Sokáig tartó találkozás - Interjú Balázs Zoltánnal

A tízéves Maladype Színház egyfajta számvetésként egyhetes jubileumi sorozatot tart előadásokkal, vetítésekkel, könyvbemutatóval. Ennek keretében ma este a Pesti Színházban gálaestet rendeznek, ezen megjelenik többek között Törőcsik Mari, Béres Ilona, Almási Éva, Sinkó László, és nagyon hosszú még a fellépők sora. A társulat vezetőjével, Balázs Zoltánnal beszélgettünk a kezdetekről, a jelenről és az alkotóműhely megmaradásának az esélyeiről.

Összegzésre nem vágyom, de mivel a Maladype találkozást jelent, azt gondoltam, hogy stílusos, ha az ember újra találkozik önmagával, azzal a valakivel, aki egy véletlen baleset folytán belecsöppent ebbe a kalandba, azokkal a nézőkkel együtt, akik velünk együtt nevelkedtek, nőttek fel - indokolja a jubileumi hét szükségességét Balázs Zoltán - Azt kutatjuk honnan jöttünk és mi felé tartunk. Robert Wilson rendezőtől tanultam, akit egyik fontos mesteremnek tekintek, hogy az embernek néha meg kell állni egy kicsit, hogy megláthassa, az irányt, ami felé tart, a kockázati tényezőket a helyükre kell tenni, újra kell motorizálni a dolgokat.
A mai gálaest a Pesti Színházban elsősorban találkozást jelent azokkal, akik eddig is és ezután is kapcsolatban lesznek a Maladype Színházzal.

Sokan gondolták, hogy ott a helyük és ez azért is lényeges, mert most nem valami ellenében, hanem valami mellett jönnek össze független és kőszínházi művészek - teszi hozzá Balázs Zoltán. Sokan, sokfelől érkeznek a gálára és a kezdeményezés nyitottságáról a Maladype irányítója szerint sok mindent elmond, hogy Almási Éva és Ágens egy színpadon lép fel, ez is azt bizonyíthatja, hogy van lehetőség ma is a találkozásra, a párbeszédre - állítja az erdélyi származású, színészi és rendezői diplomával is rendelkező harmincnégy éves Balázs Zoltán. Épp, hogy a főiskolát elvégezte, amikor megkereste egy szerb producer, hogy hozzon létre egy előadást cigány és magyar nyelven, ajánlott is neki egy darabot Ionesco-tól a Jacques vagy a behódolást, a fiatal rendezőt vonzotta a kaland és igent mondott.

Az akkori csapatból jött létre a Maladype társulat. Aztán következett a Bolondok iskolája, amely szintén siker lett, akkor újabb tagok csatlakoztak a csapathoz. Később mindig felvetődött egy új feladat és ez a bátorság és kockázatvállalás, a lelkesedés egyben tartotta a csapatot. A színészekből játszótársak, médiumok lettek, akik igényelték a társulatvezető figyelmét, az együtt játszás, a közös utazás izgalmát. A csapat időközben változott, a mai társulat szinte valamennyi tagja képzett színész, Budapesten, vagy külföldön jártak egyetemre. Fátyol Kamilla az egyedüli, aki a Maladype saját nevelésének tekinthető.
Nagy dolog, hogy életképesnek bizonyultunk, hogy kialakult a saját arculatunk és hogy kiléptünk a nemzetközi piacra. A színészek magabiztosabbak lettek attól, hogy kommunikálni tudnak a világgal. De a társulattal együtt továbbra is az a dolgom, hogy folyamatosan szenvedélyesen és mohón keressem, kutassam az újat - mondja Balázs Zoltán - ez persze harcokkal, küzdelmekkel jár. Lehetnek a szócsöveim is, de meg is tagadhatják, azt, amit kérek tőlük és ez újragondolást, újrafogalmazást eredményez. Tele vagyunk új célokkal és új álmokkal.
Fontos állomás a Maladype életében, hogy nemrégiben lett egy saját játszóhelyük egy bázis a Mikszáth téren, ahol egy három szobás polgári lakást bérelnek, ide készült például a Figaro házassága, ebben a produkcióban Törőcsik Mari is vállalt egy szerepet, de a társulat repertoárjában jelenleg nyolc darab szerepel. A saját bázisuk mellett továbbra is játszanak a Thália Színházban és a Trafóban is.

A Maladype Színház, mint független társulat három évvel ezelőtt 34 millió állami támogatást kapott egy évre, tavaly 22 milliót, idén pedig már csak 15,5 milliót.

A csapat léte bizonytalan. Imádkozhatunk és lobbizhatunk, de én továbbra is elsősorban a munkában hiszek, például a külföldi koprodukciós lehetőségek komoly lehetőséget jelentenek - mondja a jövőről Balázs Zoltán, aki nem tudja megjósolni, képes-e együttmaradni a Maladype újabb tíz évig - Eddig sem történt más, mint a körút egyik oldaláról a Tavaszmező utcából, átköltöztünk a másik oldalra, a Mikszáth térre. Nem tudhatjuk előre, hogy mennyi időt bír ki egy találkozás - jegyzi meg fanyar mosollyal.

Balogh Gyula, Népszava