Markos Mária: Egy kiállítás képzelt képei

Csehovot színpadra vinni és játszani nem ismeretlen a Maladype Színház rendezője, Balázs Zoltán és társulata számára. 2010-ben az orosz drámaíró első, a korabeli színjátszás kliséinek magabiztos megtagadásával debütáló Platonovja után most Csehov utolsó előtti, 1900-ban írt, vígjátéknak szánt művével jelentkezett a formabontó kísérletezőkedvéről jól ismert csapat Mikszáth téri lakásszínházában.

A legrejtélyesebb Csehov-darabról van szó: a dramaturgiai másként látás eredményeként az események jó része a színfalak mögött zajlik, két, a cselekményt meghatározó szereplő színre sem lép.

A mű szerkezete, a darab sokrétű, szerteágazó üzenete egyaránt magas labda a mindig újat kereső és teremtő rendezőnek, aki most egyfajta színházi festészetet állított színpadra, képzőművészeti alkotásokkal töltve ki a narratív űrt. Botticelli, van Eyck, Bosch, Da Vinci, Caravaggio, Rembrandt, Munkácsy, Lautrec, Turner, Renoir, Csontváry, van Gogh, Picasso, Dalí, Magritte, Vasarely, Warhol, El Kazovszij, Banksy képeire bontja Csehov szövegét és szereplőit.

A darab láttán a „kevés Csehov” érzete nem csak abból fakad, hogy sok a befogadói asszociációra építő Balázs Zoltán. A nézőnek is sokat kell adnia magából: fantáziára, kreativitásra, az asszociációk szabadságára is szükség van az értelmezéshez.

Ám a „kevés Csehov” magának a színdarabnak is sajátja: semmi sem az, ami elhangzik, minden szó és mondat egy valami kimondatlannak a következménye, az elhallgatott világ – a világunk – bravúros megidézése a rendező összművészeti módszere. Az állandóan változó színpadkép – a festői sokszínűséget visszaadó, igényesen megmunkált jelmezeknek is köszönhetően – nem tördeli tovább a dráma eredeti szövegének esetenkénti szakadozottságát, a látványt finoman ellensúlyozza a színészek hol minimalista, hol groteszk játékmódja a mondatok lecsupaszított, egyszerű közlésével.

Markos Mária, Vasárnapi Hírek, 2017.