Keresztutak

A Maladype Színház 2011-ben indított útjára Crossroads/Keresztutak elnevezésű programját. A projekt célja bemutatni olyan művészeti irányzatokat, színházakat és műhelyeket, melyek a kulturális innovációt, nyelvi sokszínűséget és a közönség közötti kapcsolatépítést erősítik országaink között. Az európai független színházakat összefogó együttműködési hálózat lényege a kulturális sokszínűségek és a kultúrák közötti párbeszédek találkozópontjának kiépítése. A Maladype Színház nemzetközi kapcsolatain keresztül egyre több lehetőség nyílik különböző színházi tradíción alapuló intézmények megismerésére. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük közönségünket az új színházi generációk kivételes képviselőivel. A programsorozat keretein belül olyan országok színházait látjuk vendégül, melyek programjaikkal és esztétikai minőségükkel is könnyen integrálódnak Bázisunk/lakásszínházunk adottságaihoz és technikai felszereltségéhez.

 

Váróterem Projekt: ZÉRÓ

A Maladype Színház CROSSROADS / KERESZTUTAK programsorozatának keretén belül bemutatja a kolozsvári Váróterem Projekt ZÉRÓ c. előadását, amely a TRIP Hajón (I. kerület Budapest, Szilágyi Dezső tér 2-es móló) látható június 9-én 19.00 órakor.

“Beállhatnék nyolc órás rabszolgának, de nem. Egy nagy lószart. Én szabad vagyok. Leblokkoltam mint a szar, ez tény mondjuk. Tulajdonképpen le vagyok bénulva a rettegéstől, de hát ki mondta, hogy a szabadság könnyű dolog, mi?”
“Nem a cuccot adod el a kuncsaftnak, hanem a kuncsaftot a cuccnak.”

Amikor a mindennapos feladat, hogy nekifeszüljünk az üvegfalnak már nem teljesíthető, amikor minden elviselhetetlenül rendben van, amikor nem tudjuk abbahagyni a rémálmodozást, akkor beállunk mint a klinikai halál.
A Zéró egy névtelen művész festékszóróval fújt sírfelirata, egy akárkié.

„Botos Bálint rendezésének egyik erőssége: a körülöttünk lévő problémákat – a halálhoz és függőségekhez való viszonyunkat, emberi kapcsolataink megoldatlanságát, vagy alkotói válságaink és önkifejezési lehetőségeink szüntelen keresését – olykor humoros szituációkba cso­magolja, ezáltal elidegeníti nézőitől, és ekképp reflektál a sokszor nem is olyan humoros valóságra. A Zéró tükröt tart, mint minden jó színházi produkció, és a Váróterem Projekt előadása ez utóbbi kategóriába tartozik.” (Lovassy Cseh Tamás: Nulladik kilométer, Játéktér 2015/Tavasz)


A Váróterem Projekt, Imecs-Magdó Levente vezetésével, 2010-ben alakult a kolozsvári egyetem végzős színművészetis hallgatóiból és azóta az erdélyi független színház egyik legjelentősebb társulata. A nyitottság nem pusztán esztétikai értelemben igaz a társulatra, de függetlenek­ként a rugalmas működési formát illetően is, amit részint a lehetőségekhez kényszerűen is igazodva alakítottak ki az alkotók. A gyerekcipőben járó erdélyi magyar független társulati lét szinte minden élethelyzetét megtapasztalta a Váróterem Projekt: játszóhelyről játszóhelyre vándorolva mutatták be előadásai­kat, a bizonytalan finanszírozási háttér miatt folyamatosan küszködve a fennmaradásért, miközben előadásokat hoztak létre, és megpróbáltak minél többet játszani. A várótermeseknek 2014-ben sikerült Kolozsváron kialakítaniuk egy állandó bázist, mely befogadó helyként más független társulatok és kísérletező művészek számára is helyet ad, az a ZUG. Első előadásuk a Zérót volt.

Szövegkönyv: Botos Bálint (David Foster Wallace, Allen Ginsberg és William S. Burroughs szövegei alapján)
Rendező: Botos Bálint
Díszlet/jelmez: Kupás Anna
Produkciós asszisztens: Sipos Krisztina
Videó: Gaál Csaba
Színészek: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Pál Emőke (korábbi szereposztásban: Vass Zsuzsanna), Rácz Endre, Sebők Maya
Lugosi Béla Emlékzenekar: Imecs Tamás, Sipos Krisztina
Fény és hang: Lugosi Béla Emlékzenekar
Felirat: Csoma Nóra, Bertóti Johanna

A bemutató időpontja, helyszíne: 2014. december 17., ZUG (Traian u. 40-42. szám, Kolozsvár)
Időtartama: 1 óra 40 perc