshopjára.
Ugyanis ez az Übü király a maga stilizált formai világával, minimalizált eszköztárával, elidegenített színészi játékával, politikai húrokat pengető jelentésmezejével tulajdonképpen a már sokkal letisztultabb, koncepciózusabb, és rétegzettebb Lorenzacciónak az előtanulmánya. Mint ilyen, kissé megkésett, de workshopnak még ha érezhetően terjengős is, teljesen korrekt. Egy második emeleti bérház kis szobájában pedig még hangulatos is.

Zsedényi Balázs, szinhazajanlo.hu