Martin Papucsek - Študio svet, Radio Slovakia

Gregor Martin Papucsek, a Szlovák Rádió „Világóra” c. adásának budapesti tudósítója a Maladype Színház nyitrai vendégszereplése előtt riportot készített Balázs Zoltánnal, a fellépésen bemutatott „Tojáséj” c. előadás rendezőjével. Néhány részlet a 2010. február 20-án 10:30 órakor elhangzott interjúból. (Študio svet, Radio Slovakia)

Tojásokkal dobálózni mostanában igencsak trendi, lassan már a politikai kultúra része. Nincs ez máshogy a mai Magyarországon sem. Néha azonban kulturális események alkalmával is repülnek a tojások. Van ugyanis ma egy olyan színházi előadás Pesten, ahol a tojások a kulturális tér részeként repkednek a levegőben. Nem akarom túlmagyarázni az előadást, hiszen a budapesti Maladype Színházban megfogalmazódott gondolat tulajdonképpen nem is annyira bonyolult.
Mindenesetre ennyi örömet áradni egy előadásból én már régen nem láttam. A színészek – két lány és négy fiú – az előadás első percétől az utolsóig, azaz teljes 80 percen keresztül mozgásban vannak, valamelyik testrészük még akkor is mozog, ha éppen ülnek, vagy fekszenek. És ez egy felszabadító erejű mozgás. Talán ez is az előadás szándéka: arra mozgósítani a nézőt, hogy merjen olyan dolgokat csinálni, ami örömet okoz neki. Hogy felszabaduljon! Carpe diem?

A néző az egész előadás alatt mosolyog. A végére már megfájdul az arcizma, bár közben a színpadon nem sok történik. Szaladgálnak, ugrálnak, grimaszokat vágnak, azaz hagyományos értelemben nincs történet. Nincsenek még dialógusok sem, mivel ez egy non-verbális előadás. A zene viszont állandóan megy. A fő motívum Ravel Bolerója, néhány lüktető zeneszámmal vegyülve.

Így például egy féktelenül szerbes roma zene arra emlékeztet, hogy ez a magyar társulat eredetileg "félig roma" csapat volt. A Maladype elnevezés is erre utal, mivel roma nyelven azt jelenti, hogy Találkozás, Találkozások – magyarázza a fiatal magyar rendező, Balázs Zoltán, a független színház lelke. Hogy miért változott meg a megalakuláskor megfogalmazott szándék, arról nem beszél, azonban az elnevezés továbbra is érvényes, pedig ma már a kilencedik évadjuknál tartanak.

Az előadásban mindenki talál valamit. Mindenki megtalálja azt, ami elvarázsolja - vagy éppen elszomorítja, azonban végeredményben mégis jó kedvre deríti. Mindeközben röpködnek a levegőben a tojások, és közülük néhány véletlenül, az improvizáció részeként, szét is törik. Mert itt az improvizációnak igen nagy szerepe van. A színészek nem tudják előre, milyen zenére mozognak majd. A mozgások alapstruktúrája adott, de az előadás még sincs minden elemében megkoreografálva. Időnként a Pozsonyi Nemzeti Színház Össztánc c. előadására emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt a színészek nem a történelmet, hanem a kaotikus hétköznapokat táncolják el... „A lényeg, hogy a jókedv az előadás alapja. Ez egy olyan spontán jókedv, amely belülről fakad, amit nem lehet begyakorolni, sem instruálni… Ugyanakkor fennáll annak a veszélye is, hogy valamelyik kedélyállapot felülkerekedik a másikon, például a halálosan komoly, a játékos, a gyöngéd, vagy a lírai, és amikor az ember már-már elsírja magát, kitör belőle a kacagás. Nem engedjük azonban, hogy a különböző szituációs játékok elfajuljanak." (Balázs Zoltán)

Mi mást is lehet csinálni a színpadon, mint játszani, éppen úgy, mint az életben? Nem valamilyen céllal kell itt játszani, hanem úgy, mint a gyerekek. Szabadon, örömmel, korlátok nélkül, zavartalanul, használva közben az iróniát és mindenekfölött az élet lényegét: az öniróniát. Szégyenérzet nélkül őrültnek lenni és bolondozni, és mindebből ihletet meríteni, hogy valami megszülethessen – legyen az egy gyerek vagy egy gondolat... A lényeg az, hogy mindezt szabadon tegyük.

Egy biztos, azt a frenetikus élményt, amit az előadás kivált belőlünk sokáig meg akarjuk őrizni magunknak. Őrizni, amíg csak lehet!

Martin Gregor Papucsek, Világóra