Lomtalanítás a széttört álmok sugárútján - Interjú Balázs Zoltánnal
"Ki kell dobni a felesleget, és csak a lényegre fókuszálni. Túlzó leegyszerűsítéssel erről is szólt a dadaizmus, amely az első világháború elleni erőteljes tiltakozásként jelent meg. A teljes tagadás álláspontjára helyezkedő dada a nyugati polgári gondolkodás oldalhajtása lett. Az undor, a szorongás, a kétségbeesés kifejeződése volt egy olyan világgal szemben, amelyben Hugo Ball német avantgárd író szavai szerint „minden jól működik az ember kivételével”.
A mozgalom bölcsője a zürichi Cabaret Voltaire volt, atyja pedig Tristan Tzara, aki – a feltételezések egyikeként – 1916 februárjában az egyik kávéházban a Larousse szótár találomra felütött lapján talált rá a dada szóra, és úgy vélte: ez a kifejezés pontosan megfelel az általa képviselt új irányzatnak.
A dadaizmus százéves évfordulója alkalmából a Párizsban élő román szerző, Matei Visniec látomásos abszurdját, a Dada Cabaret-t mutatta be nemrég a Maladype Színház Balázs Zoltán rendezésében. Az Átrium Film-Színházban színre vitt darabban a társulat állandó tagjai – Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika – mellett Kútvölgyi Erzsébet és Farkas Gábor Gábriel is szerepel.
Balázs Zoltán: Matei Visniec két évvel ezelőtt küldte el nekem a darab kezdeti verzióját. Első olvasásra nemigen tudtam mit kezdeni a „szövegtákolmány-szerű” anyaggal, de egy briliánsan megírt jelenet, amelyben Lenin az európai civilizáció elöregedéséről és feleslegessé válásáról szónokol, mégsem hagyott nyugodni. Azt hiszem, emiatt döntöttem úgy, hogy végül megrendezem. A dadaizmus egyik sajátossága a játékosság, a nyelvek keveredése, a verbális és nonverbális jelek furcsa együttállása, így, az előadásban a barokk falzettek, a mozgalmi dalok, a német kabarék, a francia sanzonok keverednek az orfeumok és varieték világával. Monsieur Dada allegorikus figuráján kívül mindegyik szereplő létező alak volt: a „dadazófus” Emmy Hennings, Sophie Taeuber-Arp és Tristan Tzara egyfelől, Lenin és Krupszkaja másfelől. De az előadásban rajtuk kívül feltűnik még Sztálin és egy fekete macska is – avatott be a részletekbe Balázs Zoltán színész, rendező.
Balázs Zoltán: Az én olvasatomban a dadaizmus nagyon erős gesztusa a lomtalanítás. Annyi mindent halmoz fel az emberiség az évszázadok során, művészeti, kulturális, politikai értelemben, hogy időnként az egészet tűzre kell vetni. A múlt század elején a dadaisták a maguk érdes és békétlen módján kegyetlenül tűzre dobtak mindent, ami a lényeges dolgok befogadásának útjában állt. Talán az előadás végén felhangzó Boulevard of Broken Dreams (A széttört álmok sugárútján) című dal rejti a lényeget. Minden izmus, minden emberi törekvés itt végzi – vélekedett a rendező, aki szerint a dadaisták „többszörösen terhelt” és komplex személyiségek voltak, de képesek a befogadásra. – Ez az integratív attitűd hiányzik igazán a mai világból, amely inkább kizár, kisajátít és „törzsi háborúkat” gerjeszt.
Hiányoznak a merész és nagyvonalú gesztusok, a pártállástól, ízléstől, szemlélettől független hiteles (alkotó) közösségek – fejtette ki Balázs Zoltán.
A rendező idén tavasszal Matei Visniec egy másik darabját, A kommunizmus története elmebetegeknek címűt vitte színre Chicagóban a Trap Door Theatre-ben. – Bár a darabot egy széles körben elismert avantgárd színház mutatta be, amely megalakulása óta missziójának tekinti, hogy kortárs európai darabokat, szerzőket és újító színházcsinálókat ismertessen meg a nem szokványos témákra és előadásokra nyitott amerikai közönséggel, mégis benne volt a pakliban, hogy a sztálini történet nem minden vonatkozását fogják pontosan megérteni és dekódolni. A közönségtalálkozókon azonban mindig kiderült, hogy a nézők a szovjetrendszer visszásságait és abszurditásait tökéletes párhuzamba tudták állítani a náluk zajló elnökválasztási mizéria manipulatív természetével és egyes szereplőivel – emlékezett vissza a rendező.
A szovjet terror valódi működési mechanizmusáról szól a tavaly óta nagy sikerrel futó Én a szabadságot választottam című monodráma, amely Viktor Kravcsenko írásából készült.
Kravcsenko a sztálini rezsim kiépítésének aktív résztvevője volt, de a háború tetőpontján szembefordulva a rendszerrel Amerikába emigrált, ahol egyesek úgy feltételezik, a KGB végzett vele. Kravcsenko 1946-ban megjelent Én a szabadságot választottam című művében elsőként számolt be a szovjet terror valódi működési mechanizmusáról. Balázs Zoltán a darabbal Erdélyben és a Felvidéken is turnézik, útjáról dokumentumfilmet is készítenek.
A Maladype társulata tavaly tavasszal mutatta be a Hajdu Szabolcs rendező által írt Ernelláék Farkaséknál című kamaradrámát. Hajdu még ugyanebben az évben gerillaszerűen, minimális költségvetéssel, velük vitte filmre a történetet, amely Kelet-Európa egyetlen rangos filmszemléjén, Karlovy Varyban elnyerte a fődíjat. Azt tervezték korábban, hogy az előadás újra látható lett volna az őszi évadban a Maladype budapesti bázisán, a kamaradráma azonban lekerült a műsorról. – Sajnos, a film sikerével Karlovy Varyban arányosan a mi strukturális és anyagi körülményeink nem változtak. Így a produkciót, a megnövekedett, új igények szerint már nem tudtuk vállalni – részletezte Balázs Zoltán.
Makrai Sonja, mno, 2016
-
A mozgalom bölcsője a zürichi Cabaret Voltaire volt, atyja pedig Tristan Tzara, aki – a feltételezések egyikeként – 1916 februárjában az egyik kávéházban a Larousse szótár találomra felütött lapján talált rá a dada szóra, és úgy vélte: ez a kifejezés pontosan megfelel az általa képviselt új irányzatnak.
A dadaizmus százéves évfordulója alkalmából a Párizsban élő román szerző, Matei Visniec látomásos abszurdját, a Dada Cabaret-t mutatta be nemrég a Maladype Színház Balázs Zoltán rendezésében. Az Átrium Film-Színházban színre vitt darabban a társulat állandó tagjai – Bödők Zsigmond, Huszárik Kata, Szilágyi Ágota, Tankó Erika – mellett Kútvölgyi Erzsébet és Farkas Gábor Gábriel is szerepel.
Balázs Zoltán: Matei Visniec két évvel ezelőtt küldte el nekem a darab kezdeti verzióját. Első olvasásra nemigen tudtam mit kezdeni a „szövegtákolmány-szerű” anyaggal, de egy briliánsan megírt jelenet, amelyben Lenin az európai civilizáció elöregedéséről és feleslegessé válásáról szónokol, mégsem hagyott nyugodni. Azt hiszem, emiatt döntöttem úgy, hogy végül megrendezem. A dadaizmus egyik sajátossága a játékosság, a nyelvek keveredése, a verbális és nonverbális jelek furcsa együttállása, így, az előadásban a barokk falzettek, a mozgalmi dalok, a német kabarék, a francia sanzonok keverednek az orfeumok és varieték világával. Monsieur Dada allegorikus figuráján kívül mindegyik szereplő létező alak volt: a „dadazófus” Emmy Hennings, Sophie Taeuber-Arp és Tristan Tzara egyfelől, Lenin és Krupszkaja másfelől. De az előadásban rajtuk kívül feltűnik még Sztálin és egy fekete macska is – avatott be a részletekbe Balázs Zoltán színész, rendező.
Balázs Zoltán: Az én olvasatomban a dadaizmus nagyon erős gesztusa a lomtalanítás. Annyi mindent halmoz fel az emberiség az évszázadok során, művészeti, kulturális, politikai értelemben, hogy időnként az egészet tűzre kell vetni. A múlt század elején a dadaisták a maguk érdes és békétlen módján kegyetlenül tűzre dobtak mindent, ami a lényeges dolgok befogadásának útjában állt. Talán az előadás végén felhangzó Boulevard of Broken Dreams (A széttört álmok sugárútján) című dal rejti a lényeget. Minden izmus, minden emberi törekvés itt végzi – vélekedett a rendező, aki szerint a dadaisták „többszörösen terhelt” és komplex személyiségek voltak, de képesek a befogadásra. – Ez az integratív attitűd hiányzik igazán a mai világból, amely inkább kizár, kisajátít és „törzsi háborúkat” gerjeszt.
Hiányoznak a merész és nagyvonalú gesztusok, a pártállástól, ízléstől, szemlélettől független hiteles (alkotó) közösségek – fejtette ki Balázs Zoltán.
A rendező idén tavasszal Matei Visniec egy másik darabját, A kommunizmus története elmebetegeknek címűt vitte színre Chicagóban a Trap Door Theatre-ben. – Bár a darabot egy széles körben elismert avantgárd színház mutatta be, amely megalakulása óta missziójának tekinti, hogy kortárs európai darabokat, szerzőket és újító színházcsinálókat ismertessen meg a nem szokványos témákra és előadásokra nyitott amerikai közönséggel, mégis benne volt a pakliban, hogy a sztálini történet nem minden vonatkozását fogják pontosan megérteni és dekódolni. A közönségtalálkozókon azonban mindig kiderült, hogy a nézők a szovjetrendszer visszásságait és abszurditásait tökéletes párhuzamba tudták állítani a náluk zajló elnökválasztási mizéria manipulatív természetével és egyes szereplőivel – emlékezett vissza a rendező.
A szovjet terror valódi működési mechanizmusáról szól a tavaly óta nagy sikerrel futó Én a szabadságot választottam című monodráma, amely Viktor Kravcsenko írásából készült.
Kravcsenko a sztálini rezsim kiépítésének aktív résztvevője volt, de a háború tetőpontján szembefordulva a rendszerrel Amerikába emigrált, ahol egyesek úgy feltételezik, a KGB végzett vele. Kravcsenko 1946-ban megjelent Én a szabadságot választottam című művében elsőként számolt be a szovjet terror valódi működési mechanizmusáról. Balázs Zoltán a darabbal Erdélyben és a Felvidéken is turnézik, útjáról dokumentumfilmet is készítenek.
A Maladype társulata tavaly tavasszal mutatta be a Hajdu Szabolcs rendező által írt Ernelláék Farkaséknál című kamaradrámát. Hajdu még ugyanebben az évben gerillaszerűen, minimális költségvetéssel, velük vitte filmre a történetet, amely Kelet-Európa egyetlen rangos filmszemléjén, Karlovy Varyban elnyerte a fődíjat. Azt tervezték korábban, hogy az előadás újra látható lett volna az őszi évadban a Maladype budapesti bázisán, a kamaradráma azonban lekerült a műsorról. – Sajnos, a film sikerével Karlovy Varyban arányosan a mi strukturális és anyagi körülményeink nem változtak. Így a produkciót, a megnövekedett, új igények szerint már nem tudtuk vállalni – részletezte Balázs Zoltán.
Makrai Sonja, mno, 2016
-