Kiss Csaba: Aki király akart lenni

Shakespeare nagy történelmi királydrámáját ezúttal egy belvárosi lakás egyik szobájában láthatjuk, a Maladype Bázison. A Zsótér Sándor rendezte III. Richárd Szigligeti Ede másfél évszázados fordításában szólal meg.
Manapság, amikor minden nem magyar nyelvű drámát újrafordítanak, mi több, még a régi magyar szövegeket is maira írják át, érdekes vállalkozás, ha egy rendező egy 150 évvel ezelőtti fordítást vesz elő, miközben azóta születtek újabbak is ugyanabból a műből. Persze Zsótér Sándortól nem meglepőek a főárammal szembemenő megoldások, így azon sem csodálkozhatunk, ha III. Richárdjában nem a közismert, bár már maga is fél évszázados Vas István-féle magyarítást használja, hanem Szigligeti Ede annál is száz évvel régebbi fordítását.

Elsőre talán azt gondolhatnánk, a régi fordításhoz hagyományos színpadkép és korhű jelmez dukál, de Zsótért nem éppen erről ismerjük, hovatovább a Maladype Bázison, vagyis egy Mikszáth téri lakásban, annak is egy szobájában erre vajmi kevés lehetőség adatik. Ambrus Mária díszlettervező ehelyett egy már-már szemtelenül profán díszletet dobott be: egy építkezéseknél használt állványzat egy elemét, amely nemcsak egyszerűségével tüntet, de az amúgy sem túl nagy szobában meglehetősen kis teret hagy a játékra is. Ráadásul a dráma összes helyszínét itt kell megjeleníteni, ami a nézők absztrakciós képességét is próbára teszi.
Viszont Zsótér nem lenne Zsótér, ha a legegyszerűbb díszletet nem tudná a legötletesebben használni. Nemrég a negyedéves színészosztállyal készített Sirályában használta ki a Színművészeti aulájának minden lehetőségét, most pedig az építkezési állványelemből és a Maladype bázis szobájából hozza ki azt, amit csak ki lehet. Az állványelem egy hatalmas vaslábakon álló padozat, utóbbihoz csapóajtón keresztül lehet feljutni. Ez máris osztott teret képez: megjelenik a fent és lent különbsége, így például Margit királynő fentről szórja átkait a lent lévőkre, Richárd felülről adja a parancsokat az alattvalóknak. A csapóajtó pedig tökéletes eszköz például a lefejezés imitálására. A szobába három ajtón keresztül lehet bejönni, amelyből kettőt csak a közönség egyik fele lát: izgalmas játékra ad ez lehetőséget például a két gyilkos jeleneténél. Egyszerű díszletek mellé egyszerű jelmezek járnak. Benedek Mari szőnyegekből vágott ki ruhákat a férfi színészek számára, amelyeket a legkülönbözőbb módon öltenek magukra. A kellékek gyermekjátékok: a kard gyerekkard, a kis királyfiakat játékdinók jelképezik, sőt még egy játékhelikopter is szerepet kap.
A régies szöveg eleinte nehezen követhető, aztán lassan megszokja az ember, hogy itt ezen a nyelven beszélnek. Már csak azért is, mert ezt olyan természetesen teszik, mintha itt és most tényleg Szigligeti Ede nyelven beszélnénk. Keményebb kihívást jelent már a történetszálak követése, főleg, hogy tizenegy színészre jut huszonegy szerep – valaki négy különböző figurát is eljátszik. Akik először találkoznak a művel, könnyen eltévedhetnek a szereplők forgatagában, de még akik jobban ismerik a drámát, azok is néha kapkodhatják a fejüket. Bár Ungár Júlia technikailag jól oldotta meg a szöveg meghúzását és a szerepösszevonásokat, lehet, hogy az érthetőség oltárán még kicsit több szerep vagy jelenet beáldozható lett volna.
Balázs Zoltán mint Richárd nem játssza el a figura testi hibáit, amelyekről a híres kezdő monológban hallunk, Glosterje inkább jó kiállású királyi sarj, aki nem bosszút akar állni a természeten fogyatékosságaiért, hanem pusztán a hatalom megszerzéséért dönt úgy, hogy gazember lesz, és lemészárol mindenkit, aki az útjába áll. Az előadást jó színészi játékok és erős jelenetek jellemzik: izgalmas Balázs Zoltán–Gloster és Szilágyi Ágota–Lady Anna szópárbaja, és különösen erős alakítást látunk Huszárik Katától a férjét és gyermekeit elvesztő Erzsébet királyné szerepében. Groteszk jelenetekben sincs hiány: Márkus Sándor és Friedenthal Zoltán kisebb kabarét mutatnak be a két gyilkosként, a leghumorosabb jelenet pedig kétségtelenül az, mikor a haldokló király parancsára az összes halálos ellenség egymás keblére borul, végül kézen fogva körülállják az állványzatot a béke jeleként.
Bár számomra nem derül ki, Zsótér itt és most miért tartotta érdemesnek bemutatni Shakespeare darabját, az eredmény egy izgalmasan kísérletező, erős színészi alakításokkal tűzdelt előadás lett.

Kiss Csaba, prae.hu, 2016.