Helmeczi Hédi: A lélek hétfátyoltánca

Aki a Négerek című előadást megtekinti, az évad legbonyolultabb, legtitokzatosabb labirintusába kerül. Egy fehér nő meggyilkolásának szertartásos felidézésében vesz részt a társulattal együtt, és az ezáltal megvalósuló megtisztulása még akkor is grandiózus élmény, ha eltéved a színészek kaotikussá rétegzett szerepszemélyiségében.

Genet Négerekjének magyarországi ősbemutatóját Balázs Zoltán rendezte, és Sáry Lászlót kérte meg arra, hogy írjon operát belőle. Két éve került ki a főiskoláról, ahol Kis-Zsótérként emlegették, és nemrég megkapta az Európa legjobb fiatal rendezője díjat. Szuggesztív pali, ott guggol végig a kör alakú nézőtér által közbezárt színpad szélén az előadás közben, és onnan vezényli ezt a bonyolult szertartást.

`Fekete mise` van a plakátra írva, de mit jelentsen ez? Mise-paródiát vagy orgiát? Mind a kettő lesz, és még több: egy primitív rítusból kimódolt, filozofikus, tündöklően artisztikus, ugyanakkor fullasztóan szenvedélyes szertartásszínház és kortárs opera. Kevés a hely, hogy minden kacskaringóját, rétegét leírjam az előadásnak, ezért csak arra vállalkozom, hogy az előadást játszó színészek szerepszemélyiségének rétegeit végigkövessem. Balázs Zoltán úgy alkotta meg egy-egy szereplőjének identitását, mintha követhetetlenül sokrétegű, bonyolult kosztümöt adott volna rájuk. Ahogy hámoznánk róluk a rétegeket, egyre bizonytalanabbak leszünk: ki is lesz végül az, aki előttünk áll.

Genet, a darab írója egy ghanai szekta rituáléjából indult ki, akik a fehér imperialistákat gúnyolták, és utánozták egyik ünnepükön, majd ennek csúcspontján kivégeztek egy kutyát. Genet darabjában tehát mindenki fekete, csak néhányan játsszák közülük a fehér hódítókat: a Királynőt, Bírót, Inast, Misszionáriust, Kormányzót. A színpadon tehát feketék, és fehéreket mímelő feketék állnak egymással szemben. A szertartásuk arra a mesére épül, hogy a feketék megöltek egy fehér nőt, amiért a fehérek kivégeznek egy feketét. Falu (Dévai Balázs) játssza el mindig újból és újból a gyilkost, hogy tette által összekovácsolja a közösséget, és elterelje a figyelmet egy, a háttérben kivégzett néger forradalmárról.

Egymással szemben állnak: feketék és fehéreket játszó feketék. Igen ám, de a feketéknek csak ruhájuk fekete, és a fehérnek maszkírozott, fehér parókában és fehér ruhában pózoló feketék valójában cigányok, vagy (a fehér festék alatt) annak vannak maszkírozva. Még a hangjuk sem igazi, mert némán tátognak. Operaénekesek adják a hangjukat, akik körülöttük ülnek fekete kámzsás szerzetesi ruhában. A színészek mimikája és gesztusrendszere épp ettől grandiózussá, kimódolttá, túlfeszítetté válik, ez egyrészt a némaság rájuk kényszerített helyzetéből adódik, másrészt abból, hogy meg kell felelniük az operaénekesek telített megnyilvánulásának.

Kövess tovább olvasó, hosszú még az út. Az operaénekesek nem csak egy szereplőnek, hanem mindig kettőnek kölcsönzik a hangjukat. Egy „fehérnek” és egy „feketének”: eggyé téve újfent azt, amelyet a világ kettéválasztott. A „feketék” rituális gyilkosának, Falunak (Dévai Balázs) a tenor hangja, Böröcz László a „fehérek” Bírójáé (Balog Rodrigó) is egyben. Erény (Parti Nóra) a prostituált „fekete”, Szolnoki Apollónia altján szólal meg, mint a „fehér” Misszionárius (Balog János). Férfi és nő egy hangon. A „feketék” jelmezei spanyol flamenco-ruhák, a „fehéreké” szinte csak színben különbözik, míg a megölt fehér nőt felidéző két színész, a forradalmár Saint Nazare Városa (Kálid Artúr) és a szelíd Diuf (Fátyol Hermina) szürkében van.

A szerepek örvényében Kálid Artúr erőteljes férfiteste lényegül át végül rengeteg réteg vörös lepel segítségével a meggyilkolt fehér nővé. Hétfátyoltánca az előadás tündöklő zenitjén méltóságteljes és koncentrált, buja, vad és nemes, impozáns és törékeny. Flamenco-cipőjében átszellemülten táncolva azt példázza, a lélek színekkel nem identifikálható, nem férfi és nem nő, de határtalan és szemkápráztatóan színes.

Helmeczi Hédi, kontextus.hu