Perényi Balázs: A bomlás virágai

A „néger” ádáz ösztönök, bestiális vágy, brutális szexualitás, sötét hitvilág, rémületes babonák. A „néger” kitaszítottság, megvertség, megalázottság. A „néger” – letaglózó erő, de a „néger” az elnyomottak félelme és a szolgák sunyin meghajtott feje is. Jean Genet „fekete miséjén” a „négerek” bizarr ceremónián kivégzik a „sápatag” civilizáció emblematikus hőseit – Királynőt, Kormányzót, Bírót, Misszionáriust, Inast. Analógiás mágiával felszámolják a néhai gyarmatosítók kifulladt impériumát, vagyis eltakarítják a fehér ember kultúrájának maradék törmelékeit. Mielőtt jelképesen lemészárolnák a kolonizáció „szentjeit”, a fekete színészek különös rituálét mutatnak be az „Udvar” előtt. Újrajátsszák egy fehér nő meggyilkolását. A színpad közepén, zárt koporsóban hever az áldozat. Csakhogy az „Udvar” is „néger” – a fakó maszk mögé bújt „fekete” játékosok dévaj iróniával jelenítik meg rabtartóikat. Genet „darabjaiban mindegyik szereplőnek olyan szereplő szerepét kell eljátszania, aki szerepet játszik” – írja Jean-Paul Sartre. Harmadik síkon, a háttérben zajlik a „valóságos” cselekmény. A koporsó üres, az „Udvar” kivégzése stilizált tett – taps - , a társulat játékának igazi célja, hogy elterelje a fehér nézők figyelmét egy „fekete” forradalmár peréről. A színfalak mögött halálra ítélik és kivégzik az áruló vezért. Ám közben megérkezett az utód, aki folytatja, és győzelemre viszi a megveszekedett sereget. Ez lenne a realisztikus szcéna, ám ez sem több, mint egy újabb tükörfelület, a vérszegény illúziószínház tükre. A színház a komédia komédiájának, a tükröződés tükröződésének tükröződésévé.

Perényi Balázs , szinhaz.hu