Zuzana Perůtková: Mi van a tojáshéj alatt?

SETKÁNÍ/STRETNUTIE Festivál, Zlín

Elegáns, rózsaszín flamingók csoportokba verődve betöltik a játékteret. Közöttük tonette székeken üldögélnek az elegáns színész-táncosok. Négy gyönyörű lány, egyszerű szabású, fekete ruhában, négy fiatalember, fehér ingben, fekete nyakkendővel. Különböző zenékre - a popzenétől a jazz-en keresztül egészen a klasszikus zenéig – fokozatosan felveszik a ritmust, közös játékokba merülnek, gyermekien ártatlan, pajkos mozdulatokkal gyújtanak gyöngéden erotikus szikrákat, a birtoklás és az elengedés játékait bemutatva.

Ki merít kiből? Ki az, aki a legjobb helyett tudja magának elfoglalni? Ki, hogyan kelti fel a másik figyelmét? Az előadásban minden a tojások körül forog. Ezekkel táncolnak és játszanak, ezeket dobálják, ezekkel veszik célba a másikat. Vajon ki, kit, hogyan talál el? A tojás törékeny játékszer. Ha nem bánnak vele elég óvatosan, azonnal széttörik. Nemcsak az élet kezdetét szimbolizálja, hanem két ember közeledésének is lehet eszköze. Ahogyan a földön fekvő pár a tovagördülő tojásokat fújja, forró leheletükkel egymáshoz is közelítenek. A tojáshéj, amely kívülről látszólag kemény, azonban valójában nagyon is törékeny, lelkünk törékenységét szimbolizálja.

A flamingók a székek között kergetőznek, a színészek dobálják egymásnak a tojásokat, mi nézők pedig próbáljuk követni a felszabadult fogócskát. Kapkodjuk a fejünket, követni próbáljuk, hogy ki, merre mozog a színpadon. És amikor egy tojás váratlanul „széttörik“, és sárgája szétfolyik a színpadon, már kéznél is vannak a kis színes, műanyag vödröcskék. A színészek eltakarítják maguk után a szennyet, és mindazt a pajkosságot, romlottságot, amit elkövettek. Van, amikor úgy adják át egymásnak a tojásokat, hogy kezüket nem is használják. A fizikai érintés utáni vágy, a szenvedélytől való félelem ugyanis mindent tönkretehet. Azután a tojásokat váratlanul a nézőknek kínálják, mintegy felajánlva: ők is játszanak velük.

A lányok, akik egymás vetélytársai, különböző trükkökkel próbálják felhívni magukra a férfiak figyelmét. Hírtelen leesnek a székről, sokatmondó pózokat vesznek föl, csábítóan cigarettára gyújtanak és provokatívan fújják ki a füstöt. Új, tarka ruhákat öltenek, a férfiak segítségét kérve. Végül minden lány magához köt, kisajátít egy férfit. A színpad közepén szédületesen pörgő táncot jár egy pár, amíg kifulladva össze nem esik. A férfiak vállukra veszik a nőket, vagy megpendítik a félmeztelen testet, akár egy gitár húrját. Ölükbe zárják a magasból eső lány testeket, megtámasztva őket. Azután, amikor a lányoknak támaszra lenne szükségük, eltaszítják őket. A férfiak a testükből képeznek járdát, s egy lány megálmodott célja felé haladva kíméletlenül végigtapos rajtuk. A férfiak férfias játékot játsszanak. A sportolást idéző tornán a flamingókból futball, vagy kézilabda kapu lesz. A lányok nézik őket és szurkolnak nekik. Mint a bűvész a kezei között a tojáshéjakat, úgy tologatják Ravel Bolerójának utolsó taktusaira a színészek a székeket a térben, megmutatva ezzel egymáshoz fűződő kapcsolataikat. A flamingókból voyer-ök lesznek, az akadályok és a madarak az összetartozást szimbolizálják.

A budapesti mozgásszínház színskálája Balázs Zoltán rendezésében a játékosságtól és nézőket magával ragadó tréfáktól az emberi lélek gyöngéd kifejezéséig terjed. A technikailag színészt próbáló, fizikailag kimerítő teljesítmények ellenére a szereplőkből mindvégig árad a játék öröme.

(Zuzana Perůtková - rozrazilonline.cz, 2009.05.21.)

www.rozrazilonline.cz


A Balázs Zoltánnal készült interjú: (2009.05.22. / Hana Galetková)

"Minden egyes alkalom más”

Balázs Zoltán bohóc szeretett volna lenni. Gyerekkorában elszökött otthonról, mert egy vándorcirkuszhoz akart szegődni. Magával ragadta a cirkusz közege, az akrobaták és a bohócok varázslatos világa. Később megszerette Fellini filmjeit. Megihlette Tadeusz Kantor és Pina Bausch színpadi világa. Színházat akart csinálni itt és most. A budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemen színészetet és rendezést tanult. Külföldön Robert Wilson és Jurij A. Vasiljev voltak a mesterei. A fiatal, szimpatikus magyar rendező, aki hét évvel ezelőtt megalapította a Maladype Színházat, tegnap társulatával Zlínbe látogatott és bemutatkozott a „Találkozások” fesztivál programjában Tojáséj c. előadásával, melyet a nézők hosszan tartó, fergeteges tapssal állva jutalmaztak.

Mennyire volt elégedett a tegnapi előadással?
Nagyon inspiráló volt a közönség. Nyitottak voltak a játékra, vették a színészek által felkínált lapokat. Előadásunknak azonban nem az az elsődleges célja, hogy együttműködést provokáljunk ki a nézőkből. Inkább azt szeretnénk elérni, hogy a színészek non-verbális kommunikációval közeledjenek feléjük, és kapcsolatot teremtsenek velük.

Ez a szövegnélküli találkozás a zlíni közönséggel mennyiben volt más, mint önöknél otthon, Magyarországon?
Minden egyes alkalom más. A magyar közönség is tud játékos lenni, képes kommunikálni. Számunkra nagy kihívást jelent más, idegen közegben játszani. A zlíni közönség nagyon érzékenyen reagált és pontosan értelmezte a groteszk részeket, az előadás humorát és a túlzásait. Nem akartunk annál többet, mint eljátszani a férfiak és a nők közötti kapcsolatokat. A viszonyok mindenhol egyformák. Röviden: „belevaló“ volt a közönség.

A műsorfüzetben olvasom, hogy „A Tojáséj szöveg nélküli előadás, amely zenére, mozgásra és játékra épül, improvizációs módszerekkel dolgozik…“ Mennyire improvizatív az előadásuk? Mi mindent tanultak be előre? Mi az, ami nem változik, és mi az, ami változik minden előadásban? Min alapul az improvizáció? Érdekelne például, hogy a színészek tudják-e milyen zenét kapnak. Előre meg van adva a téma, a struktúra?
Az előadás már az elejétől kezdve improvizációra épül, ugyanakkor adva van egy stabil váz is. Adottak a játékszabályok, ezeket a színészeknek el kell sajátítaniuk, és ezekkel kell dolgozniuk, ezeket kell tovább fejleszteniük a játékukban. Nagyon fegyelmezettnek kell lenniük, és nagyon figyelniük kell egymásra is. Az improvizációra egyszerre kell fizikailag és lelkileg is felkészülniük. Az egészet az ugrókötél játékhoz hasonlítanám. A gyerek először megtanul mindent, ami az ugrókötéllel kapcsolatos, de az, hogy hogyan használja majd, hogyan fejleszti tovább, hogyan játszik vele - az már csak rajta múlik. Az előadásban minden színész a saját hétköznapi történetét játssza el. Játékával kiprovokálja a másikat arra, hogy az is kommunikálja a saját történetét. Tehát nyolc színész, nyolc történet, nyolc monodráma. A színész itt nem azt reprodukálja, amit előre betanult, hanem a saját lényegét adja. Konkrétan: a színészek például nem tudják előre, hogy aznap este milyen zenét kapnak. Csupán három kellék áll rendelkezésükre: a tojás, a szék és a cigaretta. És tudják azt is, hogy vannak jelmezeik.

Úgy tudom, hogy a Tojáséj létrejöttét egyik magyar költő, Weöres Sándor verse ihlette meg. Elszavalná?
Ez nem olyan egyszerű. Ezt a verset ugyanis nem lehet lefordítani. A költő a „tojáshéj” szóval játszik, és ha a magyar nyelvben kihagyunk ebből a szóból egy mássalhangzót, akkor egy másik szót képezünk, ami már az „éj”-t jelenti. Ezekkel a szavakkal aztán a költő eljátszadozik. Az egész vers az élet változásáról szól, az emberi kapcsolatok törékenységéről, az egyik kapcsolódik a másikhoz, és így tovább. A tojás az élet metaforája, mindennel összefügg, ami az élethez kapcsolódik.

Miért választotta éppen az improvizációs módszert? Miért érdekli annyira?
A hét év alatt, amióta a színészekkel dolgozom, az improvizációt a munkám egyik fázisának tekintem, és inkább engem választott, mint én őt. Ez egy merész vállalkozás. Akár a cirkuszban. A legfontosabb a koncentráció, a lelki és fizikai készenlét. Úgy gondolom, erről szól minden jó színház.

A társulat tagjai színészek és táncosok, vagy csak színészek?
Csak színészek.

Csehországban Jaroslav Dušek a legismertebb improvizációs művész. A neves pedagógus, pszichológus és színész Ivan Vyskočil tanítványa, aki a prágai akadémián úgynevezett „Párbeszéd viselkedést” oktat. Hallott már Jaroslav Dušekről? Esetleg látta valamelyik előadását?
Jaroslav Dušek nevét ismerem, illetve hallottam róla és az előadásairól is, de sajnos nem láttam egyet sem. Szívesen megnézném. Nemrég hallattam a „Farm a barlangban” színházról is, és vezetőjük Viliam Dočolomanský máris felkeltette érdeklődésemet.

www.rozrazilonline.cz

Zuzana Perutkova, rozrazionline