Szabad Akadémia

SZABAD AKADÉMIA 2010-2013

„A színház akkor képes megújulni, ha visszafordul saját lényegéhez: a színész és a néző kapcsolatához.”
Jerzy Grotowski

A Maladype Színház ennek a mottónak a jegyében indítja útjára előadássorozatát, és mindennemü akadémikusságtól mentesen szeretné vizsgálni látszat és valóság állandó helycseréjét a (színház)művészetben. A reményeink szerint több évadot átölelő sorozatunkban azokra számítunk, akik kíváncsiak a színház közösség-, és tudatformáló erejére, az alkotó gondolat teremtő aktusára, a felesleges részletektől megtisztított emberi reakciókra és a tiszta, világos impulzusokra. A Szabad Akadémia vendégei meghatározó hazai és nemzetközi szakemberek lesznek.
A Szabad Akadémia havonta egy-két alkalommal egy színházi témához kapcsolódva fórumot biztosít a párbeszédre, a tisztázatlan fogalmak, vagy érdeklődést keltő kérdések átbeszélésére. A résztvevő nézők és a társulat tagjai, valamint Balázs Zoltán és Kozma András állandó előadók és konzulensek szakmai vezetésével, filmvetítésekkel, zenehallgatással, gyakorlatokkal, játékokkal fűszerezett nyílt párbeszéd közben cserélik ki gondolataikat önmagukról, a művészetről és a világról.

Vendégeink voltak:
Aprics László, Béres Ilona, Heller Ágnes, Janisch Attila, Kepes András, Kozma András, Nádasdy Ádám, Sáry László, Kukorelly Endre, Orosz István, Schilling Árpád, Vlad Troicikj

pic1297712722


TEMATIKA:

Szabad Akadémia 2010-2011

1. A feszültség és a feloldás logikája
2. Utánzás és cselekvés
3. Erők, rejtett energiák, affektusok (érzelmek)
4. Dráma és absztrakció
5. Modellszerűség, világszerűség
6. Dráma és logika, majd dráma és dialektika
7. A dráma princípiuma - a reális kizárása
8. A szöveg és a színház konfliktusa
9. A műtől az esemény felé (aktusok és akciók, néző és színész)
10. Sebesség, műsorszámok. (kabaré, varieté, revü, bár, cirkusz, burleszk stb.)
11. Jel és jelentés
12. Álom, tudatalatti és a költői alkotás.
13. Cselekmény, állapot, szertartás.
14. Emberek és tárgyak dialógusa.
15. Időbeliség, térbeliség, atmoszféra, állapotszerűség.
16. Átmenetek, kétértelműségek, összefüggések, metamorfózisok.
(mozgásmintázatok, folyamatok, fénytörténetek)
17. Az idő tapasztalata, a pillantás ideje.
18. A háromdimenziós festészet (fényfestészet, mozgóportré).
19. Jelenlét, másokkal megosztott tapasztalat, folyamat, manifesztáció.
(néző és színész)
20. Műfajok összekapcsolása, az elemek egyenrangú használata –
az alkotó elemek megváltozott hierarchiája.
21. Egyidejűség és az események. Szelektálás strukturálás.
22. Túltelítettség és üresség. Játék a jelek sűrűségével.
23. Emberek, tárgyak és a zene.
24. Az abszolutizált test.
(intenzitás, potenciál, jelenlét, külső-, belsőfeszültség)
25. Valóság vagy fikció.
(eldönthetetlenség, reflexió, önreflexió, szituációjelleg)
26. A kommunikáció pótolhatatlan pillanata. (narrá-ció,performanszimpulzus, néző-színész)
27. Színpadi költészet. (új téridő-kontinuum, komponáltság, asszociatív terek, komplexitás, kollázsszerűség, lírai dimenzió, tükröződések és analógiák
28. Színház és film. (mediális és személyes jelenlét, szerkezet, fénystruktúra, vágási technika, kollázs és montázs)
29. A teatralitás felszámolása és fokozása. (nyitott színház, megosztott tér, koncentráció, jelenlét, a néző saját jelenléte, meghatározott és váratlan mozzanatok, közvetlen kontaktusok, szituációjelleg, improvizáció, minimalizmus)
30. Szöveg, nyelv, beszéd
31. Tér
32. Idő
33. Test

maladype terem 0

Szabad Akadémia 2011-2013

I. Előjelek nélkül! (október – november)
„ A kimondott és az igaz között található a hazugság” – Freud
- kísérletek, folyamatok, módszerek
(elméleti és gyakorlati hatások, új jelenségek)
- mesterek, tanítványok és harcostársaik
- a láthatóvá tett láthatatlan
(forma, szín és vonal – díszlet, világítás, kellékek)
- modellszerűség (dráma és logika)
- jel és jelentés

II. Hármas kapcsolat/ Kétfejű mesélők (december – január)
„ A szerepalak a személy teremtő aktusának produktuma” – Vasziljev
- személy és szerepalak
- a színészi jelenlét biológiája (fizikai állapot, mentális kondíció)
- „tetszeni vágyás”, érintkezés
(eretnekek, csábítók és szentek)
- memóriaformák és emlékezet (álom, tudatalatti, költői alkotás)
- intimitás, rejtőzködés, félelem
- a színpad cinkosai (a néző nem ellenség, ellenállása nem abnormális)

III. A szépség keresése (február – március)
- a csönd minősége
- a ritmus
(állandóság és mérték)
- a cselekvő gondolat
- térben és időben való sűrítés
- a szöveg, mint feszültség forrás
- geometrikus harmónia
( asszimetria és aranymetszés; vertikális, horizontális és átlós vonalvezetés;
perspektíva, nézőpont és absztrakció)

IV. Hétköznapi mitológia (április – május)
-az alkotó elme
(kreativítás, értelem, motíváció)
- a jelen érzete
(valóság és fikció, megosztott figyelem)
- a pillanat ideje
(impulzus, reakció)
- a legjobb eszközök megtalálása
(minimalizmus)
- a műtől az esemény felé
- a váratlan és a véletlen
(nyitott színházi modell, közvetlen kontaktus)